Hogyan vallhatod meg keresztény magyarságodat 2007-ben



Keresztény művészek

Beszélgetés Németh Kristóf színművésszel


Remélem, nem veszed tőlem sértésnek, ha azt mondom, hogy egy hiperaktív ember vagy, és egy perced sem múlik el kihasználatlanul. Ez olvasható ki szakmai életrajzodból.

Így van, állandóan aktív életet élek, bár én hiszek abban is, hogy az ember életútja valamennyire ki van jelölve.

Előrebocsátom, hogy nem akarok a magánéletedben vájkálni, tőlem ez távol áll.

Bármit lehet tőlem kérdezni, ha valaki közszereplő, akkor az élete nagy része nyitott könyv, és nem tiltakozhat az ellen, hogy bármiféle érdeklődés megnyilvánuljon feléje.

De ennek a lapnak ez nem stílusa. Ismer téged mindenki mint színészt, de én a belső emberre és nem a külsőségekre vagyok kíváncsi. Ha jól tudom, református háttérrel rendelkezel.

Bonyolult. Édesapám katolikus, Édesanyám református. Nagybátyám, Édesanyám egyik testvére református lelkipásztor volt, és a keresztapám, Debreczenyi Károly szintén református lelkipásztor. Én az ökumené jegyében születtem, és ahol ő szolgált, a Budahegy-vidéki Református Gyülekezetben nőttem fel. Most Dunakeszi református lelkésze.

Hamar kapcsolatban kerültél a hittel.

Abszolút így van, de ennek ellenére nem erőltették rám a vallást. Édesanyám megkérdezte tizenéves koromban, hogy van-e kedvem elkísérni a templomba. És én azt mondtam, hogy van. Édesapám nem vallásos, mármár agnosztikusnak vallja magát, pedig a jezsuitákhoz járt iskolába. Nem lett gyakorló keresztény, de az ünnepeket megtartja. Nagybátyám kis malíciával erre azt szokta mondani, hogy ilyenek a karácsonyi keresztények.

Ehhez az elmúlt ötven év is hozzájárult.

Igen, vagy kiölte, vagy megerősítette az emberekben a hitet. Édesanyám református családba született, és ezt a hagyományt vitte tovább. Én nagyon hiszek abban, hogy a közösségben való vallásgyakorlás sokat számít az egyén életében, és abban is, hogy milyen az a közösség. Édesanyámnak a Pasaréti Református Gyülekezet sokáig fontos volt az életében. Ott is elsősorban Jó Sándor református lelkész, aki nagy lelki tanácsadója volt egész életében, no meg Gyökössy Bandi bácsi. Kamasz döntéseimet is megbeszélték. Emlékszem, Édesanyám olyan kérdéssel fordult egy alkalommal Bandi bácsihoz, hogy mennyire lehet beleszólni egy gyerek életébe, mert voltak olyan dolgaim, amelyek nem tetszettek neki. És akkor Gyökössy Bandi bácsi mérhetetlen bölcs tanácsa az volt, hogy a megengedő szeretet jegyében hagyni kell a gyereket rosszul dönteni, mert abból fog tanulni. Persze, ha veszélyt lát az ember szülőként, akkor avatkozzon bele.

Szóval ezek voltak az alapok.

Igen. Mielőtt gimnáziumba kerültem, a vallástörténeti alapjaim már megvoltak. A hittani, a bibliai és a református Káté ismerete egyaránt. A Budahegy-vidéki Református Ifjúsági Közösségbe jártam kamasz koromban. Ezek a tanulmányok, kulturális alapok – azt gondolom –, a hittől függetlenül is hozzátartoznak az általános műveltséghez. Ezeket tanítani kellene a mostani fiatalságnak is.

Akkor ki mered mondani, hogy Te egy hívő ember vagy.

Természetesen.

Ezt még a mai napig is sokan nem merik felvállalni.

Én ezt butaságnak tartom, az embernek vállalnia kell önmagát minden értelemben.

Hova jártál iskolába?

A Baár-Madas Református Gimnáziumba jelentkeztem, és ide jártam másfél évig. Ez volt az első gimnáziumom, majd jött még kettő. Emlékszem, minden hétfő reggel istentisztelettel indult a hét, amelyen nem volt kötelező a részvétel. Hát, ahogyan ez lenni szokott, a diákság egy idő után lekopott. Hétfőn reggel nyolckor nem mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy az istentiszteleten részt vegyen. Ezért az egyik szülői értekezleten valaki azt mondta az iskola vezérkarából, hogy kötelezővé kéne tenni a hétfő reggeli istentiszteleteket, és Édesanyám közbeszólt, hogy inkább vonzóvá! Másfél év eltelte után magántanuló lettem, mert rengeteg munkám volt. Végül a Balettintézetben leérettségiztem. Célom az egyetem, a színészi diploma volt.

