|
Magam előtt látom Munkácsy Mihály hófehér ruhás Jézusát, amint fenséges némaságban áll bírája előtt. Jézus és Pilátus! A sötét színek ölelésében oly kontrasztként hat a vakító fehér, mint ahogy szöges ellentétben áll az aljasság az ártatlansággal, a mocsok a tisztasággal, a bűn az erénnyel. Mintha azt akarná kifejezni a zseniális festő, hogy a moralitásnak olyan értékei vannak, amelyek nem tűrnek kompromisszumot. És valóban úgy van, hogy a fehér csak addig nevezhető fehérnek, amíg nincs benne semmi más szín. Hiszen a szürke már nem fehér (de nem is fekete!).
Ha tovább töprengek azon, hogy a bennünk élő Krisztus agonizálásának melyek a kiváltó okai, akkor legjobb, ha részt veszünk Jézus perében, hogy szem- és fültanúi legyünk mindannak, ami végül is vesztét okozta. Egy mondatban összefoglalva: itt egy felelős ember jellemtelensége miatt kellett egy ártatlannak kínhalált szenvednie! A római császár jeruzsálemi helytartója a félmegoldások embere. János evangelistának köszönhetjük, hogy lépésről lépésre követhetjük a pilátusi taktikázás lélektanát következményeivel együtt.
Ki ez az ember? Ki ez a Poncius Pilátus? A szeszélyes Tiberius császár bizalmi embereként került Júdeába a zsidógyűlölő Seianusnak, császári belügyminiszternek előterjesztésére. Ilyen felelős beosztásba csak elkötelezett egyént szoktak kinevezni. Seianus lelkére kötötte, hogy a lázadó zsidókat mindenáron fékezze meg, és ha másként nem boldogul velük, fojtsa vérbe a legkisebb lázadást is. Ugyanakkor ügyelnie kellett a jogra is. A túlkapások miatt ugyanis könnyen feljelenthették Rómában. És ez kegyvesztetté tehet bárkit Tiberiusnál. Pilátus esetében ez életet, halált jelentett, hiszen azon kevesek közé tartozott, akiket a császár kitüntetett az "amicus caesaris", a császár barátja címmel. A kitüntetés alkalmával a császár arcképével díszített gyűrűt is kapott. Lényegét tekintve Pilátust épp erre figyelmeztették a főpapok: a császártól elnyert rangja és karrierje függ attól, ha a magát királynak tekintő, tehát hatalomra törő Jézust nem ítéli halálra. A tét óriási kockázatot rejt magában. Pilátusnak - és vele együtt nekünk - tehát dönteni kell: karakter vagy karrier!?
*
Bár a történetet jól ismerjük, kísérjük mégis figyelemmel Jézus perének legfőbb vádpontjait és Pilátus egyre zavarosabb viselkedését.
Már a kezdet kezdetén feltűnő az ingerült hangnem, amelyen a császári helytartó a zsidó vezetőkkel tárgyal. Lehetetlen nem észrevenni azt a gyűlöletet, amely cinikussá, kötekedővé teszi Pilátust a tárgyalás egész ideje alatt. Mérhetetlen düh fogja el, hogy kora reggel háborgatják. Nemcsak hogy megzavarták, hanem még alkalmazkodjon is hozzájuk. Tudniillik "a zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanokká ne váljanak!" (Jn 18,28). Ezért neki kellett kimenni eléjük. Majd úgy válaszolt a zsidó vezetőknek, hogy még jobban elmérgesítette a hangulatot: "ítéljétek el magatok", vagyis hagyjatok engem békében, nem akarok megint a piszkos dolgaitokkal foglalkozni.
Csakhogy ez féligazság, hiszen Pilátus nagyon jól tudja, hogy főbenjáró ügyek feletti bíráskodás jogától a császár megfosztotta a jeruzsálemi vezetőséget. Először Pilátus látszatra még "felül" van, de épp cinizmusa okozza vesztét, mert a zsidó főpap és testülete hamar elveszi a kedvét! Ráébreszti a helytartót, hogy nem vallási ügyek miatt zavarják, hanem politikai vádról van szó: a császári hatalom megdöntésének kísérletével vádolják a nép hangulatát felszító názáreti rabbit! Ezzel kezdetét veszi a pilátusi dráma. Kénytelen elkezdeni a pert.
