HÚSVÉT 2006:   Valóban feltámadt?


Kapcsolódó hanganyagH1


Valóban feltámadt?
Párbeszéd a mai Tamásokkal

Az egész Evangélium olyan, mint egy térben és időben soha meg nem szűnő és minden korban minden emberhez személyesen szóló dráma. A kétezer év óta szünet nélkül történő megtérések iga­zol­ják, hogy a dráma szereplői mi magunk vagyunk. Ha nemcsak néz­zük ezt az isteni remek­lést, hanem tudatosan vállaljuk is a ránk szabott szerepet, tapasztalni fogjuk, hogy ez az „Isteni Színjáték” még ma is így működik, vagyis ma is így fejti ki hatását.

Lehet válogatni: ki milyen szerepet kér, vagy kap. Szemünk láttára lép­nek színpadra korunk Kaifásai, Heródesei, Pilátusai, Júdá­sai, – vannak szép számmal Péterek (és még a kakas kuko­rékolását is hallhatjuk), van­nak gyávák, depressziósok és öngyilkosok, kik meghasonlottak önma­guk­kal és nem bírják tovább ....

És vannak egyre nagyobb számmal Tamások, a mindig mindenben ké­tel­kedők.

Velük szeretnék most szót váltani, mert ezt igénylik is.

Tamás, ne gondold, hogy megvetlek, vagy lenézlek. Nagyon megértelek! Sőt együtt érzek veled. Azt ugyan nem tudom, hogy miért nem voltál együtt a többiekkel? Akkor alighanem velük együtt Te is eléje borultál volna. De ha már így történt, hidd el nekünk, hogy sokunknak segítesz mindazzal, amit tettél és mondtál.

Jól megvizsgáltad magadat? Mi lehetett kételkedésed oka? Nem a féltékenység, hogy most már mindenkivel szóba állt, még az asszonyokkal is, csak teveled nem? Vagy olyan képtelenségnek tartottad az egészet, hogy inkább kétségbevontad a többiek szavahihetőségét? Hiszékeny, hallucináló hisztériáknak vélted őket, és ezért robbant ki belőled az a logikailag is képtelen sikoly: „addig nem hiszel, míg nem látod, nem hallod, nem tapintod”. Pedig neked igazán tudnod kellene, hogy a Mester egyszer már megmagyarázta nektek, hogy a látás és a hit kizárják egymást. Ha valamit látsz, annak elfogadásához már nem kell a hit!

És mégis akkora erőt ad nekünk a te megdöbbentő viselkedésed. Hiszen, Tamás, a te kételkedő szavaid felnagyítva és kiegészítve minden más furcsasággal, ma tovább élnek. Ezért hidd el, ha a Feltámadott ma bármelyik parlamentbe, különösen a budapestibe egy plenáris ülés kellős közepén, zárt ajtók és ablakok kinyitása nélkül, hirtelen megjelenne, nem a valóságot fogadnák el, hanem rohannának az elmegyógyászokhoz, az idegbeteg ellátó intézetek orvosaihoz, hogy meggyőzzék őket őrült láto­má­saikról és észbontó hallucinációikról, mintsem hogy meghódolnának Jézus előtt. Te legalább ezt megtetted, és ezzel igazoltál minket, akiknek „csak” a hit adatott meg, ami mégis felér a látással.

És most, kérlek Tamás, Te vedd át a szót tőlem. Mondd el a mai ké­tel­kedőknek mindazt, amit Te már tudsz, és amiről hitelesebben tehetsz val­lo­mást, mint én.

Íme Tamás szavai, melyeket Aranyszájú Szent János tolmácsolásá­ban rög­zítettem:


„Ugyan honnan juthatott volna tizenkét embernek eszébe, hogy ekkora vállalkozásba kezdjen? Tanulatlanok voltak, akik ki sem mozdultak a tavak, a folyók és az eldugott falvak világából. Megírták róluk kertelés nélkül, hogy gyávák és kislelkűek voltak. Amikor Krisztust elfogták, elfutottak. Aki pedig az első volt közöttük, csak azért ment be a főpap udvarába, hogy ott mesterét megtagadja.

Hogyan magyarázzátok meg, hogy akik Krisztus életében a támadások hatására összeomlottak, azok most, amikor Jézus meghalt és eltemették (és amint ti mondjátok, fel sem támadt), akkor fogtak hozzá, hogy meghódítsák a világot?

Vajon nem azt kellett volna mondaniuk: „Ez az ember, amíg élt, önmagát nem tudta megmenteni, hogyan mentene meg minket most, amikor már meghalt? Életében önmagán sem segített, hát majd halálában fog mellénk állni? Életében egyetlen népet sem hódított meg, hogyan tudnánk most, holta után, az ő nevében meghódítani a világot?”

Ezért nyilvánvaló: ha nem látták volna őt feltámadása után, és nem győződtek volna meg arról, hogy győzött a világon, sosem vállaltak volna ekkora kockázatot.”

+

Eddig szólt a meggyőző érvelés. De a mai Tamások tovább kérdeznek: „Miért olyan bizonytalanok, olyan dadogók az evangéliumi leírások, – olykor még ellentmondásosaknak is tűnnek?”

Természetesen számos egyéb kérdést is fel lehet tenni. Hiszen az ember olyan, mint a gyermek, aki úgy érzi, hogy a felnőttek sohasem tudják őt megérteni....

Erre a kérdésre is tudnék válaszolni, bár előre tudom, hogy úgy sem elégít ki mindenkit. Legfeljebb hivatkozom arra, hogy a legnagyobb élmé­nye­ink­ről tudunk a legnehezebben beszélni, és kimerítő választ adni. És vajon egy gyermeknek lehet-e megmagyarázni, hogy milyen érzés egy nagy szerelem? Egy süketnek lehet-e visszaadni legszebb hangversenyeinknek, például egy Beethoven-i Sors szimfóniának élményeit? Vagy egy vaknak elmondhatom-e teljes egészében, hogyan néz ki egy virágba borult mandulafa.... Igen! Hogyan mondjam el neked azt, amit nem lehet?

A feltámadást sem tudom elhitetni senkivel, ha nincs hite. Mert a hanghoz értő fül kell, a menyasszonyi ruhába öltözött bokrétafa szépségének felfogásához látó szem kell, – a Húsvét misztériumának befogadásához és átéléséhez hit kell....

És hadd fejezzem be azzal a meggyőződésemmel, hogy népünket megmen­te­ni is csak a feltámadásra épülő keresztény ember hazaszeretete képes.

Tamás apostol, köszönjük, hogy megtanítottál leborulni az Élet Ura előtt! Segíts, hogy mi is elrebeghessük sebeit érintve: ÉN URAM, ÉN ISTE­NEM !


Kapcsolódó hanganyagH1