Tóth Tihamér: Dohányzol ?



Előszó

    Miközben Tóth Tihamérnak a 80 évvel ezelőtt írt könyveit külföldön újra kiadják - legutóbb Spanyolország tette ezt! - nálunk az újabb generációk már nevét sem ismerik. Mi idősebbek viszont tudjuk, hogy Tóth Tihamérnak köszönhetjük a Magyar Rádióban elsőként közvetített szentbeszéd sorozatot, melyet vasárnaponként a Kárpát-medence minden magyar lakta területe lélegzetvisszafojtva hallgatott.
    És Tóth Tihamér nélkül nem lenne a magyar ifjúságnak az egész világon elismert lelkivezetője. A két világháború között eltelt húsz év nemzeti és erkölcsi talpraállása részben neki köszönhető. Az ifjúsághoz intézett könyveit nemcsak itthon szerették, de minden világnyelvre is lefordították. Krisztus és az ifjú, - A vallásos ifjú, - A művelt ifjú, - Az ifjúság lelkigondozása című művei mérföldkőként állnak még ma is a hazai és nemzetközi pasztoráció történetében. Ezeknek stílusa is egészen újszerű. Ő maga nevezte ezeket "leveleknek", és sorozatának nem véletlenül adta összefoglaló címül: Levelek diákjaimhoz.
    A most közreadott Dohányzol? című rövid írás a Szent István Társulatnál megjelent, Összegyűjtött munkái néven ismert sorozat harmadik kötetében található, a 179-204. lapon, A jellemes ifjú kötethez csatolt önálló "levélként". Mert ez is jellegzetes, igazi Tóth Tihamér-os párbeszéd: nem vitatkozik, nem "prédikál", hanem maga mellé ülteti fiatal barátját és beszélget vele ... (és mindezt teszi az annyira szorgalmazott aggiornamneto korszaka előtt ötven évvel!)

+

    Néhány megjegyzést mindenképpen szükségesnek vélek. Bizonyára kérdések pergőtüzébe kerül ez a kiadásunk is, melyekre azonnal választ is adok.

  1. Miért épp erre a témára esett a választásunk, amikor ma, a drog korszakában sokkal nagyobb veszélynek van kitéve a fiatalságunk? Ki beszél ma nikotinról, dohányzásról?
    Válaszom: Tóth Tihamér pedagógiájának nagyszerűsége épp abban rejlik, hogy a hangsúlyt nem a "méregre" helyezi, hanem a jellem ellenállóképességének edzésére. Így tehát lényegét tekintve azt is mondhatnám, hogy a "nikotin" helyébe bátran odaírhatunk bármit, a drogok bármelyikét. Hiszen ma minden pszichológus és karakterológus jól tudja, hogy az alapprobléma a személyiség ellenálló erejében rejlik. Képes-e a veszélyeztetett fiatalember felvenni a harcot önmaga ellen? Bizonyára szándékosan került Tóth Tihamér e mindössze húsz oldalnyi írása A jellemes ifjú befejező akkordjaként a kötet végére. A lelkivezető az akarat edzésének lövészárkába vezeti fiatal olvasóját, akinek megmagyarázza szeretettel és ügyes észérvekkel, hogy ha nem akar lekötözött Gulliver lenni, harcolnia kell szenvedélye ellen ...

  2. Elég modern-e Tóth Tihamér 1930 körül írt "levele"? Nem tud már többet a mai orvostudomány? Nem lenne helyesebb, ha a legújabb statisztikai adatokkal alátámasztott, modern hangvételű könyvet adnánk a fiatal szenvedélybetegeink kezébe?
    Válaszom: Természetesen lehetne ilyet is közreadni. Sőt vannak is ilyen könyvek, brossúrák.
    Csakhogy azokból épp az hiányzik, ami Tóth Tihamér könyvét ezek fölé helyezi. Mindannyian tudjuk, hogy Tóth Tihamér pap volt, cserkész volt, a keresztény aszkézis megtestesítője és kiváló képviselője. Szavai, állításai, "követelményei" mögött olvasói mindig az Evangéliumot, sőt magát Jézust ismerték fel. Érezték és tudták, hogy Tóth Tihamér annak nevében beszél hozzájuk, aki nyíltan ki merte mondani: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát". - Nos, ez az a különbség, ami egy Nobel-díjas pszichológus és egy egyszerű lelkiatya vallomása között van. Tóth Tihamér ki meri mondani, amit a szekularizált világ orvosa, bár tudja, de még sem meri egyértelműen megvallani, hogy kegyelem nélkül, isteni segítség nélkül legyőzni magunkat aligha leszünk képesek.
    Tévednek azok, akik Tóth Tihamér pedagógiájában csak a tiltást, vagyis a "nem szabad" negatívumát látják. Sikerének épp az a titka, hogy fiatal olvasói előtt feltárja az önlegyőzésnek, az aszkézisnek másik oldalát is, azt a sikerélményt, melyet csak az ismerhet meg, aki egy-egy erény, virtus győzteseként felállhat a jellem dobogójára.

  3. Ha valamiben kiegészítenünk kell a Tóth Tihamér-i koncepciót, akkor az az elmúlt 70 év orvosi megfigyelésein alapuló szomorú statisztika, - erről viszont 1930-ban még senki nem tudott. Vagyis ő elsősorban a fiatalok egészsége miatt fogalmazott oly keményen, s a felnőttek dohányzását más mércével mérte. A mai orvostudomány kimutatta, hogy a dohányzás a felnőtt szervezetet is rendkívüli mértékben károsítja. Az Egészségügyi Világszervezet, (WHO) ma már külön betegségkódon szerepelteti magát a dohányzást, vagyis önálló betegségként kezeli. - És csak az utolsó évtizedekben került reflektorfénybe az ún. passzív dohányzás, vagyis súlyos károsodás éri azokat, akik bár nem dohányoznak, de a környezetük miatt kerülnek súlyos veszélybe. A világ gyermekeinek kb. fele szenved a passzív dohányzástól.
    Tóth Tihamér még nem hallhatott arról, amit mi is csak az utóbbi években tudtunk meg, - pl. azt, hogy az amerikai bíróságok több millió dollár kártérítésre ítélték a legnagyobb dohánygyárak tulajdonosait a nikotin okozta rákosodás miatt. Így ma már világszerte megkérdőjelezik azt a hamis nézetet, miszerint a dohányzás emberi jog és saját egészségével mindenki azt tehet, amit akar.
    Végülis kiderül, hogy megint az egyháznak van igaza, amikor azt vallja, hogy könnyelmű és etikátlan emberi magatartás az, ha annyi szenvedést és kárt okoznak a dohányosok a társadalomnak és embertársaiknak. És ez elsősorban ránk, keresztényekre vonatkozik. Jó lelkünkbe vésni Pál apostol szavait: "Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Dicsőítsétek meg Istent testetekben, hiszen az a bennetek lakó Szentlélek temploma" (1Kor 6,19).

    Tóth Tihamér írása éppen ezért nagyon megszívlelendő, és nemcsak fiataloknak, de mindannyiunknak lelkiismeretéhez szól. Különösen szülőknek, nevelőknek, cserkésztisztek-nek legyen kötelességük a példaadás!

Barlay Ö. Szabolcs