Elsőként Jézussal akar beszélni, ezért tolmács útján megkérdezi kilétét, érdeklődik rangja iránt. "Király vagy te?" (Jn 18,37). És miután Jézus egyértelműen tisztázza, hogy az ő királysága nem földi, nem politikai értelemben vett hatalom, Pilátus megkönnyebbülve, de még mindig fölényesen a vádlók szemébe vágja: "Semmi vétket sem találok benne", ez az ember ártatlan! Vagyis az első "menet" döntetlennek tűnik. De ez csak látszat. Ha ugyanis a teljhatalommal rendelkező helytartó megállapítja az ártatlanságot, akkor minden következmény nélkül azt mondhatja: vádatok alaptalan, az ügyet befejezettnek tekintem! És ha a zsidó vezetők mégsem tágítanak? Akkor elnapolhatja a tárgyalást a húsvéti ünnepek utánra, még őrizetbe is veheti Jézust, és alaposabb vizsgálatot rendelhet el. Csakhogy Kajafás és társai jól ismerték Pilátus gyengéit, hirtelenségét, és azt is tudják, hogyan lehet a maga ásta vermébe taszítani. Íme a sátáni taktika.
Pilátus váratlanul egy ajánlattal állt elő: alkuba bocsátkozott velük. Eszébe jutott az amnesztia: "Az a szokás nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak valakit; akarjátok-e, hogy elbocsássam Jézust, a zsidók királyát?" A válasz megdöbbentette magát Pilátust is. A főpapok ugyanis inkább a rabló Barabást akarták szabadlábra helyeztetni, mint Jézust.
Ez lett a következménye annak, hogy Pilátus félt az igazság mellett kiállni, átengedte a döntést Kaifás főpapnak, aki a csőcseléket használta fel céljai elérésére. Így került ki Pilátus kezéből az igazságszolgáltatás. Ez volt a második menet!
Amikor Pilátus átlátta a helyzet fonákságát, ördögi lépésre szánta rá magát, hogy a nép haragját lecsillapítsa: megkorbácsoltatta azt, akit a per kezdetétől fogva a végéig ártatlannak nevezett! A korbácsolásról tudni kell, hogy önmagában véve is gyakran a kivégzéssel volt azonos. A szíjak végére erősített szögek felszakították az elítélt bőrét, ereit, sőt sokszor a belső szerveit is.
Ép ésszel nehezen fogható fel, hogy Pilátus miért ezzel a kegyetlen tettel próbálta jobb belátásra bírni a feldühödött tömeget. Épp az ellenkezőjét érte el. Amikor ugyanis a felismerhetetlenségig megkínzott Jézust megmutatta nekik, mondván: "Értsétek meg végre, hogy semmi vétket sem találok benne" (Jn 19,4), akkor még inkább követelték, hogy feszítse keresztre. Ez volt a harmadik menet, és ebben is féligazságok, félmegoldások születtek.
A harc még nem dőlt el! Kaifás látta, hogy Pilátus még mindig szeretné felmenteni Jézust. Elérkezettnek látta tehát az időt, hogy "bevesse" a leghatásosabb fegyvert, az amicus caesaris felemlítését: "Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja!" Ez a fenyegetés magában foglalta az esetleges feljelentést is. Ha eddig pislákolt még valamelyest Pilátusban a karakter szikrája, azt most a karrier ördögi vihara végképp kioltotta. Hiába, a császártól kapott gyűrű, a bársonytóga, a helytartói méltóság a Pilátus-féle személyek szemében nagyobb érték, mint az igazság. "Pilátus vállat vont: ugyan mi az igazság?" (Jn 18,38). Ettől kezdve Kaifás, és nem Pilátus az események irányítója! Érdemes egy pillanatra összehasonlítani a két főszereplőt, Jézust és Pilátust. Az Úr Jézus a maga isteni fenségében, küldetésének tudatában áll a legerősebb földi hatalom, a Római Birodalom császári helynöke előtt, akiről a szemtanú János evangélista kénytelen volt megjegyezni: "E szavak hallatára Pilátus még jobban megijedt" (Jn 19,8). Íme, Jézus, az EMBER, aki erős, és íme a földi hatalom képviselője, aki fél. A karakter erősebb a karriernél!
*
Csak a Biblia szakemberei ismerik azokat az összefüggéseket, amelyek a halálos ítélet kihirdetésekor történt kézmosás és az ószövetségi jogszokások között van. Ezért néhány utalást teszek, hogy érthetőbb legyen a passió híres jelenete: Pilátus vizet hozatott, és megmosta kezét a nép előtt. "Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában, szólt. A ti dolgotok" (Mt 27,24). Pilátus nem véletlenül tette és mondta mindezeket. A Második Törvénykönyv 21. fejezete ugyanis az "ismeretlen gyilkos" bűnének engesztelő szertartását pontosan előírja: ha nem lehet kinyomozni, hogy ki követte el a gyilkosságot, akkor a leviták áldozzanak fel egy üszőt, véres kezüket mossák meg az üsző felett a patakban, mondván: Nem a mi kezünk ontotta ki ezt a vért, szemünk nem látott semmit. "Így jóváteszed a körödben ártatlanul kiontott vért" (21,1-9).
