"Társadalmi szinten alapvető erkölcsi értékek kérdőjeleződtek meg..."

 


Veres András püspök a mai magyar valóságról

Márciusi levél címmel nemrégiben drámai hangú levelet fogalma­zott meg Csoóri Sándor költő a mai magyar valóságról, amelynek helyzetértékelésével számos jeles értelmiségi, köztük több katolikus püspök is egyetértett, aminek aláírásával adott nyomatékot. Ez alka­lommal Veres András szombathelyi püspököt kérdeztük a Márciusi levél kapcsán.

– Nagyon örültem Csoóri Sándor kez­deményezésének, mert már régóta hiá­nyoltam az értelmiségiek ilyen jellegű összefogását. Papként is vállalhatónak tartottam, hiszen nem napi politikai szán­dékú kezdeményezésről van szó. Lelki­pásztorként egyenesen kötelességem az erkölcsi értékek védelmében szót emelni. Az ország mai mindennemű válságának alapja az a morális szakadék, amelybe a nemzet az utóbbi időben került. Társa­dalmi szinten alapvető erkölcsi értékek kérdőjeleződtek meg, vagy tűntek el. A nemzet számára súlyos fenyegetettség­ként látom, hogy ilyen elképesztő mérté­kűvé vált a korrupció, a szolidaritás hiá­nya, hovatovább napi gyakorlattá vált az igazság, a valóság eltorzítása a közbeszédben. Ezek egyenként is alkalmasak egy közösség életének megmételyezésére, halmozottan viszont életveszélyt jelenthetnek.

Azért is üdvözlöm és támogatom a kezdeményezést, mert jó szándékú értelmiségiek felelősségtudatra ébredésének jelét látom benne. A társa­dalom egésze joggal várhatja el az értelmiségtől, hogy – a rá nézve eset­leg hátrányos következményeket is vállalva – szót emeljen azok jogainak védelmében, akik ezt saját erejükből nem tudják megtenni. Az értelmi­ségnek sajátságos hivatása, hogy az életfontosságú értékek védelmében szót emeljen, vagy ha ez már kevés, még határozottabb kiállást tanúsít­son.

– Ez a levél olvasható jajkiáltásként, segélykérésként, vagy akár diagnózisként is. De várható-e belátható időn belül, hogy valakik a terápiát is megfogalmazzák? Egyáltalán hogyan lehetne hozzáfogni a gyógyításhoz?

– A baj gyökereire tavaly január 1-jei körlevelében a Magyar Katoli­kus Püspöki Kar már rámutatott. A terápiára vonatkozóan is tettünk javas­latot: föl kell hívni mindezekre a káros jelenségekre a politikusok, a törvényhozók figyelmét, továbbá minden embert lelkiismeret-vizsgálatra kell késztetni. Világosan kell látnunk, hogy valamilyen mértékben min­denki felelős a mára kialakult helyzetért – ami természetesen nem eny­híti azok vétkességét vagy vétkes hanyagságát, akik az ország vezetésére kaptak felhatalmazást.

Keresztényként hiszek benne, hogy ha az ember hajlandó mérlegelni erkölcsi állapotát, ha fölismeri cselekedeteinek vagy éppen tétlenségé­nek negatív következményeit, akkor képes lehet megújulásra, amit mi, keresztények, megtérésnek nevezünk.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy az az imádság, amelyet a Püspöki Konferencia levele szorgalmazott, a terápiának fontos eleme lehet.

Hiszem, hogy ha emberek ezrei – vagy reményeim szerint milliói – egy közös célért együtt imádkoznak, az előbb-utóbb meghozza a gyü­mölcsét.

Aki kész szembenézni önmagával, aki elmélyülten imádkozik, annak gondolkodásmódja, az élete is megváltozik. Ennek következtében egyre határozottabban elutasítja például azt az életszemléletet, amely ebben a társadalomban az utóbbi időben – nem utolsó sorban a vezető politikai rétegek „példájára” és a médiumok áldatlan tevékenysége révén – széles körben elterjedt, és amely ugyancsak okolható mai elkeserítő állapotain­kért.

– Valamiféle morális lázadásra gondol, püspök úr?

– Erkölcsi forradalomra gondolok. Annak mozgósító erejű belátására, hogy tarthatatlan, ami itt folyik. S ebből következően meg kell vonnunk néma és tétlen támogatásunkat is mindazoktól a folyamatoktól, amelyek az ország romlását előidézik. A gazdasági problémák, a bizalmatlanság, a szolidaritás elenyészése mind-mind az említett morális válság következ­tében juthatott olyan messzire, ameddig jutott.

Csoóri Sándor leveléhez aláírásommal abban a reményben csatlakoz­tam, hogy ezáltal a magyar püspökök révén már korábban megfogalma­zott figyelmeztetés tovább visszhangozhat az egyháztól távolabb került, jó érzésű polgárok lelkében is. Hogy ezek a – korábban általunk, most Csoóri Sándor által megfogalmazott – szavak maradék erkölcsi erőinek mozgósítására késztethetik a nemzetet. Csak így segíthetünk magunkon. Márpedig nekünk is akarnunk kell segíteni magunkon, ha valóban akarjuk, hogy Isten is segítsen rajtunk.

( Kipke Tamás )