Voltak az életed folyamán olyan helyzetek, amikor úgy érezted, hogy az Isten megsegített?

Nekem minden áldott nap ilyen érzésem van. Én nem a különleges helyzetekben gondolom felfedezni az Isten jelenlétét. Egy Reményik-verssorral tudnék erre válaszolni a legjobban. A Kegyelem című versében azt mondja: „Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.” Ez a kegyelem, amikor magától történnek a dolgok, amikor az embernek olyan magától értetődően jóra fordul minden, akkor kell felismerni Isten gondviselő kegyelmét. És mindig hálát kell adni ezért. Keresztapámat kérdeztem életem egy elégedett szakaszában, hogy mit kell tenni, amikor minden a helyén van. Azt mondta, hálát kell adni, ez a legfontosabb.

Istentől sokféle keresztet is kapunk, amelyet ha tetszik, ha nem, hordoznunk kell. Ez is kegyelem, hiszen ezáltal válunk jobb emberekké. Te hogyan látod ezt?

Az ember nem szívesen beszél az életének vagy a családjának az árnyékosabb oldaláról. Amellett, hogy milyen szépen élünk, édesapám régóta két olyan rákbetegséggel küzd, amely folyamatos kemoterápiás kezeléssel jár. Édesanyám agyérgörcsöt kapott három és fél évvel ezelőtt. Tehát azok a keresztek, amelyeket az embernek hordozni kell, azok ránk vannak mérve, és türelemmel kell vinni. Erről is eszembe jut egy történet. Egy ember, aki a sivatagban cipeli a keresztjét, panaszkodik az Istennek, hogy miért jutott neki ilyen nagy teher. Isten megígéri neki, ha egy oázisba ér, ledobhatja a keresztjét és választhat egy másikat. Eljut az ember az oázisba, ledobja keresztjét és elkezd válogatni. Mindenféle keresztet talál, óriásit, amelyet meg sem lehet moccantani, picit is, mint egy fogpiszkáló, de ahhoz mit szólna a többi ember. Végül talál egy olyat, amely nem is túl pici, nem is túl nagy, elbírja, ez megfelel neki. Azt mondja az Istennek: ezt választom. És Isten válaszol neki: látod, kiválasztottad azt, amelyet az elején ledobtál. Azt gondolom, hogy a hívő ember valahogy így van a kereszthordozással.

Gondoltál-e már családalapításra? A rólad szóló írásokból tudom, hogy nagyon gyerekszerető vagy.

De még mennyire! Érdekes, hogy bár soha nem volt számomra kritérium, de a partnereim többségükben reformátusok voltak – így hozta a Jóisten.

Ezek szerint egyházi esküvőt szeretnél, és hitben neveled fel majd a gyerekeidet.

Mindenféleképpen, és azt szeretném, hogy a keresztapám adjon majd össze a jövendőbelimmel.

Beszéltünk hitről, keresztről, családról, beszéljünk még a magyarságról.

Magyarságunkban a keresztény erkölcsiség, a hagyománytisztelet és a nyelv a legfontosabb. Ha végignézek a mai magyar társadalmon, akkor nem nagyon érzek közösséget a többséggel. Ez a véleményem.

Kemény szavak ezek egy hívő embertől.

Amit ma látok ebben az országban és az itt élő az emberek lelkében erkölcsi, világnézeti szempontból, az olyan, ahonnan menekülni kéne, ha az embernek nem lenne egy erőteljes ragaszkodása a hazájához.

Mit jelent számodra a nemzettudat?

Ez egy nagyon erőteljes nyelvi kérdés. Tudományosan is bizonyított, hogy nyelvünk az egyik legkülönlegesebb, leggazdagabb nyelv a világ nyelvei közül, és mi mégis hagyjuk elkorcsosulni. Ebben nagy szerepe van a médiának is. Nem véletlen, hogy annyi versmondó versenyen részt vettem. A magyar prózát és lírát rettentő fontosnak tartom. De a beszélt nyelvvel ugyanígy vagyok. Nyelvünk mérhetetlen gazdagságát és kifejezésmódját ápolni kell. A Kazinczy-versenyek nagyon fontosak ebből a szempontból. Nem ügyelünk a beszélt nyelv helyességére – manapság már a színházban sem –, pedig régebben ez volt a legautentikusabb közeg. A nyelv tisztasága mellett a helyes történelemszemlélet is nagyon fontos egy nemzet életében. Egy egészen elképesztő adottságú országban élünk. Mekkora és milyen ország volt a miénk! Saját honfitársainkkal vagyunk körülvéve, de el kell fogadnunk országunk történelmét Trianonnal kapcsolatban is, és így kell mindent megtennünk a határon túli és belüli magyarságért.

