|
|
Vasárnap. Iz 35, 1-10; Jak 5, 7-10; Mt 11, 2-11.
Az adventi liturgia ma érzelmi világunk újabb területét hódítja meg: rózsaszínbe öltözteti papját, oltárait és a mennyország örömét kívánja lehozni közénk. Örülje-tek!
Magyarázatként legyen elég most csupán néhány szó: évszázadokon keresztül kemény önmegtagadást kért az egyház a hívektől és most - vasárnap lévén - enyhíteni akar a szigoron. Éppen ezért előrevetíti a tíz nap múlva ránk köszöntő Karácsony örömteli hangulatát. Azt akarja ezzel elérni a liturgia, hogy egyrészt ne fáradjunk bele a várakozásba, másrészt még fokozottabban készüljünk a nagy ünnepre. Igaz az ősi mondás: Boldog a nép, mely örülni tud! Ezért Szent Pál szavaival kezdődik a mai szentmise: Gaudete! Örvendjetek az Úrban szüntelen. Újra csak azt mondom: Örvendjetek! (Fil. 4, 4).
De mi is tulajdonképpen a mi örömünk oka? Az, hogy jön és egyre közeledik az Úr, - mi pedig eléje mehetünk. Ennek mély átélése az adventi öröm lényege. Ennek külön vasárnapja van: ezt ünnepeljük ma! Ennek jegyében szólaltatja meg az Olvasmány Izaiást, aki még a sivatagról is azt mondja: "örömében ujjongva dalol! És egy tiszta út vezet át rajta". Ezt az utat kell megtalálnom, mert ez vezet Betlehembe.
Van az adventi örömnek egy másik forrása is: nem té-vedtem el az úton eddig sem, mert maga Jézus küld veze-tőt: kalauzt, aki pontosan megmutatja, hogy melyik út vezet Betlehembe. Évszázadokon át is küldött prófétákat, de most prófétánál is nagyobbat!
Csak az úttalan utakon járók ismerik azt az örömöt, amikor megnyugodva pihennek meg rövid időre abban a tudatban, hogy eddig sem tévesztették el az irányt, és a sok út közül most már a legbiztosabbat mutatták meg nekik. Ezt maga a liturgia Szentlelke így fejezi ki a mai evangéliumban: "Nézd, követemet küldöm színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat".
Hétfő. Ter 49, 2-10; Mt 1, 1-17.
A liturgia ma arról akar meggyőzni minket, hogy az eddig megtett utat is milyen figyelemmel kísérte a Gondviselés. Mindkét olvasmány ugyanis a múltba néz, és elvezet bennünket Ábrahámig, Jákobig és Dávidig. Az Ószövetség első könyvének, a Teremtésnek (Genezis) utolsó fejezetei ugyanis felsorolják azoknak a törzseknek sorsát, melyek közül Júda története a legfontosabb, hiszen ebből a törzsből származik a Messiás. - Ezt a gondolatsort folytatja Máté evangéliuma, és felsorolja Jézus nemzetségtábláját, ezzel is hangsúlyozni kívánja, hogy királyi családból származik. A legfontosabb nevek: Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid, József "Mária férje, aki a Krisztusnak nevezett Jézus szülőanyja"… Miközben haladunk előre az úton, a liturgia lelkünket visszavezeti az időben a múltba, a megtestesülést megelőző történelembe. Most azonban már megkezdődött a "visszaszámlálás": az idő betelt; közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jó hírében! (Mk 1, 15).
Az említett "visszaszámlálásnak" van egy jellegzetesen adventi módszere, melyet lehetne akár a gyermekek ked-velt és nagyon "komolyan" gyakorolt un. ablaknyitogatá-saihoz hasonlítani (minden este egy újabb ablakot nyitnak ki a játékukon, ezzel is érzékeltetik velük, hogy még hány nap van vissza a Kis Jézus érkeztéig!). A zsolozsma de-cember 17-től kezdve minden este a Szűz Anya hálaéne-ke után ősidők óta szebbnél szebb antifonákat imádkoztat velünk. Mivel mindegyik az Ó felkiáltással kezdődik, ezért Ó-antifonáknak nevezzük őket. - A mai esti dicséret (vesperás): "Ó, Bölcsesség! Te a magasságbeli Isten aj-kán születtél; erőddel elérsz a világ egyik végétől a mási-kig és üdvösen igazgatod a világmindenséget: jöjj, taníts meg minket okosan élni!"
