Találkozások Jézussal

Minden elképzelést felülmúl az a lelki sivárság, amiben a 21. század embere él. Lassan elfelejtünk önállóan gondolkodni, véleményt alkotni. Észre sem vesszük, hogy mindent már másoktól elkészített, előre legyártott "kivonatban", vagy agyon reklámozott formában kapunk. És miközben így élünk, lassan elsorvad bennünk a legnagyobb értékünk: a személyiségünk, a szabadakaratunk. Vagyis épp az, ami miatt embernek neveznek minket! Ennek a veszélynek egyik leglátványosabb jele, jelképe a fülhallgatóval közlekedő ember, aki képtelen már külső hang nélkül élni. Valaminek mindig kell szólnia. Miért? A kérdésre több felelet is adható. Talán azért, mert nem tud mit kezdeni önmagával. Olyan mint az üres hordó ("kong az ürességtől"). Vagy talán azért, mert fél önmagától, rendezetlen belső világától, és látni, hallani se akarja önmagát. Az ő lelkében is van tükör, de az mindent torzít, még saját magát is. Azért fordul kifelé, mások felé, mert unalmas önmagának.

Az INDÍTLAK azt szeretné, hogy ne így legyen! Ne így éljünk! Végtelen kincsek rejlenek mindegyikünkben. "Egy istenarc van eltemetve bennünk", írja Reményik Sándor abban a költeményében, melyet így fejez be:

"S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok"

Ezeken az oldalakon mindig lesz elgondolkodni való. Talán elegendő ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.

+ + +

Legcélszerűbb, ha az emberi élet egyik legnagyobb és leggyakoribb élményén kezdünk el gondolkodni, a TALÁLKOZÁSON. Találkozni úgy, ahogy a Kisherceg tudott még a rókával is. Ez ugyanis életünk legmélyebb titka. Szüleink találkozásának köszönhetjük az életünket is. És milyen élmény lesz az, amikor találkozhatunk Jézussal! Az erről szóló könyvbe lapozunk most bele.