Az igazság felszabadít, tudása fájdalom.

Dr. Papp Lajos beszéde 2009. január 30.-án
az Alkotmánybíróság előtt

90 évvel ezelőtt, az I. világháborúban meggyötört, a háborútól kivérzett, meggyengült magyar nemzetet egy gyenge képességű és gyenge idegzetű főnemes, gróf Károlyi Mihály szabadelvű pártjával és kormányával katasztrófa állapotába jutatta nemzetünket erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag. Ezt a kritikus helyzetet kihasználva egy Kun Béla nevezetű alantas személy nemcsak a hazát árulta el, hanem ellopta az ország megmaradt aranykészletét, és eladni szándékozott a Magyar Szent koronát.

1918-ban és 1919-ben demokratikus választásokon megválasztott, majd hazug módon terrorista eszközökkel hatalomra jutók elárulták a magyar népet.
A népbutítók, a népet cserbenhagyók az igazság kiderülése után elmenekültek az országból.

A mai népbutítók, a mai hazát árulók, a mai gyilkosok itt vannak közöttünk, mert mammon isten védelme alatt állnak. Tiborc kései utódai sírnak, panaszkodnak, éheznek és megfagynak, mert a liberális tulajdonú hazug televíziók és újságok hályogot vontak a szemekre.

Eladták, elzálogosították nemcsak országunk minden vagyonát, hanem gyermekeink és unokáink is zálogba kerültek.

Miért történhetett meg mindez? Mert félünk az igazság fájdalmától. Mert engedtük, hogy ifjaink korccsá, butává szelídüljenek. Mert ha látják is a valóságot nem hisznek a szemüknek, mert istenük a pénz, mert elvesztették a hazájukat.

Mert Magyarország szíve ismét és újra ma már csak a végeken dobog, ahogy ezt Trianon után fájdalmas versében már elsírta Reményik Sándor.

A költők ma is írnak, ma is kiáltanak ma is harangoznak ma is sírnak, de mi nem halljuk meg szavukat, nem olvassuk verseiket.
Vörösmarty Mihály szavát 1847-ben meghallották, versét mondták a 48-as forradalomig. Addig mondták, amíg a szót cselekvés követte.
Idézem Vörösmarty Mihály szellemét, az Országháza című versének néhány sorával:

"S a hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerűlne boldog napja,
Most fejét szenny s gyász takarja.
Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképpen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd miért
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok."

A 162 évvel ezelőtt íródott vers, minden sora és minden szava vérlázítóan igaz, meghallják-e a maiak, cselekszenek-e a ma élők?

A Szent Korona 1000 éve nemzetünk szimbóluma, szakrális megtestesítője a Kárpát-medencében élő magyarok utolsó reménysége. A Kárpá-Haza nem eladó, ezüstpénzre sem váltható.
A Szent Korona, a Parlament, egyetlen rög a magyar földből, egyetlen csepp a magyar vízből el nem zálogosítható. Ébredő nemzetünknek rá kell döbbennie a fájdalmas igazságra, a kótyavetye a végéhez közeledik.

Kik a felelősök, kik a bűnösök? Sokan látják, de még sokan nem látják a gonosz megtestesítőjét. Nekünk a látóknak a legnagyobb a felelősségünk. Nekünk nem lesz bűnbocsánat, ha látva és tudva a gonosz szándékát akár az életünk árán is nem védjük meg ezt a szent földet, a hazánkat. Az elmúlt ezer évben 5 millióan adták életüket és vérüket a hazáért, védve gyermekeiket, családjukat, hazájukat, a Kárpát-medencét. Az elszakított részeken, délvidéken 40 ezren, Kárpátalján, Erdélyben és Felvidéken sok tízezren azért adták életüket, pusztán azért, mert magyarul szóltak egymáshoz. Ők nem tagadták meg magyarságukat, gyökereiket, hazájukat. Ők mertek bátrak és igazak lenni. Ők mernek mai is igazak lenni, életüket, létüket veszélyeztetik, mert bátran ki merik mondani az igazságot.

Szégyellem magam. Mert évekig nem mertem a teljes igazságot magam sem kimondani. Egy négytagú kárpátaljai kobzos csoport adott bátorságot ahhoz, hogy az ő általuk megzenésített Sajó Sándor versének 2 versszakát befejezésül elmondjam:

"Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!"