Álarc nélkül



KARL   MARX

"SZÖRNYŰ   ÁTKOKAT   SZÓRVA"


Kevesen mondhatják el magukról, hogy térben és időben olyan ijesztő mértékben tudta volna két táborra osztani a világot, mint ahogy azt Karl Marx meg tudta tenni a XIX. század második felétől kezdve a XX. század végéig. Mivel a neve körül kialakult mítosz legfőképp elveivel foglalkozott, semmint életével, mindenekelőtt nézzük meg közelebbről, ki is volt ő tulajdonképpen.

Családi háttér, származás.

Nagyszülei mindkét ágon rabbik voltak. Apja, Heinrich Marx, eredeti nevén Hirschel ha-Levi Marx, leszármazottja a híres mainzi rabbinak, akinek fia Jehuda Minz a paduai Talmud-iskolát vezette. Anyja is híres bölcs rabbik leszármazottja volt. Marx a poroszországi Trierben született 1818, május 5-én. Nyolc testvére volt. A család vitathatatlanul a középosztályhoz tartozott. Apja ügyvéd volt és tizennyolcadik századi franciának is beillett volna, olyan jól ismerte Voltaire és Rousseau írásait. Az 1816-os porosz törvények értelmében állását csak akkor tölthette be, ha családjával protestáns hitre tér. 1824. augusztusában az egész család megkeresztelkedett. Karl Marx tizenöt éves korában konfirmált. Zsidó nevelésben sohasem részesült, és ez soha nem is érdekelte. Életműve ennek ellenére talmudista jellegű, mert lényegében nem más, mint a szakterületén működők munkáinak a kommentálása és bírálata. A bonni, majd a berlini egyetemen végezte tanulmányait. Letette a doktorátust, és egyetemi katedrára is vágyott. Ez azonban élete végéig vágyálom maradt. Helyette be kellett érnie újságírással, szerkesztéssel. Német-francia újságokban rendszeresen írt, sőt 1843-ban öt hónapig a Rheinische Zeitung szerkesztője is volt. Miután Párizsból kiutasították (1845), Brüsszelbe ment. A Kommunisták Szövetségének megszervezésében tevékenyen részt vett, és 1848-ban megírta híressé vált kiáltványát. A forradalom bukása után kénytelen volt elhagyni Németországot, Londonba emigrált, és haláláig, 1883. március 14-ig itt élt. Ideje legnagyobb részét a British Museumban töltötte, anyagot gyűjtve a tőkéről szóló gigantikusra tervezett munkájához, és igyekezett kiadható formába önteni. Jó azonban megjegyezni, hogy csak az első kötetet rendezte sajtó alá, és adta ki 1867-ben. A másodikat és harmadikat jegyzetei alapján munkatársa, Friedrich Engels állította össze és jelentette meg Marx halála után.

Karaktere.

Marx-ot, a marxizmust, sőt a kommunista proletárdiktatúrát a maga kendőzetlen valóságában nem lehetne alapjaiban megismerni, megérteni, ha nem foglalkoznánk Karl Marx jellemével, dühöngő egoizmusával, velejéig gonosz lelkületével. Akik nem éltek vele, nem is ismerhették, - hiszen kifelé mást mutatott, mint ami ténylegesen volt. Paul Johnson 20 oldalon keresztül számos pontos információt gyűjtött össze családtagok, baráti köre tagjainak vallomásaiból (i.m. 118-138). Ezekből én csupán a legkirívóbbakat emelem ki. Milyen volt tekintete, arca, külseje? Milyen benyomást gyakorolt barátaira, a világra? Nos, az az erőszak, ami kezdettől fogva jelen volt a marxizmusban s a marxista rezsimek viselkedésében, Marx énjének egyik fő megnyilvánulása volt.

Mindenkivel vitázott, erős, durva kifejezéseket használt. A bonni egyetemen a rendőrség letartóztatta, mert pisztoly volt nála. Részt vett a diákháborúskodásokban, párbajozott és a bal szeménél hosszú, mély vágást kapott.

Családi körben sem volt más a helyzet. Valóságos szópárbajokat vívott apjával, anyjával, akivel minden kapcsolatot megszakított. Szerkesztői értekezletei előtt mindig be kellett csukni az ablakokat, hogy az állandó ordítozást ne kelljen hallgatniuk a járókelőknek. Rossz modora volt, de porosz stílusú monoklit viselt.