Mi a Te hitvallásod lényege?

Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly – én ezt nagyon fontosnak érzem. Ha mi mosolyogva nézünk a világra, akkor a világ is valószínűleg vissza fog mosolyogni ránk. Az embert nagyon determinálja az, hogy miként éli az életét, boldog-e vagy sem, és hogy a környezetével milyen viszonyban van. Sohasem fogom elfelejteni – szintén a Budahegy-vidéki ifjúsági gyülekezetben történt –, jött hozzánk egy vendéglelkész prédikálni, majd utána sokat beszélgettünk arról, hogy ki mi szeretne lenni. Akar-e valaki közülünk lelkipásztor lenni – tette fel a kérdést. És nem nagyon akadt a mi gyülekezetünkben olyan fiatal, aki ezt a hívatást választotta volna. Engem is megkérdezett. Én mondtam, hogy színész szeretnék lenni. Azt felelte, nem baj fiam, úgyis lehet szolgálni a Jóistent. Én azóta is erre törekszem, ez az én hitvallásom.

A mai társadalmi–gazdasági helyzet nem nagyon kedvez a mosolynak.

Ez tény, nem könnyű mosolyogni. Lehet, hogy én kivételezett helyzetben vagyok a foglalkozásom miatt, tvsztár lettem, de mindig az aktivitásban látom a megoldást. A panaszkodás egy passzív állapot. Én egy harcos ember vagyok, inkább keresem a konfliktust.

Mit vársz a szappanoperától, amelyben folyamatosan szerepelsz?

A művészetet nem az RTL Klubon és nem a kereskedelmi csatornákon kell keresni. Ez egy napi sorozat, nem kell tőle többet elvárni, csak szórakoztatni hivatott, nincs benne káros dolog. És már az is eredmény, ha a kamaszok azért jönnek el életükben először a színházba, hogy az általuk rajongott tv-sztárt testközelből láthassák. Ez a kulturális közeg később hatással lesz rájuk. Ezért egy sorozat nem is rossz csalogató eszköz arra, hogy a fiatalok színházba járó emberekké váljanak. Azt szoktam mondani, hogy a népszerűséget konvertálni lehet értékben.

Ha már itt tartunk, mi jelenti számodra a legfontosabb értéket?

Legfontosabb érték számomra a tiszta erkölcs, a becsület. Ezt minden téren így gondolom, ha ez nincs meg, akkor vége a világnak. Ezt örököltem, szüleim erre neveltek. Én két elképesztően hiteles és tisztességes ember nevelésének eredményeként válhattam azzá, amivé lettem. Mindig azt láttam otthon, hogy ők soha az életben nem hazudtak egymásnak, de másnak sem. De ugyanilyen fontosnak tartom a pontos adófizetést is, mert ha nem így teszünk, akkor a többi embertársunktól lopunk. Kollégáimat sem fúrom, nem terjesztek rágalmakat. Lehessen adni a szavamra, lehessen számítani rám. Értéknek tartom a családot, gyermeket, kultúrát, műveltséget.

Nemcsak színészettel foglalkozol, hanem a Károlyi Kulturális Alapítvány igazgatója is vagy, saját céged van, sőt sportlövő is vagy.

Így van, cégem reklámmal, rendezvényszervezéssel, kommunikációval foglalkozik. Ezek kötődnek az én alaptevékenységemhez. A sportlövészetben országos bajnok voltam, de most már csak hobbi szinten űzöm. Fegyvereket is gyűjtök, természetesen sportcélokra. Azokkal a barátaimmal, akik hivatásból vadászok, komoly konfliktusban vagyok, mert ami az élet kioltásával kapcsolatos, azt nem tudom elfogadni. Nem tartom nemes sportnak.

Miért van szükséged ilyen sok fajta tevékenységre?

