Több évtizedes hagyomány nálunk, hogy Szent István körül összehívom azokat, akik apostoli munkámban segítőtársaim. A hely mindig az Indítlak. Ez volt a nyolcvanas évek közepétől tíz éven át Kismaroson, − és ez van 1995−től Balatonmárián. Az elnevezés is jelképes: olyan hely, ahonnét útra kell indulnunk. Célokat tűzünk magunk elé, és azokról elmélkedünk, beszélünk, és megvalósításukhoz a Szentlélek Isten kegyelmét kérjük.

Két hűséges kísérőnk és megfigyelőnk van. Az egyik a húsz éves ezüst fenyőnk, mely Kismaroson még 50 cm-es volt, most már két méteres és ezüstös fénye nem kopik, − a másik a Tömő utcai Béke Királynéja cserkészcsapatom zászlója, melyet nyáron mindennap felhúzok a hatalmas platánfa ágára, és hol magamban, máskor látogatóimmal, fiatalokkal, idősekkel eléneklem a Fiúk fel a fejjel indulónkat.

Ezzel kezdtük az idei Veni Sanctés találkozónkat is: a 15 meghívott őrsi alakzatban felállt, Kornél barátunk jelentette, hogy a „csapat” a lelkinapra megérkezett és a zászlófelvonásra együtt van. „Homo ludens” szerepünkhöz híven és Kosztolányira gondolva néhány percig jókedvűen, dalolva néztünk egymásra: „tudsz−e játszani”

+

Ezzel elkezdődött lelkinapunk, melyre idén olyan barátaimat is hívtam, akik az Indítlakban nem jártak. Andrásfalvy Bertalan volt az egyik, akivel utoljára 1948−ban Pankaszon voltam táborban. Az volt a magyar cserkészet hőskorának utolsó éve. Ő akkor 17 éves volt, én 30. A magyar néprajz kutatás nemzetközi hírű professzora, és mindmáig szentségekhez járuló hívő magyar keresztény. − Vendégül hívtam dr. Arendt Ágost barátomat, aki a Regnum Christi szellemét hozta közénk. Krisztián és Marietta pedig a fiatal házasokat és az új generációt képviselték.

Bevezetőül és tájékoztatóul ennyit kívántam elmondani. A többi „élőadásban” hallható honlapunkon.

Barlay Ö. Szabolcs