Bízzatok  Magyarok !   Lesz  feltámadás !   Lesz  Magyar  Húsvét !



Dr. Papp Lajos beszéde – Ima a megfeszített Magyarországért

kép1.bmp


Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat,
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
                       (Bajorerdő, 1947)


kép2.bmp


kép3.bmp


Kinek van igaza?

Wass Albertnek, akit az imént idéztem, aki azt mondja rólunk, Magyarokról, hogy „Átokverte, szerencsétlen, nagypéntekes nemzet vagyunk”, akik a latrok keresztfáinál térdepelünk, vagy Márai Sándornak, aki a Mennyből az angyalban Népek Krisztusának nevezi Magyarországot?

Reménykedhet-e keresztre feszített Nemzetünk?
Feltámadhatunk-e?
Bízhatunk-e a Magyar Húsvétban, vagy csak a baloldali lator sorsa vár ránk?

Kizárólag rajtunk múlik, hogy a jobb vagy a bal oldali lator sorsát választjuk. Az utolsó pillanatban is megtérhetünk, hogy üdvözülhessünk.

A Megváltó csak egyszer jött a földre, de minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy az utolsó pillanatban is beteljesülhet reményünk: ha Krisztustól kérünk segítséget, akkor bűneink megbocsáttatnak, és helyet kapunk a Mennyei Birodalomban.

Ha továbbra is a bal oldali lator előtt térdepelünk: elvesztünk.

Boruljunk le, térdepeljünk le végre a középső, a krisztusi kereszt alatt.

A földi világból az ég felé, a fény felé kell tekintetünket emelni.

Az érdekközpontú anyagi világ az erő igazságára alapozott, az anyagi világnak mértéke az élvezet és a haszon. Talmi értékek és érdekek irányítják a fehér emberek világát az egész földön.

Nem csak nemzetünk, a fehér faj, az euro-atlanti kultúra van végveszélyben. Veszélyben a föld, teremtett világunk.

Vissza kell találnunk a krisztusi úthoz, hogy megmaradhassunk.
A feltámadott Krisztus hozza el hozzánk a reményt.
Ebből a láthatatlan világból ered minden szépség: vigasztalás, béke, tisztaság.
Az Isten-központú világhoz kell visszatalálnunk, melynek ereje az igazság, mértéke a jóakarat és az áldozat.

És aki nem tud belenyugodni abba, hogy a hazugság mindennél hatalmasabb ezen a földön, és a magyar nemzet jövendőjét immár elnyelje véglegesen a gonoszság özönvize, akinek lelkében van még bátorság ahhoz, hogy szem­beforduljon ezzel az özönvízzel és odakiáltsa az árnak: megállj, s térj vissza, ahonnan jöttél! Ezt a földet, s ennek a földnek a népét az Úr ereje őrzi!
Az jöjjön vele, és ismerje meg az igaz valóságot, ami szabaddá teszi azokat, akik élnek vele, s kimenti őket még a poklok mélységéből is.

Bármit is lát szemetek a ma sötétjében: a szabadság perce közeledik!

Ne várjátok azonban – s ne is keressétek se ágyúk dörgésében, se hangzatos politikai jelszavakban: az Úrnak igazsága halkan jár, és békesség kíséri...

Az Ő akarata rendelkezett már minden dolgotokban, s az Ő rendelkezését nem idő méri, hanem tudás – lelki tudás.

Dolgozzatok és imádkozzatok!

Ne féljetek!
A magyar lélek él.
Teremtő Istenünk működik benne és általa.

Ne csüggedjetek!
Az Úr nem számokban méri az igazság győzelmét, hanem az igazak csele­kedeteiben.
Ne keserítsen el, még a gyöngék hűtlensége sem.
A nemzet nem számokban él, de lélekben.
Egy, az Úr oldalán – százezreknél is többet számít – a jövendő mérlegén.
Az igazak jövendőjét a lélek és a szellem ereje formálja, s az Úr ereje emeli a magasba.

Bízzatok magyarok!
A rabság és a szenvedés napjai megszámláltattak.
A szabadság hajnala már dereng.

Bízzatok Magyarok!
Lesz feltámadás!
Lesz Magyar Húsvét!

Papp Lajos            
2007. április 6., Nagypéntek
Budapest, Lékai bíboros tér