Találkozások Jézussal


Találkozásaink természetes és természetfeletti megvilágítása

Mielőtt elmélyednénk e könyv kérdőjelekkel terhes témakörében, és még akár csak egy lépést is tennénk bármelyik irányba, érdemes a találkozás fogalmának belső világával megismerkednünk. Hiszen aki majd végigolvassa ezeket a meditációkat, saját maga fog meggyőződni arról, hogy a találkozások legtöbbje mögött a kérdőjelek, a miértek szövődményének fonalai rejtőznek. A mindennapi életben természetesen ezeknek a talányoknak nem szoktunk különös jelentőséget tulajdonítani. Bizonyára azért, mert minduntalan a találkozások jegyében zajlik az életünk, és nincs is időnk, türelmünk ahhoz, hogy megfejtsük a nagy talányt. Pedig valóban az! Nem véletlenül nevezi P. Lippert, a harmincas évek neves jezsuita írója az élet nagy kalandjának a találkozást.
Vajon miért?
Mert mint mindennek, a találkozásnak is van "háttere". Arisztotelész kifejezése segít megértetni azt, amire gondolok. A metafizika ugyanis épp a látható, tapintható fizika világán túli régiókra hívja fel a figyelmet. Ha ugyanis elmélyedni akarunk egy-egy valóság, vagy egy számunkra nélkülözhetetlen érték mélységeiben, akkor célravezető előbb ennek a titkokat nyitogató metafizikának a kapuján kopogtatnunk. Érthető tehát, hogy a konkrét találkozások titkainak és szépségeinek elemzése előtt alázattal szeretnék előbb belépni a fizikán túli világba, hogy megtudhassam, vajon a találkozásoknak is van metafizikai távlata? A kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy van! És nem is akármilyen. Találkozásaink legtöbbje ugyanis több dimenziós...
A metafizika szakemberei azt tanácsolják, hogy nagyon egyszeru kérdésekkel kopogtassunk a fizikán túli világ kapuján. Ezért ebben az esetben is célszeru a gyermekek nyelvével annyiszor kimondott és konok következetességgel ismételt kérdőszócskákkal belépnünk ebbe a lenyugözően szép világba, ahová gőgös ember nem kaphat bebocsátást. A metafizika "szem nem látta, fül nem hallotta" világa ugyanis olyan szférája az életnek, melyet Jézus Urunk eleve csak a tisztán látó gyermekeknek tárt fel. "Hacsak nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3).
Titkokat döngető, nagy kérdéseket valóban csak gyermekeink tudnak megfogalmazni naivnak tunő, valójában filozófusokat megszégyenítő logikájukkal. Méghozzá nem köteteket kitevő értekezések formájában, hanem csak a "miért", a "kicsoda", a "hol", a "mikor", a "hogyan" kérdésekkel, titkokat feszegető "varázsszavaikkal".
Kísérletként most én is ezekkel a semmitmondónak látszó kérdőszócskákkal kérdezem találkozásaim kilátótornyán állva: kivel, mikor, hol, miért találkoztam? És mi lett a sorsuk azoknak? És mi tette drámaivá, vagy szürkévé, esetleg tragikussá azokat?
A "kilátótoronyba" azért érdemes felmenni most is, mert onnét még jobban megfogalmazhatjuk az újabb kérdéseket: vajon ki, vagy mi irányítja találkozásainkat? Hiszen nemcsak idős korban, de már húszévesen is észre lehet, - vagy kellene - vennünk, hogy aligha írható a Véletlen számlájára egy-egy találkozásunk. A hol és a mikor, vagyis a Tér és az Idő kategóriájába torkollik annak a titoknak boncolgatása is, hogy miért épp "ott" és miért épp "akkor" találkoztunk valakivel!
Akárhonnét közelítem meg a találkozásnak, mint fogalomnak és mint jelenségnek "hátterét", egyre világosabbá válik, hogy rejtéllyel állunk szemben. Valóságos úthálózatot lehet felfedezni, amelyen találkozásaink lebonyolódnak. És mintha léteznék valamiféle "menetrend" is, mely - sokszor úgy tunik - segít minket abban, hogy mikor és hová keljünk útra, hogy létrejöhessen egy életre szóló, sorsunkat meghatározó találkozás. Vajon ki állíthatja össze ezt a "menetrendet"? Mi, vagy inkább Ki küldte őt hozzám? Elegendő-e, ha a szokásos kifejezésre hivatkozva azt mondjuk: a Sors keze van benne?