Kedd. Jer 23, 5-8; Mt 1, 18-24.
A két olvasmány egymást kiegészíti. A próféta Dávid "igaz sarjáról" beszél, vagyis olyan valakiről, aki királyként uralkodik majd, és gondja lesz a jogra és az igazságra. Arra a Messiásra vonatkoznak ezek a jövendölések, akinek eljövetelére mi várunk, akinek "adventje" van. Az evangélium ennek a Messiásnak személyét azonosítja úgy, hogy elmondja eredetét: ki volt édesanyja; milyen szerep várt Józsefre; hogyan világosította fel Mária jegyesét, Józsefet az angyal, és miért nevezik Jézusnak (Jésuah), ami annyit jelent: Isten a szabadító, az üdvözítő.
Csodálni való, ahogy édesanyánk, az egyház felkészít minket a nagy találkozásra a napi liturgia segítségével: magyaráz, kérdéseinkre válaszol, értelmünket nyitogatja, lelkünket simogatja… Most már tehát tudjuk a nevét is annak, aki miatt útnak indultunk hetekkel ezelőtt. Mind-untalan rátereli figyelmünket arra, hogy mindaz, ami most következik, azért történik, hogy "beteljesedjék, amit a próféta mondott: Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, és Emmanuelnek fogják hívni, ami annyit jelent: "Velünk az Isten"… Itt hangzik először a Dominus vobiscum, ami 2000 év óta szünet nélkül visszhangozik az ajkunkról: Az Úr legyen veled, veletek. Így köszöntenek papjaink min-dennap a szentmisében kitárt, felénk forduló karok-kal…
Ó, Urunk és népednek vezérlő Fejedelme! Te megjelentél Mózesnek az égő csipkebokorban és neki a Sinai-hegyen törvényt adtál: Jöjj, válts meg minket kitárt karoddal!"
Szerda. Bir 13, 2-7, 25; Lk 1, 5-25.
A legkülönbözőbb módon akarja a liturgia megértetni és megéreztetni velünk, hogy ki az az Emmanuel, akit annyira várunk. Az egyik mód az összehasonlítás, vagyis olyan személyeket, előképeket keres az Ószövetségben, akik valamilyen értelemben párhuzamba hozhatók Jézussal, az üdvözítővel. - A mai olvasmány épp erre nyújt példát: Sámson születésének titokzatossága, egy angyal közvetítése, Sámson "az Isten nazirja" lesz (vö. a názáreti kifejezés párhuzama) stb. olyan elemek, melyek hasonlítanak Jézus születésének körülményeihez. Éppen ennek igazolására hozza a liturgia a Lukács evangéliumában olvasható történetet Keresztelő János születéséről: szülei idősek, gyermektelenek, János ereje, edzettsége, hatása a népre… A párhuzam lényege: rendkívüli események szemtanúi leszünk Betlehemben, hiszen az érkezik, akiről a próféták évszázadokon át jövendöltek.
Ó, Jessze gyökeréből támadt Sarj! Te jel vagy a népek számára; elnémulnak a királyok előtted, és eped-ve várnak a nemzetek: Jöjj, szabadíts meg minket, már ne várass tovább magadra!
Csütörtök. Iz 7, 10-14; Lk 1, 26-38.
Újabb prófétai jövendölés, újabb azonosítás. Most Izaiás és Achaz király között folyik a párbeszéd. A király kételkedik, nem kér jelet az Istentől, mire maga az Úr ad jelet, olyat, amit teljes egészében Jézus valósít meg: "Íme a szűz fogan, fiút szül és Emmanuelnek nevezik el". Dávid sarja szintén szerény körülmények között fog élni, mint a hét liturgiájának eddigi olvasmányaiban mindegyik választott: Sámson, Keresztelő János. Jézust sem fogadják be, és ő is a pusztában fog böjtölni, s nem lesz, hol lehajtsa fejét. Az evangélium abba a Názáretbe visz bennünket, ahol a misztérium elkezdődött, és ettől az órától kezdve élő valósággá válik az Üdvözlégy Mária. A hajnali misékre, a Roratékra járó hívek jól tudják, hogy az Angyal ajkán elhangzott Ave Mariára maga az Ég tanított meg minket… A helyszín Galilea, melynek Názáretjében hangzott el a történelem legalázatosabb IGENJE: "Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint". Íme hitünk szent titka: a kegyelem és a szabad akarat, a szüzesség és az anyaság misztériumának zárához a kulcs az Isten kezében van.