Marx alacsony, széles vállú férfi volt, haja és szakálla fekete, bőre sárgás. Gyerekei szerecsennek hívták. Hangja érces volt, és ezzel még jobban megrémisztette környezetét. Forradalomtársa, Heinzen emlékezetes portrét festett a dühös kis emberről: "borzas szénfekete hajával és koszos sárga ábrázatával olyan volt, mint egy majom". Kijelentette, hogy lehetetlen megállapítani, vajon öltözéke és a bőre eredetileg is iszapszínű-e, vagy egyszerűen csak piszkos? "Apró, vad, rosszindulatú szeméből időnként gonosz láng csapott ki. Mintha tízezer ördög cibálná a haját."

Szavajárása volt: "meg foglak semmisíteni". (Sztálinnak, Trockijnak, Rákosinak és társaiknak volt kitől tanulniuk!) Számos példa mutatja, hogy Marx nem vetette meg az erőszakot, sőt a terrorizmust sem, ha megfelelt taktikájának. Az Internacionálé hágai összejövetelén olyan összecsapásokat provokált, amelyek már előrevetítették a szovjet-oroszországi leszámolásokat. Vagyis semmi sincs a sztálini korszakban, amit Marx magatartása ne jelzett volna előre. A porosz kormányt 1849-ben így fenyegette meg: "Mi könyörtelenek vagyunk, ... Ha eljön az időnk, nem fogjuk leplezni a terrorizmusunkat". Németországban terjesztett akcióterve kifejezetten pártolta a tömegerőszakot." Korántsem ellenezzük az ún. kilengéseket, azt hogy a nép kitöltse bosszúját gyűlölt egyéneken vagy középületeken, amelyekhez gyűlöletes emlékek tapadnak. Az ilyen szándékokat nemcsak jóváhagynunk kell, hanem segítenünk is kell a végrehajtásban". Bizonyos gyilkosságokat is hajlandó volt támogatni, ha célszerűnek látszottak.

Marx örökös dühöngése, keserűsége és diktátori szokásai kétségkívül azt mutatják, hogy tudatában volt valóban rendkívüli adottságainak, és nagyon bántotta, hogy nem használhatja őket jobban. Mivel nem sikerült egyetlen forradalom élére sem kerülnie, nem lehetett "vezér" (Führer), így felgyülemlett haragja könyveiben és napi életében, tehát környezetében forrt tovább.

Bár közvetlenül vér nem tapadt kezéhez, de például magánkívül volt a dühtől akkor is, amikor megtudta, hogy Makszim Kovalevszkij-nek nem sikerült 1878-ban megölni I. Vilmos császárt. De dührohamok közepette írta a Tőkét is.

Karakteréből következett, hogy egyetlen cselekedete vagy vállalkozása sem volt mentes az öncélúságtól, - mindent maga akart csinálni. Egyénisége önmagában hordozta a diktatúra minden ismérvét. Legközelebbi munkatársa, Engels ezeket írja a Neue Rheinische Zeitung szerkesztőségében tapasztaltakról: "Egyszerűen diktatúrává szervezte át a szerkesztőséget, mindenben ő diktált". Tehát a diktátor megtestesítője volt, és éppen ezért irtózott minden véleménynyilvánítástól, szavazástól. A brit parlament demokratikus választásait újságíróként "szeszgőzös orgiáknak minősítette".

Bármennyire hihetetlennek tűnik és elképzelhető, hogy olvasóim egy része számára perverznek tűnik a most következő párhuzam Marx karaktere és alkotása között, mégis le kell írni a színtiszta igazságot (a témának irodalma van, és Paul Johnson idézi is azt i.m. 125 és 564). Tény, hogy roppant egészségtelenül élt: ritkán fürdött, alig mosdott, igen keveset mozgott, agyonfűszerezett ételeket evett, sokat dohányzott, sokat ivott, főleg erős sört, ami állandó máj betegséget okozott. Mindez együttesen elegendő magyarázatot nyújt arra, hogy testét sokszor kelések, furunkulusok lepték el.

Ezt valóságos sorscsapásnak tekintette, és évtizedekig kínozta. A kelések néha mindenütt megjelentek a testén: az arcán, az orrnyergén, az alsótestén és a penisén is. 1873-ban idegösszeomlást idézett elő ez a rettenetes állapot és gyötrő fájdalom. Idegei felmondták a szolgálatot, ami remegéssel és iszonyú dühkitörésekkel járt.