Így jutunk el a legizgalmasabb kérdéshez. Tudniillik a hívő gondolkodó egyből észreveszi, hogy minden találkozás mögött egy titokkal lepecsételt ajtó kontúrjai jelennek meg. És éppen azért mélyedek bele az Evangéliumokban található találkozások lélekelemzésébe, mert itt döbbenhetünk rá arra, hogy a Tér és az Idő sokszor semmitmondó látszatvilága mögött a természetfelettiség új dimenzióját tárja fel az Úr Jézus, találkozásaink isteni mestere! Mivel a jézusi találkozások is igazolják a teológiai megállapítást a természet és a természetfeletti világ szoros kapcsolatáról, ezért vegyük szemügyre a profán találkozásoknál észlelt jellegzetességeket. Ezeket ugyanis később jól fel tudjuk használni elmélkedéseinkben.
Minden találkozás lényege a társkeresés. Ez a motorja a kapcsolatok létrejöttének: a szerelemnek, házasságnak és minden barátságnak a legkisebb kortól kezdve. Az óvodások, kisiskolások, gimnazisták, egyetemisták, munkatársak életének ez ad ízt. Emberek, személyiségek elismerik, elfogadják egymást, - értékelik egymás képességeit. Ilyenkor mindig ajándékozunk magunkból valamit, és ugyanakkor elfogadunk valamit a másiktól és másikból. Ha ez nem történik meg, akkor a találkozásból nem lesz kapcsolat, hanem elsorvad. Mert szükségünk van egymásra: nekem rád, neked meg rám! Segítségeddel válok igazi önmagammá. De mivel személyiség vagyok, meg akarok maradni önálló szellemi lénynek.
A két személyiség között, az Én és a Te között az összekötő híd a találkozás. Mint minden híd, a találkozás sem szünteti, nem szüntetheti meg a távolságot, csak áthidalja!
Három mozzanat figyelhető meg minden találkozásnál, legyen az profán, vagy legyen az isteni, kegyelmi:
- ki az, akivel találkozom?
- hogyan érkezem a találkozásba?
- mi történik velem és ővele a találkozáskor és utána?
A találkozások legtöbbjénél azon fordul meg minden, hogy az illető személyisége milyen hatással van ránk. Hiszen naponta megszámlálhatatlan emberrel találkozunk, és mégis milyen ritkán vésődik emlékezetünkbe egy-egy arc, egy gesztus, egy hang! Számos összetevője van annak, hogy egy találkozásból kapcsolat szülessék. Bár nagyon sok függ tőlünk, mégis a hangsúly legtöbbször azon a bizonyos "másikon" van: ő hívja fel önmagára a figyelmet. Ha ebben csak külső okok szerepelnek, akkor a kapcsolat felszínen marad és tiszavirág életu lesz. De ha az illetőből személyiségének legbensőbb értékei sugároznak ránk, megvan a remény az igazi találkozásra. - Érthető, hogy a Jézussal való találkozásokat feszült figyelemmel elemzem, hiszen egyedül ezeknél találja meg az ember azt az annyira keresett, igazi Másikat! A második és lényeges mozzanat: én hogyan érkezem a találkozásba? Sok függ attól, hogy milyen félelmek vagy elvárások töltenek be a találkozás pillanatában. Mert egyáltalán nem könnyu mindig elfogulatlanul, előítéletek nélkül találkozni a másik emberrel. És az sem mindegy, hogy tartózkodóan vagy bizakodóan érkezünk. Lehet ugyan felkészülni a találkozásra, ha azt előre tudni lehet, - de legtöbbször épp abban van a rejtély, hogy váratlan, - olyan, mint kék égből a villám! A világhíru drámák, regények legtöbbje épp az ilyen előre nem látott, kiszámíthatatlan találkozások titkát feszegeti. És az még tovább bonyolítja a témát, hogy mi magunk is állandóan változunk, és elképzelhető, hogy amire ma érzéketlenül reagálunk, holnap esetleg nagy hatással van ránk. Vagyis sok múlik azon, hogy milyen a befogadó képességünk, finomságunk, szellemi, érzelmi kapacitásunk.
Találkozásainkat különösen a harmadik mozzanat teszi drámaivá, vagyis az, ami találkozás közben történik bennünk, velünk és a másikkal. Mert a találkozás sohasem rögzít valamely helyzetet, hanem mozgat. Ennek tudható be, hogy utána nem vagyunk ugyanazok, akik előtte voltunk. Akár csalódottak vagyunk egy találkozás után, akár megkönnyebbültek, vagy vidámak, tudjuk, tapasztaljuk, hogy valami történt velünk, - valami, ami nemcsak tőlünk függött és aminek bizonyára további következményei is lesznek. Vagyis nyilvánvaló, hogy a találkozások roppant nagy jelentőséguek, mert általuk maga az élet, a saját életünk és a másik élete formálódik. Egyértelmu tehát, hogy az emberi élet alapvető mozzanatával állunk szemben még a jelentéktelennek tunő találkozásainkkor is.
