Prohászka - Reneszánsz


    A huszadik század egyik legnagyobb keresztény magyar alakjának szobrát ledöntötték, könyveit indexre tették, még neve kiejtését is szigorúan büntették, mégis feltámadt, s emléke, hatása megújult erővel érvényesül. A karizmatikus püspök műveinek összkiadása ritka kincs, szorgosan forgatom a könyveket, mert a bennük foglalt gondolatok semmit sem veszítettek fényes lobogásukból és erejükből, s főként nem érvényességükből. Legszebb írásainak válogatása, A diadalmas világnézet még édesapám könyvtárában vonta magára ifjonti figyelmemet, s a keresztény szociális társadalmi tanítás tételei és cselekvési programja azóta sem fogalmazódtak meg jobban. Megint csak sóhajthatunk: ha Prohászka Ottokár nem magyarul ír és magyaroknak, nagyobb gondolkodóként tartanánk számon, mint Teilhard de Chardint, és boldoggá avatási pere is régen elindult volna. Csak hát a "problémák", melyek miatt még ma is kicsit féltve említik nevét az Egyház legnagyobbjai között... Hogy e problémák még mindig problémák lehetnek, hogy nem volt idő és főként mód e problémák kibeszélésére, annak legfőbb oka maga a történelem és a politikai rendszerváltozás felemássága.
    A Prohászka-irodalom is szépen gyarapodik, előttem állnak S. Szabó Péter, Adriányi Gábor, Barlay Ö. Szabolcs kiváló munkái, melyek fellebbentik a fátylat a csodálatos lelki békét és küzdő igazságot árasztó főpap alakjáról. Barlay Ö. Szabolcs műve, Hitvédelem és hazaszeretet, avagy antiszemita volt-e Prohászka (Prohászka kiadó Székesfehérvár, 2003) azt a leggyakrabban hangoztatott vádat szedi ízekre, melyekkel legutóbb éppen egy másik nagy magyarnak, gróf Teleki Pálnak az emlékét szennyezték be... Aki ugyanis keresztény hitét megvallja és azt nemcsak a templom falai között hirdeti, számíthat erre a vádra - elég Mel Gibson filmjének fogadtatására utalni. Hasonlóan izgalmas munka Adriányi Gáboré, aki Prohászka és a római index (Szent István Társulat, 2002) című könyvében "a veszedelmes modernista" és Róma viszonyát vizsgálja tárgyilagosan, ám abban a szellemben, amelyet a Szentatya, e másik "veszedelmes modernista" árasztott Krisztus kegyelméből az Egyházra és a világra. Prohászka gondolatai különösen most, a magyarság életének e válságos korszakában jelentenek világos útmutatást, mert egy létében és azonosságában is fenyegetett, beteg és fogyatkozó nemzet csatlakozik igen rossz feltételekkel egy saját keresztény gyökereit megtagadó Európához, lemondva szinte mindenről, amiért évszázadokon át legjobbjai küzdöttek és életüket áldozták, akárcsak Prohászka Ottokár, akinek utolsó éveit éppen Norberta nővér naplóiból ismerhetjük meg (Csobánkai napló, szerk. Barlay Ö. Szabolcs, Prohászka kiadó, Szfvár, 2004)
    Prohászka a keresztény magyarság prófétájává szegődött, mert érezte, tudta, hogy a magyaroknak szent küldetésük van ezen a világon, mert minden, ami szent, nemzeti lett, s minden, ami nemzeti volt, szent lett Szent István óta. Akik tehát rágalmazzák, kisebbítik a nagy püspök alakját és munkásságát, éppen ettől félnek, ezt a magyar küldetést ítélik el: a hit védelmének és a haza szeretetének ezt a csodálatos összefonódását, mely nemcsak Prohászka püspök életművét tartja életben, de a keresztény magyarságot is.

Szentmihályi Szabó Péter