Ezekről természetesen a Marx-dicsőítők tábora és irodalma mélyen hallgat, pedig a kritikai kiadásnak számító Marx-Engels Gesamt-Ausgabe 31. kötetének 305. lapján maga Marx kijelentése igazolja, hogy ebben a rémisztő testi-lelki állapotban írta életének egyetlen maradandó alkotását, a Tőke első kötetét. Íme az idézet, amit mogorva hangulatban írt Engelsnek: "Bármi történik is, azt hiszem, a burzsoázia, amíg el nem tűnik, megemlegeti a karbunkulusaimat."

Moralitása. Erkölcsi élete és elvei.

Célunk Marx esetében sem az, hogy irodalmi vagy tudományos műveit elemezzük, hanem az, hogy feltárjuk igazi énjét, belső világát, azt az értékrendet, ami szerint élt, ítélt és cselekedett az emberiség javára vagy kárára.

Ő is, mint a többi álpróféta nagyon vigyázott arra, hogy családja, környezete, a társadalom egésze nemes, tiszta erkölcsű "mesternek" ismerje. Látni fogjuk, hogyan manipulálta saját cselekedeteit. Paul Johnson külön fejezetben elemzi Marxnak azt a groteszk fogyatékosságát, ami nem csupán dühöngéseinek, de minden bizonnyal a kapitalista rendszer iránti gyűlöletének is egyik fő oka. Fiatalságától kezdve haláláig ugyanis nem tudott bánni a pénzzel. Emiatt már egyetemista korában pénzkölcsönzők markába került. Nyakra-főre vett fel kölcsönöket, nem törődve a feltételekkel, és mindig meglepődött és őrjöngött, amikor a kötelezvény összegének a kiegyenlítése, a magas kamatokkal együtt esedékessé vált. Jóllehet a kamatok felszámolása minden tőkés gazdaságnak lényeges eleme, Marx éppen saját érdekeltsége miatt a kamatok felszámolását az emberiség elleni bűnnek minősítette, amely módot ad az embernek ember ellen és ember által való kizsákmányolására. És most jön ő, a "megváltó", aki egész rendszert dolgozott ki a kizsákmányolás felszámolására.

Marx viselkedésében az a visszataszító, hogy közben - épp adósainak egyre agresszív követelései miatt ő maga volt a legkíméletlenebb kizsákmányolója családjának, apjának, anyjának, rokonainak. Mivel apja szemére hányta viselkedését, megsértődött és nem ment el a temetésére sem. Utána édesanyját molesztálta kölcsönkéréseivel, aki mindennemű segítséget megtagadott tőle. A családi. krónika úgy tudja, hogy édesanyja így fakadt ki: "Karl jól tenné, ha gyűjtene egy kis tőkét, nemcsak írna róla"!

Mivel a kölcsönzők legtöbbször zsidók voltak, Marx is azok közé az ún. "nemzsidók" közé sorolandó, akik saját fajtájukról a legkeményebb bírálatot fogalmazták meg. Ez a szinte gyűlöletté torzult zsidóellensség már korán megfigyelhetővé vált. Marx első komoly írásában, A zsidókérdéshez című két tanulmányában (1844) Bauer antiszemitizmusát nem kifogásolta, sőt osztozott benne. Ezt írja: "Vizsgáljuk meg a valódi világi zsidót, nem a szombatzsidót, hanem a köznapi zsidót... Vajon mi a zsidóság világi alapja? A haszonlesés. Mi a zsidóság világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz." Marx szerint a zsidók idők folyamán elterjesztették ezt a gyakorlati vallást... "A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehetett más isten... A zsidók istene elvilágiasodott, világistenné vált. A "pénzzsidó" korunk egyetemes antiszociális eleme lett, és ahhoz, hogy a zsidó lehetetlenné váljon, meg kell szüntetni az előfeltételeit, sőt magát a lehetőségét is annak a fajta pénzügyi tevékenységnek, mely létrehozta."

Marx szerint, ha sikerül megszűntetni a pénzzel szembeni zsidó magatartást, mind a zsidó, mind a vallás eltűnik. A kufárkodás és a pénz, vagyis a reális zsidóság alól való emancipáció volna korunk önemanacipációja. Marx azonban itt nem állt meg, hanem átvitte gondolatait a kereszténységre is. Álláspontja szerint ugyanis a zsidó korrumpálta a keresztényt, és meggyőzte, hogy nincs egyéb hivatása idelent, mint gazdagabbá lenni szomszédainál, hiszen a föld nem más, mint tőzsde. (A zsidókról szóló esszék megtalálhatók a Karl Marx-Engels Collected Works-ben London 1975. 3. kötet, 146-174. oldal).