Ha a történések mélyére tekintünk, Pilátus ezzel bizonyára azt akarta jelezni, hogy ismeri a zsidó szokásokat, de azt is, hogy elhárítja magától a gyilkosság vádját. Azt is tudjuk, épp ennek az evangéliumi jelenetnek a folytatásából, hogy Kaifás és a nép magára vállalta: "Vére rajtunk és fiainkon!" (Mt 27,26). Nem antiszemitizmus tehát az a megjegyzés, hogy ezzel a zsidó nép Isten és a történelem előtt magára vállalta Jézus kivégzésének felelősségét (vö. az Újszövetségi szentírás 81,1., Róma, 1985. 25. jegyzetével).
*
E hiteles történelmi áttekintésre azért volt szükség, hogy kézzelfogható bizonyítékokat sorakoztassunk fel az eseményeket mozgató emberi gonoszság létezésére vonatkozóan. Tudniillik hajlandók vagyunk elítélni és megvetni Pilátust, Kaifást, Heródest és a csőcseléket, és közben nem vesszük, nem akarjuk észrevenni, hogy Pilátus és társai élnek ma is, nem halnak meg sohasem! Sőt, ha őszintén magunkba nézünk, saját magunkban is felfedezhetjük őket. Nem véletlen a meditációm címe: a bennünk élő Pilátus! Ami ugyanannyit jelent, mintha azt mondanám: a bennünk élő féligazságok ördöge.
Mi lehet a végső magyarázata annak, hogy ilyen tragikus vége van a féligazságoknak? Mi a féligazságok metafizikája? A választ már ötven évvel ezelőtt megértettem azon a dogmatikaórán, amelyen a professzorunk, Halász Piusz az abszolút igazsághoz való viszonyulást magyarázta. Soha nem tudom elfelejteni azt a mondatát, amelynek érvényessége számomra életem minden szakaszában beigazolódott, és nemcsak másokra, de önmagamra vonatkoztatva is. Íme a mondat: MINDEN FÉLIGAZSÁG TELJES HAZUGSÁG, eleve magában hordja az előbb vagy utóbb bekövetkező kudarc lelepleződésének csíráját. A féligazságok magukban hordják a rettenetes feszültséget, a rettegést, a rágalmazást, az erőszakot, a kigúnyolást, a megalázást, a korbácsolást, a keresztre feszítést, de a teljes meghasonlást, a kétségbeesést, még olykor az öngyilkosságot is. Ezzel szemben az igazság hosszú távon mindig győzedelmeskedik. Minél egyetemesebb érvényű igazságról van szó, annál nagyobb a bizonyosság, hogy leleplezze a féligazságokat vagy a teljes hazugságok csalásait, csúsztatásait, tévedése-it... Ez történt az Úr Jézus esetében is húsvét hajnalán, és ez következett be Pilátus esetében is, akit nem sokkal később egy másik ügy kapcsán mégis feljelentettek Rómában, és Tiberius megvonta tőle az amicus caesaris kegyeit.
Hol érhetjük tetten a bennünk élő Pilátust? Naponta sokszor, még a magukat keresztényeknek vallók táborában is, főleg az elmúlt évtizedekben. De még ma is, mert nagyon nehéz hátat fordítani a féligazságok látszólagos és átmeneti előnyeinek, sikereinek. A karakterhez, a krisztusi magatartáshoz gerinc kell, de a miénk megroppant, engedtük, hogy megroppanjon. Íme néhány kiragadott példa a tengernyi sokból.
Vallásos vagy? Igen. Miért? Mert hiszem, hogy van Isten. (Csakhogy ez csúsztatás. Hiszen Sztálin is, sőt a Sátán is hiszi, hogy van Isten. Itt abban rejlik a féligazság, hogy nem arra a kérdésre válaszolsz, amiről szó van. Mert más az istenhivés, és más a vallás elfogadása és gyakorlása!)
Katolikus vagy? A válasz: keresztény. A mi számunkra természetesen nincs a kettő között különbség, de a megkérdezettek legtöbbje azért mondja magát "csak" kereszténynek, mert a katolikusságát nyűgnek tartja sok megkötöttsége miatt. Valójában a keresztény humánumot fogadja el, de számára elfogadhatatlan hitrendszert nem. A tűző napon élvezi a hatalmas tölgy árnyékát, de nem vállalja a tölgy lényegét: mély gyökereit, vihart álló energiáját, kemény kérgét, legyőzhetetlen vitalitását, öntudatos magabiztosságát, Istentől kapott természetét!