Mert a színészet – lehet, hogy meghökkentő lesz, amit most mondok –, nem egy intellektuális műfaj. Mint ahogy a színészek nagy része sem entellektüel, hanem derék munkásember. Ha végignézek a mai színésztársadalmon, azt kell hogy mondjam, nem műveltebbek az átlagnál. A régi nagyok természetesen kivételek ez alól. Háromezer színész van ebben az országban, és nincs annyi szerep, minőségi munka, hogy mindenki fejlődni tudjon. Így sokakat intellektuálisan nem elégít ki önmagában az a tény, hogy pusztán színészként szerepeket játsszon. Bennem mindig is munkáltak más ambíciók is. Az igazán nagy egyéniségek óriási szellemi alappal rendelkeztek, és művelték magukat egy életen át. A mai színházi struktúra ezt nem követeli meg. Nem ismerik a színháztörténelmet, nem beszélnek nyelveket, nem ismerik a mai kortárs nemzetközi színház-művészetet sem. A fiatal színészek többsége nem tud hozzászólni egy zenei vagy képzőművészeti alkotáshoz. A kapitalista világban nem cél a művelt ember, mert a műveletlent könnyebb befolyásolni.

Politizálni szoktál?

Jobboldaliság, baloldaliság, liberalizmus vagy konzervatizmus – amiket kérdeztél –, ezek a fogalmak nagyon komoly magyarázatra szorulnak. Én soha nem kérkedtem azzal, hogy milyen a pártpolitikai meggyőződésem, mert egy színésznek nem az a dolga, hogy politizáljon. Aki engem ismer, az ismeri az én világnézetemet is. A színházba járó embert viszont ne zavarja meg az, hogy akit a színpadon lát, az melyik párt tagja. Egy enynyire polarizált világban ha egy művész nyíltan kampányolni kezd egy párt mellett, könnyen elveszítheti a nézők ötven százalékát. Nagy a felelősségük azoknak a művészeknek, akik különböző pártok szekereit tolják. Nem tartom helyesnek egyik oldalon sem. Nekünk a művészetért kell küzdeni, és nem szabad megosztani a közönséget. Nem azért mondom ezt, mert félek vagy gyáva vagyok, nem erről van szó. Természetesen nekem is megvan a magam világnézete, pártpolitikai hovatartozása, de én nem viszem a nagyközönség elé. Én így érzem helyesnek. Márai Sándort idézném ezzel kapcsolatban, aki azt írja, hogy nagy a különbség a hazaszeretet és az államszeretet között. Aki a hazáját szereti, az egy hagyományt szeret, aki viszont az államot szereti, az egy koncot szeretne kapni tőle. Míg a haza nem ad kitűntetést, pénzt, addig az állam igen. Ha megnézed azokat az embereket, akik különböző pártrendezvényeken fellépnek, azok nem is élnek ebből olyan rosszul. De Isten őrizzen engem attól, hogy ítélkezzem felettük, nem az én feladatom.

Köszönöm a beszélgetést!

Kuruczleky Ilona            
főszerkesztő                 



Én színészként szolgálom a Jóistent!

Németh Kristóf – színész, igazgató – 1975-ben született Budapesten. Az általános iskolában ismerkedett meg a színházzal, 13 évesen Szántó Erika kiválasztotta a Gaudiopolis című filmjének egyik főszerepére, majd ezt követően szerepelt Dömölky János Különbözöm, tehát vagyok című tévéfilmjében. Földessy Margit színiiskolájában szerezte meg a szakma alapjait. Egy ideig vezette az Én is voltam gyerek című ifjúsági műsort a tévében, és játszott a Radnóti Színház Julius Caesar előadásában. A gimnáziumi évek alatt játszott a Karinthy Színházban, valamint számos tévé- és mozifilmben kapott szerepet. Az országos ismertséget a Szomszédok című teleregény hozta meg számára, amelyben három évig szerepelt. Közben megnyert öt országos szavalóversenyt, valamint Kazinczy-díjat kapott, és leérettségizett a Balettintézetben. Érettségi után felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, Benedek Miklós osztályába. Főiskolai tanulmányai alatt Tímár Péter Csinibaba című filmjének egyik főszerepét játszotta el. Első színházi rendezése Peter Shaffer Equus című darabja volt, amely a Színház- és Filmművészeti Főiskola Padlás színpadán volt látható. 1998-ban diplomázott színész szakon, majd felvételt nyert Babarczy László posztgraduális színházrendező osztályába, ahol tanulmányait jelenleg szünetelteti. Diplomás színészként a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja.

(Forrás: Szent Kereszt)