Ami családi életét illeti, sokkal kiegyensúlyozottabbnak látszik, mint az eddig elemzett álpróféták esetében. Azonban más a valóság, és más a látszat...

Tény, hogy szerelmi házasságot kötött egy skót nemesi származású lánnyal, Jenny von Westphalen-nel, akit a ténylegesnél előkelőbbnek tüntetett fel. Marx sokat hangoztatta, hogy az igazi arisztokratákkal jobban megfér, mint a kapzsi burzsoákkal. Jenny annak ellenére, hogy hamar ráébredt a szörnyű valóságra, hogy egy hontalan, dologtalan forradalmár felesége, szívesebben választotta volna a burzsoá egzisztenciát. 1848 elejétől tíz évig valóságos rémálom volt az élete. Marx Belgiumban bíróság előtt állt. Jennynek is egy cellában kellett töltenie az éjszakát egy sereg prostituált között. Másnap a határra vitték őket és kitoloncolták az országból. Angliában biztonságban, de nyomorban éltek. Felesége jóban-rosszban hűségesen férje mellett állt., még akkor is, amikor utolsó ékszere is a zálogházba került. Közben már négy gyermeket szült. Guidót, a negyediket minden bizonnyal a nagy nyomor vitte a halálba. Jenny 1860-ban megkapta a himlőt, és maradék szépségét elvesztve visszahúzódott, és Marx életének hátterében tevékenykedett. Megfáradt és nem ok nélkül kiábrándult asszony lett belőle.

Élt Marx-ék lakásában ugyanis egy szolgáló, akit Jenny magával hozott szülei otthonából. Helennek hívták, "Lenchen"-nek becézték. Teljes ellátást kapott, de Marx, a munkások forradalmára, soha egy árva garast sem adott neki. Másként mutatta ki bizalmát: a szeretőjévé tette, méghozzá mindjárt házasságuk elején, 1849-ben, a család életének legsötétebb korszakában. Nagyon ügyesen kellett álcázniuk ezt a szerelmi viszonyt, mert mindössze két szobájuk volt, és a lánygyerekek szeme előtt zajlott az élet. A botrány akkor érte el tetőfokát, amikor a szolgálót is, feleségét is teherbe ejtette. De minderről nem volt szabad tudniuk a forradalmártársaknak, akik egymásnak adták a kilincset. Jenny természetesen mindent megtudott, hisz Lenchen otthon hozta a világra fiát, Freddyt.

Marx legszívesebben Rousseau példáját követve, árvaházba küldte volna saját fiát. Lenchen, a szolgáló azonban keményebb fából volt faragva, és ragaszkodott hozzá, hogy fia az ő nevét viselje. Freddyt egy munkáscsalád gondjaira bízták, de megengedték, hogy időnként eljöjjön a házukba. A főbejáratot azonban nem használhatta, és csak a konyhában lehetett együtt az anyjával. Géplakatos szakmát tanult, 36 éves korában megkapta szakmunkás-bizonyítványát.

Az ember azt gondolná, hogy Marx, a munkások legőszintébb jótevője, sorsuk ismerője és ügyük pártfogója, legalább saját munkás-fiának megélhetéséről, jövőjéről gondoskodott, taníttatta, lakást vett neki. - Teljes tévedés! Marx látni sem akarta! Találkozni sem akart vele. Valószínűleg a véletlen hozta úgy, hogy egyszer elmentek egymás mellett a konyha külső lépcsőjén, - de egyikük sem tudott a másikról...

A szobatudós tantételei. Marx tudatos ferdítései.

A teljes igazság megköveteli, hogy megvizsgáljuk, milyen értelemben lehet Marx-ot tudósnak nevezni, és létezik-e igazán "marxi filozófia"? Paul Johnson határozott nem-mel válaszol. Összefoglalónk végén ezt is elemeznünk kell.