Jársz-e templomba? Igen, nagy ünnepekkor szeretem a zenés miséket. De különben is, ha utam egy templom mellett vezet el, mindig bemegyek, mert megnyugtat. De rendszeresen nem megyek, mert nem akarok bigott lenni. A szertartásokat nem szeretem, elavultnak tartom.
De vannak még súlyosabb kérdések! Hasonlók Jézus perének alapkérdéseihez. Például a hivatalokban, munkahelyeken aláírást gyűjtöttek Mindszenty bíboros kivégzését követelve ("Kötelet Mindszentynek"). Azokban a hetekben még a hívők közül is sokan keresték fel papjaikat, megkérdezvén, mit tegyenek. Aláírhatják-e, mert állásukról, családjuk megélhetéséről van szó. Itt tetten érhetjük mindazt, amit az imént Jézus perének kapcsán mondottam, ez a pilátusi procedúra első fázisa. Válaszom akkor így hangzott: bűnösnek tartod a prímást? Rá tudnád tenni a kötelet? Ha nem, akkor miért engem kérdezel? Ne légy Jézus Pilátusa, de egyetlen ártatlannak sem. Az egyéni szavazók mindig felelősek a végső kifejletért.
Mi a véleményed az abortuszról? Hát az mindig a helyzettől függ! - szokott lenni a válasz. Magyarán szólva: még a magukat kereszténynek vallók közül is igen sokan elfogadhatatlannak tartják azt az ősi, római (pogány kori!) törvényt, hogy magzatot ölni soha senkinek nem szabad. A mi társadalmunk Pilátusként viselkedik ebben a kérdésben is, mert féligazságokkal igyekszik kibújni a felelősség alól, kezet mos a halálos ítéletkor, pedig tudja, hogy az Isten képére teremtett kicsi élet éppolyan ártatlan, mint Jézus. Mi, lelki vezetők viszont azt is tudjuk, hogy az ítélet végrehajtóinak lelkiismerete vádolja őket, szülőket, orvosokat, tanácsadókat egyaránt, még öregkorukban is. Szó szerint beigazolódott: "Vére rajtunk és fiainkon." A csonka ország hetven év óta tízmilliós lélekszámmal halálra ítélte önmagát...
Miért nem véded őszinte hitvallással, gyermekeid keresztény nevelésével (kereszteléssel, hittannal, vasárnapi szentmisével, szentségekkel) az üldözött, kigúnyolt, halálra ítélt egyházadat? Két okból: egyrészt mert nem akarom kitenni magamat és családomat fölösleges ve-szélynek, másrészt helyeslem azt a sokak által hangoztatott elvet, hogy a gyerekeink is maguk döntsenek ebben a kérdésben. Amikor megjön az eszük, válasszanak! Mi ebben a pilátusi féligazság? A válasz helyett a fenti elvek vallóinak kell felelniük a következő kérdésekre. Vajon gyerekeitekre bízzátok a döntést, hogy járjon iskolába? Tanuljon meg írni, olvasni, nyelveket tanulni, úszni, sportolni? Vajon nem véditek minden erőtökkel őket a drogtól, a rossz társaságtól? Vajon ilyen és ehhez hasonló esetekben is a gyerekekre bízzátok a döntést? A féligazságok hamar megbosszulják magukat, és az ilyen szülők gyerekei tizenöt-húsz évesen nihilistákká, kezelhetetlen anarchistákká, ateistákká vagy - legjobb esetben - cinikus közönyösekké válnak. Avagy mutassatok egy olyan szőlősgazdát, aki értékes szőlőtöveit nem védi! Csak egyetlen évet hagyna ki a permetezésben, megölné a lisztharmat, megenné a peronoszpóra...
*
A fehér csak addig fehér, amíg nincs benne más szín. Akármivel keverem, szürkévé válik. Történelmünk folyamán soha nem volt Pilátusnak ennyi követője, mint ma. Szürke emberek társadalma lettünk. A szemünk láttára, a fülünk hallatára mondanak halálos ítéletet az ezeréves keresztény eszméink felett. Sok a vádló, és kevés a védő. Vajon mi kik közé tartozunk?
*
URUNK, JÉZUSUNK,
Erőt kérünk, hogy keresztény karakterünket védeni, építeni tudjuk magunkban és egymásban. Adj erőt, amikor megkísért a pilátusi karrierizmus ördöge. Segíts meglátnunk, hogy mi a fehér, és mi a fekete, és mi a szürke. És hogy életünkben melyek a halálos ítéletet hozó féligazságok, a teljes hazugságok. Add, hogy soha senkit, Téged se ítéljelek halálra, sem szóval, sem hazug kézmosással. Ártatlan Jézus, segíts! Amen.
|
