| << Előző | Következő >> |
|
Gondolatszikrák - 42
    Az ember sorsa, hogy téved, és hiába töri magát, szenved: de meg nem állhat, életét áldozza azért, amit kötelességének tart.
    Aki élni akar fönn a csillagokban, tanuljon meg élni és meghalni a porban.
    Azt mesélik, hogy Viktória császárnő egyszer urával szemben fennhéjázó szavakat használt, és Albert herceg férfiúi önérzetében megsértve szobájába vonult és elzárkózott. Kis idő múlva kopogtattak ajtaján. Ki az? - kérdezte a herceg. - Én vagyok, Anglia királynője, nyisd ki - hangzott a büszke válasz. Nem válaszolt. Egy hosszú perc után újra lágyan kopogtak, és az ajtón át hangzottak a halk szavak, én vagyok, a feleséged, Viktória. Az ajtó kinyílt, és szent volt a béke.
    Basle remete - így meséli egy bűbájos, régi legenda - halálakor a kiközösítés átka alatt állott, és egy angyal a pokolba vezette, hogy az őt megillető helyre kerüljön. De vidám kedélye és nagy előadó képessége mindenütt sok barátot szerzett neki. A bukott angyalok felvették jó szokásait, és még a jó angyalok is eljöttek, csakhogy a közelében legyenek. Így a pokol fenekére vitték, de az eredmény ugyanaz volt. Veleszületett kedvessége, szívjósága ellenállhatatlan volt, és általa még a pokol is mennyországgá változott. Végül is az angyal visszajött vele, és elmondta, hogy nem talál helyet, ami büntetés volna számára. Ő, Basle maradt mindenütt. Így ítéletét feloldozták, felvették a mennybe, és szentté avatták.
    Fenelon püspök olyan elragadó ember - magyarázta L. Peterborugh -, el kellett futnom, különben még kereszténnyé tett volna.
Párbeszéd (Szokolai Sándor - Vigília)
    Az újságíró kérdése: a mindenkori hídépítőknek, hídverőknek kell megfeszülniük? |
| << Előző | Következő >> |