Mint említettem, életének nagy részét - 34 évet - a British Museumban töltötte, hogy anyagot gyűjtsön a tőkéről szóló munkájához. Több mint 100 jegyzetfüzetet írt tele sokszor olyan régi adatokkal, melyek már elavultak. De őt nem érdekelte a valós élet. Szobatudós volt, és számos olyan cikket írt ezekre az adatokra hivatkozva, melyek nem fedték a valóságot. Marx egy gazdasági hetilapba írt cikket a sziléziai takácsok nehéz helyzetéről, de sose ment el Sziléziába, és egyetlen takáccsal sem beszélt.

És az adatgyűjtés folyt tovább évtizedeken keresztül a nagy életmű megírásához, a Tőkéhez, melyet eleve hat kötetre tervezett, a következő tárgykörökkel: tőke, föld, bérek és munkaerő, az állam, a kereskedelem s végül a világpiac és a válságok. A nagy álomból, a gigantikus méretek fantáziájából nem lett semmi. De az "álmodozó" egyik könyvet falta a másik után, csak azért, hogy előre kieszelt teóriájához megfelelő mennyiségű adatot, bizonyítékot gyűjtsön. Ezt a kemény kritikát mondatról mondatra igazolnom kell, hiszen itt nem másról van szó, mint Marx tudós-mivoltának kétségbevonásáról.

1.) Mi volt az az előre kieszelt teória? Egy költői látomás, mely már kamaszkorában felrémlett előtte: feltartóztathatatlanul jön az általános válság. Ennek a víziónak egész életében rabja volt. Már fiatalkori versei is telve vannak rettentő átkokkal. Ő maga, Isten szájába adva a szót, ezt mondja: "Szörnyű átkokat fogok szórni az emberiségre". Szerette idézni Faustból a Mefisztó-i mondatot:"Minden születő, elpusztulást érdemlő". A Marx-szal foglalkozó szakirodalom egyértelműen vallja, hogy kezdettől végig a fennálló rendszer közeli összeomlásának apokaliptikus víziója izgatta: ott van a Kommunista Kiáltvány hátterében s magában A tőkében is, melynek ez a csúcspontja. Ezek az elemek minduntalan felbukkannak az 1856-ban elmondott horrorbeszédében is, miszerint "a történelem a bíró, a proletariatus az ítélet-végrehajtó". Ez a fixa idea, ez a jellegzetesen zsidó messianisztikus idea ott volt Marx agyában kezdettől haláláig, és ennek elkerülhetetlen voltára keresett bizonyítékokat, ahelyett, hogy a tényeket objektíven vizsgálva haladt volna feléje. Életműve lényegét tekintve ennek a víziónak akadémikus stílusgyakorlata. Nekikeseredett önjelölt professzorként a fejébe vette, hogy új filozófiai iskola megalapításával fogja a világot meglepni, ami egyúttal akcióterv is volt: abban reménykedett, hogy hatalomhoz juttatja.

2.) A tények nem érdekelték, még akkor sem, ha azok teóriájának ellentmondók voltak és saját szemével láthatta annak ellenkezőjét. Ez történt akkor is, amikor beigazolódott, hogy a gyárosok saját érdekük miatt javítottak munkásaik életszínvonalán, dolgozóik munkakörülményein. Helyzetük tűrhetőbb lett, és a munkások nem lázadtak fel, noha Marx állandóan erről beszélt. A próféta tehát megszégyenült. De ez őt nem érdekelte. Egész műve, nem csupán A tőke, arra vall, hogy nem sokat törődött az igazsággal. Sőt időnként tudva és akarva túltette magát rajta. Ez a fő oka annak, hogy a marxizmus, mint rendszer képtelen megvalósítani céljait. Tudományosnak nevezni pedig egyszerűen nevetséges.

Paul Johnson számtalan példát sorakoztat fel, és dokumentumokkal igazolja, hogy Marx esetében nem tudományról van szó, hanem tudatos hazugságról, szellemi szélhámosságról, mint Rousseau esetében. Legyen elegendő egyetlen példa e kemény bírálat igazolására.

Már az 1880-as években felfigyelt két cambridge-i tudós arra, hogy Marx rendszeresen visszaél forrásaival. Erről egy tanulmányt is írtak a Közgazdaság-tudományi Klub számára. A tanulmány címe magyar fordításban: "Hogyan használja fel Karl Marx a kékkönyveket A tőke XV. Fejezetében?" Pontos adatokkal, idézetek garmadával igazolták, hogy nem csupán gondatlanságról van szó, hanem tudatos hamisításról. Kategóriákat állítottak fel. Az egyikbe azokat az idézeteket sorolták, amelyeket Marx tudatosan megkurtított. A másikba a fiktív idézetek kerültek, amelyeket Marx egy-egy jelentés különböző részeiből állított össze, idézőjelbe téve azokat, hogy így hitesse el olvasóival saját állításainak igazát. Az egyik témával, a varrógéppel kapcsolatban kijelentik, hogy megdöbbentette őket Marx módszere: "Az adatokat pontosan arra használta fel, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa benne annak, ami áll bennük."