Ó, Dávid kulcsa és Izrael királyi pálcája! Amit te megnyitottál, azt senki be nem zárja, amit te be-zártál, azt senki ki nem nyitja: jöjj, szabadítsd ki a bör-tönből a foglyokat, akik sötétségben és a halál árnyéká-ban ülnek!
Péntek. Én 2, 8-14; Lk 1, 39-45.
Az utolsó napokban érthető, hogy a liturgia legfőképp Máriával, az "Istenszülő Szűzanyával" kíván foglalkozni. Élénk színekkel, hangokkal, drámai erővel festi meg azt a jelenetet, amikor Mária hegyeken, völgyeken át siet ro-konához, hogy meggyőződhessék, valóban ő is gyerme-ket vár? Hogy ez az evangéliumi tabló mennyire tele van élettel, mutatja az is, hogy háttérként az Énekek énekének azokat a sorait halljuk, melyek a menyasszony látogatását mondják el: "Nézzétek, ő jön ott… benéz az ablakon!… Hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod". Az evangéliumban Lukács ezt az útra kelést és ezt a rokoni látogatást pontosítja… Olyan ez a mai liturgia, mint egy szép virradat, egy új napfelkelte az emberiség történetében. Máriával és az ő Jézusával új világ kezdődik!
Ó szent Virradat! Te az örök világosság fé-nyessége és az igazságosság Napja vagy: jöjj, és világo-sítsd meg azokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek!
Szombat. 1 Sám 1, 24-28; Lk 1, 46-56.
A liturgia nem szűnik meg párhuzamot keresni, hogy ezzel is megkönnyítse helyzetünket, és így még mélyeb-ben tudjuk átélni a megtestesülés titkait. Előszeretettel veszi elő azokat a történeteket, melyek szintén egy há-zaspár, egy édesanya boldogságát és háláját írják le. Hanna hosszú évek imádsága, könyörgése után lett áldott állapotú. Ígérete szerint kisfiát, Sámuelt fölajánlotta az Istennek. Erről szól az első olvasmány, és folytatódik Hanna hálaénekével. Gyönyörűen kapcsolódik ehhez Szűz Mária ajkáról a Magnificat: "Magasztalja lelkem az Urat". Ez valóban az Énekek éneke, melyet tegnap már említett a liturgia: énekelj, dalolj, oly szépen cseng a hangod!
Ezzel elérkeztünk az adventi várakozás csúcsára: a gyermekét, Kis Jézusát váró Mária - akit a magyar költő Boldogságos Kismamának nevez - örömében szépen csengő hangon elkezd énekelni! "Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, a Szent… ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék… "Új világ köszönt ránk és az egész földre. Mától az alázatosakat, az éhezőket, az isten-félőket emeli magához a világmindenség Ura. A gőgös gazdagokat pedig megalázza, letaszítja őket gőgjük trón-járól. És ennek az új világnak az irgalom lesz a mozgató-ja. Ezért ujjong a szívem, énekli Mária. Az új világ velem kezdődött el, hiszen engem a Hatalmas Isten, a kis isme-retlen szolgáló leányt méltatott arra, hogy anyja legyek a Messiásnak…
Itt valóban minden másként történik, mint amit vár és megszokott a világ. Itt nincs pompa, hadsereg, trón, harsona. Helyette végtelen alázat, csend, a szívnek békéje és hódolata a Teremtő Isten szándékának megvalósításáért! Így lép be a világba a nemzetek királya!
Ó, nemzetek királya és szívük kívánsága, az Egyház szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új vá-lasztott népedet: jöjj! Üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!
|
|