"Jézus a személyiségével nevelt..."

 


Ravasz László Virágvasárnapi üzenete


Virágvasárnap fiatalok, gyermekek ujjongó hada vette körül a Jeruzsálembe bevonuló Jézust! Mi ezen a napon már a Passiót is olvassuk, hiszen a liturgiában ez már a szenvedés vasárnapja is.

Egy családjáért aggódó nagyanya küldte el Ravasz László református püspöknek, Prohászka Ottokár nagy tisztelőjének és barátjának ezt a megrendítő üzenetét. Ők már érezték, hogy milyen évtizedek következnek,és felhívták a figyelmet, hogy a nemzet megsemmisülését nemcsak magzataink meggyilkolásával lehet siettetni, de gyermekeink hitének, hittantanításának eltiltásával is.

Legyen ez a közel 80 évvel ezelőtt elhangzott üzenet égő fáklya a mi nemzedékünk számára. Bár csak ma is mennének püspökeink,katolikusok, protestánsok együttesen- ha másként nem lehet- a parlament elé és követelnék minden püspöki konferenciázásuk után, hogy legyen vége a nemzetgyilkolásnak, az abortusznak és követeljék a hitoktatást minden iskolában, úgy ahogy a körülöttünk lévő országok mindegyikében teszik.


+

RAVASZ LÁSZLÓ: A vallásos nevelés

A vallásos nevelésről 1936 Virágvasárnapján rendezett nagygyűlésen tartott beszédet. A rendezőség a vallásos nevelés három fő probléma-ágazatát: egyház, iskola, család akarta felsorakoztatni. Ravasz Lászlónak jutott - utolsó felszólalóként - az összefoglalás feladata.

Virágvasárnapját a gyermek és a nevelés nagy gondolatának szenteljük. "Ekkor érezzük meg azt a nagy hitvallást, hogy a gyermek mekkora kincs és felelősség. Megvalljuk tehát azt, hogy a gyermek Istennek legnagyobb ajándéka." "…felülről jövő és ingyen kapott ajándék, minden titokzatosságával és minden értékével egyetemben." "A legnagyobb ajándék, mert életem célja telik meg benne. Nem apám és anyám az életem célja, hanem a gyermekem. A hitvesem csak társam; a gyermekem: rendeltetésem."

A gyermek titokzatos lény, mindegyik más, mindegyik egy egész világ. "A gyermek a legnagyobb felelősség." "…a gyermek révén ítéltetem meg." Az Élet Fejedelme a közvádló hatalmát a gyermekre bízta, a történelem és az élet ítélőszéke előtt ő vádol minket." "…sokszor saját magának bűnével, romlásával és kárhoztatásával."

"Virágvasárnapján érezzük meg, milyen kincs bízatott ránk a gyermekben."

Mi magunk sápadt gyermekként segítségért kiáltunk, hogy a drága kincset, a törékeny, titokzatos kristálykelyhet, amelyből a jövendő áldomását issza egy boldogabb nemzedék, ki ne ejtsük a kezünkből, mert egy egész világ omlik össze. "És e segítő kiáltásra Jézus áll mellénk, a leghatalmasabb és a legerősebb nevelő. Ő segítheti a gyermeket, nála van jó helyen a gyermek."
Arra kérdésre, hogy: "Milyen legyen a gyermek?" csak azt mondhatjuk: "Legyen a gyermek krisztusi, legyen a gyermek Krisztusé." Ezért van az, hogy a keresztyén anyaszentegyház kezdettől fogva gyermekpárti volt. Mi egy 12 éves ifjúról tanítunk, akit álmélkodva hallgattak a bölcsek és gyermekként meggyógyította, ifjúvá tette a világot. "Azért a legnagyobb nevelő, az egyetlen nevelő, Krisztus."