Természetesen a marxista diktatúra évtizedeiben Marx "dogmáinak" hazugságairól nem lehetett beszélni. Tény, hogy állandóan félrevezeti olvasóit, és épp emiatt sohasem lehet bízni benne. A tőke Nyolcadik, kulcsfontosságú fejezete szándékos és módszeres hamisítás egy olyan tétel bizonyítása érdekében, amelyről a tények objektív elemzése kimutatta, hogy tarthatatlan. Marx igazság elleni bűnei két csoportra oszthatók. 1.) Idejétmúlt anyagot használt teóriájának igazolása miatt, jóllehet a friss adatok épp az ellenkezőjére mutattak rá. 2.) A kapitalizmus jellemzésére olyan iparágakat választott, amelyekben különösen rosszak voltak a körülmények A tézise ugyanis az volt, hogy a kapitalizmusban egyre romlanak a körülmények .Ezért a kiváló eredményeket és a munkások életének javulásáról készült jelentéseket elhallgatta. E nélkül egyáltalában nem tudta volna összefabrikálni a Nyolcadik fejezetet. Marx valójában a kapitalizmus előtti viszonyokat festette le, nem véve tudomást az igazságról, hogy tudniillik minél több a tőke, annál kevesebb a kínlódás. Módszerére jellemző, hogy a vasutat tárgyalva, régi újságkivágásokat kotort elő "a napokban történt vasúti katasztrófák" bizonyítására. Azt állította ugyanis, hogy a megtett mérföldekhez viszonyítva a balesetek száma emelkedik. Mire A tőke megjelent, a vasút a történelem legbiztonságosabb tömegközlekedési eszközévé vált.

Az eddig elmondottaknál is beszédesebb az, amit olyan forradalmártársaival tett, akik ismerték az ipari munkakörülményeket, és politikailag öntudatossá váltak. Ezeknek az embereknek többsége szakmunkás volt: órás, pék, cipész. A vezetőjük erdész. Autodidakták voltak, fegyelmezettek, jó modorúak. Ők is át akarták alakítani a társadalmat, de Marx apokaliptikus látomásait és véres leszámolásait nem akarták elfogadni. Akadémikus zsargonját nem értették. Legádázabb támadásait ilyen munkásságból kiemelkedett vezetők ellen intézte. Fegyelmi tárgyalást kezdeményezett egy William Weitling nevű munkásvezér ellen, mert nem volt hajlandó Marx téziseit elfogadni. Erre a munkás azt válaszolta, hogy ő nem azért lett szocialista, hogy íróasztalnál kiagyalt tanokkal tömje a fejét, hanem olyan munkásokat képvisel, akik két kezükkel keresik meg a kenyerüket. Szemébe mondta Marxnak, hogy nem hajlandó olyanoknak a nézeteit elfogadni, akik nagyon messze élnek az igazi munkások szenvedő világától... - A szemtanúk szerint Marx erre olyan dühbe jött, hogy öklével az asztalra csapott, és a rajta levő lámpa is megingott...

Íme Marx álarc nélkül! Egy erkölcsi nihilista, saját vallását, Istenét is megtagadó ateista zsidó, aki új messiásként lángba borította a fél világot, aki mindig a munkásokról beszélt, de soha egy gyárba nem lépett be, és igazi munkásokkal nemcsak képtelen volt beszélni, de fel is jelentette őket, ha nem fogadták el hamis alapokra épített tanait. Az utolsó két évszázad legborzalmasabb gaztetteit az ő nevében hajtották végre.

Hogy a magyarságnak, a keresztény gyökerekből élő magyar népünknek mit ártott, azt mindegyikünk maga tudja lemérni saját családja és önmaga sorsában. Ahogy a Rousseau-t követő szabadkőműves Clemanceau hozta ránk Trianont, úgy a testi és lelki fekélyekkel teli Marx és a marxizmus tette tönkre népünk erkölcsi és patrióta jellemét.