A harmadik mozzanatból következik, hogy a találkozásoknak különböző eredményei lehetnek. Vannak ösztönző, építő, kibontakoztató, életet formáló találkozások, - de vannak bénító, megsemmisítő, sebet, csalódást okozóak is, melyek kioltják bennünk az elmélyült találkozás reményét is. Prohászka püspök jegyzi fel naplójában azt a mérhetetlen csalódást, amit egy magyar Tolsztoj rajongó érzett át a nagy íróval történt, sikertelenül végződött találkozásakor. Hónapokig utazott kocsin, gyalog, csakhogy láthassa bálványozott mesterét, akit csupán könyvei alapján ismert. És amikor végre célba ért és extatikus lelkesedéssel állt az író háza előtt, hiába kopogtatott, órákat kellett várnia. Mire aztán megjelent, egy mondattal elintézte a rajongót... Teljes kiábrándulás lett a vége. - Itt is történt valami, ennek a találkozásnak is maradt mély nyoma, de ellenkezőjét váltotta ki, mint amire az illető számított. Dráma helyett ilyenkor tragédiáról kell beszélnünk, melynek mottója nagyon hasonlít ahhoz a jézusi kijelentéshez, melyet Júdással kapcsolatban mondott: Jobb lett volna, ha meg sem születik az az ember!
Aligha tévedek, ha a találkozással kapcsolatban a kimeríthetetlen jelzőt használom. Hiszen ezt a fogalmat nem lehet leszukíteni arra az általánosságban használt értelmezésre, mely a személyes beszélgetésre utal. Lehet áttételes értelemben is találkozni valakivel, - például levelezéssel: olvasom levelét, és "találkozom" vele, akit pedig most itt nem is látok. Talán jobb így, közvetve; és nem biztos, hogy a közvetlen találkozás ugyanolyan mély hatással lenne rám. Vagy lehet valakivel találkozni egy tárgy segítségével, - az emléktárgyak a legjobb eszközök ehhez: apám gyuruje, anyám imakönyve, lelkiatyám dedikált képe! De elég a találkozáshoz maga a hely, a genius loci. Egy- egy hely, és megjelenik az, aki ott élt: Rákóczi Munkácson, a 13 vértanú Aradon, a sok tízezer hősi halott a mohácsi kopjafás temetőben... Péter apostol a Vatikánban és Jézus Urunk a Galileai tónál, vagy ott fent a Golgotán... Mindez egy-egy variáció ugyanarra a témára, a találkozás ezerarcúságára.
A találkozás fogalmát nemcsak az élet profán síkján használhatjuk, - érvényes ez a Szentírásra is. Itt is hasznosítható a gratia supponit naturam, vagyis a profán találkozások analógiájára sok közös vonást fogunk találni az Evangéliumban megörökített jézusi találkozásoknál. Hiszen maga Jézus is e profán világ megnyilatkozásait használta fel mindenegyes találkozásánál, éppen azért, hogy mindennapi életünket felemelje abba a másik, az isteni világ dimenziójába. Így szentelte meg a világot, legbanálisabbnak tunő dolgainkat is.
A meditációk teljesebb átéléséhez még egy megjegyzést kívánok fuzni, méghozzá e lelki könyvecske létrehozásának módszerével kapcsolatban. Legszívesebben a "bibliai pszichoanalízis" kifejezést használnám. Nem kell ezen semmi különöset érteni, hiszen mindannyian, akár egyháziak, akár világiak vagyunk, elmélkedéseinkben ugyanezt a módszert alkalmazzuk észrevétlenül is. Az egyszeru meditáció vagy az évek múltával tökéletesebb fokon gyakorolt kontempláció legismertebb eszköztára a lélekelemzés. Itt legfeljebb abban lehet valami mást is találni, ahogy egy-egy témát a teológia, a pszichológia, az etika, mindenekelőtt a biblikum szintézisében próbálok megközelíteni. Interdisciplináris módszernek szokták ezt nevezni, mert ezzel csökkenteni tudjuk az egyoldalú szemlélet veszélyeit. Lényegében azzal a módszerrel dolgoztam fel a soron következő témákat, melyeket maga Jézus, a felülmúlhatatlan lélekelemző, a mélylélektan egyetlen nagymestere használt...