Az előző felszólalások tanúsága szerint a vallásos nevelés, azaz a gyermekeknek Krisztushoz vitele olyan ügy, amelyet csak mindnyájan végezhetünk el: nemzet, család, iskola, egyén és egyház együtt. Balgatag dolog arról beszélni, hogy a vallás és a keresztyénség magánügy.

Egyéni ügy, mert a lelkiismeret szentségében dől el, de a legfontosabb közügy is az, hogy: ezen a földön minél több hívő ember, minél több krisztusi ember legyen. Fontosabb az ipari termelésnél, a technika vívmányainál. Nagyobb dolog Széchenyi gondolata: a kiművelt emberfő csak akkor lesz az egész nemzet értékét meghatározó igazi kincs, ha azt a krisztusi lélek és a krisztusi erkölcs jellemzi.

Ezért nem lehet magánügy, nem mondhatja a család, hogy ezt végezze el helyette az iskola., mert ezt csak együtt végezheti el. "Nemzetnek, községnek, társadalomnak minden áldozatot meg kell hoznia," "…nem nézheti tétlenül a család, hogy miként kínlódik ezzel a feladattal egyház és iskola.

Tudja meg a család, tudja meg minden szülő, hogy ha maga otthon nem segíti életével, áhítatával és példájával a gyermek vallásos nevelését, legdrágább javaiban károsítja meg a gyermeket…" "…mert a gyermek lelkében erősebb lesz a rossz példa, mint a jó tanítás." Ezért, "álljon oda segítőnek a gyermek mellé és a hitoktató mellé, hogy együtt építsék fel az új világot.

Sorakozzunk azok közé az emberek közé, akik küzdenek az ellen, hogy utcákon, sajtóban, nyilvánosságban, társaságokban, összejövetelekben olyan beszéd, olyan gondolkozásmód, olyan lelki megnyilatkozások folyjanak amelyek megrontják a gyermek lelkét és elnyomorítják a jövendőt."

Sugározzuk széjjel, hogy: "Jaj a megbotránkoztatónak! Jobb annak, ha egy malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák!" Virágvasárnapján a mi egyházunk üzen a többi egyháznak is: "a vallásos nevelésnek felekezetinek kell lennie, de keresztyénnek és vallásosnak."

A felekezet a forma, a keresztyénség a lényeg. A forma nélküli lényeg szétfolyik, a lényeg nélküli forma üres, "amelyből a halál halk harangozása hallatszik." "Folyik a harc a gyermek hovatartozandóságáért, az egész társadalomban és magában az iskolában is." "Emlékszünk-e Salamon megrázó ítéletére?" … "Hol van az a bátor imperium, amelyik…" "…annak tudjon igazat adni, aki inkább áldoz fel jogot gyermekért, mint gyermeket jogért?" A Virágvasárnapja azt üzeni a vallásos nevelőknek, hogy "hívővé csak hívő ember nevelhet", "mert csak belőle sugárzik ki az az erő, amely a nevelésben egyedül győzedelmeskedik.". "Hazafiságra nem taníthat olyan ember, aki lelke mélyén nemzetietlen és internacionális." "Jézus a személyiségével nevelt, ma is azért nevel, mert most is az, aki egykor volt."

"Végül, üzenünk a most szintén ülésező Soli Deo Glorianak: …mindennél jobban szeretjük őket, és mindennél többet várunk tőlük. Nekik különbnek és hívőbbnek kell lenniök, mint amilyenek mi voltunk, hogy jobbak és boldogabbak lehessenek."

"…Üzenjük nekik azt, hogy ma, 1936-ban egy szétzülleni látszó, lázbeteg, irtózatos konvulziók között reszkető világban, amelynek egy mozdulása elsöpörheti a földről mindazt, ami nekünk drága és magyar: mi mégis bízunk, mi mégis hiszünk és üzenjük a római levéllel a magyar ifjúságnak az örök ifjúság evangéliomát: "A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését."

Budapest, 2001. márc. 2.
(Bóna Mária Ilona)