Világnézetek Pergőtüzében


A történelmi eseményeknél nemegyszer sokkal fontosabb lehet az, ami nem következett be. Van, amikor nem az számít, ami volt, hanem az, ami minden valószínűséggel dacolva, csökönyösen el- elmaradt. Jó példa erre az elmúlt két évszázad. Mi mindent mondtak a tudósok, filozófusok, álpróféták, amitől a hátunkon futkos még most is a hideg. Ám egy bizonyos: az Istennek valahogy semmiképpen sem sikerült meghalnia. Nietzsche-nek nem lett igaza: Isten valamiképpen életben maradt, sőt meg is erősödött. - Az emberek elméjében és szívében a személyes, eleven Isten fogalma világszerte jelenvalóbb és valóságosabb a huszadik század végén és az ezredfodulón, mint valaha.

Honlapunk új fejezetet nyit, mert az imént említett "nem-esemény", vagyis a meghirdetett istenhalál elmaradása megérdemli, hogy közelebbről is szemügyre vegyük. Oly korban élünk, amikor mindenkinek, különösen nekünk, keresztényeknek illik mindent újból átgondolni, és mindent a helyére tenni.
Azt a korszakot, melyről szólni kivánok "az irástudók árulása" korszakának nevezem. Ugyanis világhírű tudósok, írók fellázadtak Istentől kapott hivatásuk ellen, és tudatosan Isten ellen agitáltak. Legtöbbjük nyíltan, -sokan küzülük álcázva és nem frontálisan támadtak, hanem erkölcsükkel, életükkel árulták el a Legfelsőbb Igazságot, Jót, Szentet, Szépet. Ezek között számos nagy író van, akiknek műveit az egész világ olvassa és "észrevétlenül" aknásítják alá a közerköcsöt, a természeti törvényeken nyugvó társadalmi normákat.

Paul Johnson híres Értelmiségiek című műve alapján sorra vesszük a következő "Irástudókat", a nyugati kultúra legnagyobb álprófétáit, tanításaikat, különösen életüket.:
Rousseau, Shelley, Marx, Ibsen, Tolsztoj, Hamingway, Brecht, Russel, Satre, E. Wilson, Gollanz, Hellman, Orwell, Cnnolly....

Mielőtt a legnevesebb álprófétákat egyenként szemügyre vennénk, rövid összefoglalót nyujtok a 16. századtól megfigyelhető ateista áramlatról.
Sir Walter Raleght és tudós baráti körének tagjait az 1580-as években vádolták istentagadással. Különösen John Deet, a hirhedtté vált okkultistát szokás ateizmussal vádolni. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy mindössze a Szentháromság tanával kapcsolatban voltak fenntartásai.

Sok tekintetben Francis Bacon világszemlélete is gyanusítható ateizmussal. De az első magát tudatosan és büszkén ateistának valló gondolkodó David Hume volt. Ő nemcsak élete tevékeny éveiben hirdette magát ateistának, hanem ateistaként is halt meg

Öt évvel Hume halála után Immanuel Kant megjelentette A tiszta ész kritikája c. művét, melyben halálos csapást akart mérni a metafizikára. Ezt azért vélte nagy támadásnak a keresztény értelmiség, mert a papság épp a metafizikát használta fel annak bizonyítására, hogy az Istenben való hit egyszerre erkölcsi meggyőződés és a józan ész itélete.

A hitre még Kant művénél is keményebb csapást mért Friedrich Hegel munkássága, különösen a művelt rétegek körében. Hegel úgy állítja elénk az emberiség történelmét, mint az alacsonyabb formáktól a magasabb rendűek felé való szükségszerű és elkerülhetetlen haladást. A vallásnak ebben a folyamatban -szerinte- fontos szerepe volt, mivel emelkedettebb formában az ismeretek egyedülállóan jelentős rétegét hozta létre és terjesztette el. Semmi esetre sem volt azonban több, mint egy szakadatlan és nagyívű folyamat része, amely ha szerepét betöltötte, átadja helyét az emberi tudatosság magasabb formáinak.
A hegeli filozófia felvetései meghatározó módon változtatták meg a nyugati gondolkodást. A fizikától kezdve a filológiáig, sőt még a bibliakutaásig is, átjárták a szellemi élet minden rétegét. Bizonyos értelemben a 19. század minden radikális gondolkodója "hegelianus" volt.

* * *

Julien Benda könyve, Az Irástudók árulása a mult században óriási vihart kavart fel világszerte.Nálunk különösen, hiszen Babits Mihály fordította le magyarra és írt hozzá tanulmányt.

Könyvének alapgondolata még jobban megmarad bennünk, ha az eredeti francia címnek "clerc" szavára figyelünk. T.i. a clerc a latin clericusból ered,-az pedig papot,egyházi embert jelent. És valóban így volt ez a kultúrák kezdetén, a nyugatinál is, nálunk is. Az írás,olvasás a papok privilégiuma volt évszázdokon keresztül.Ők tanították meg a városok, falvak népét a betűvetésre a káptalani és a szerzetesi iskolákban.

Mindezt azért jó megjegyezni, mert ennek a tanulmánynak épp az a célja, hogy rámutasson mostani helyzetünk gyökerére. T.i. évszázadok óta a "klerikusok" lázadásának vagyunk szemtanúi.Nem véletlenül utal a francia "clerc" a kérdés metafizikai hátterére.Az írás-olvasás ugyanis legcsodálatosabb bizonyítéka és igazolása az emberi szellem isteni eredetének,vagyis annak a páratlan teremtői gesztusnak, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett.Igy került a homo sapiens az anyagi világ csúcsára, ahogy ezt Teilhard de Chardin un. hominizáció fogalma kifejti. Anyagba rejtett,de onnét "kinőtt" szellemi létünk az írás-olvasásban, a filozófia és az összes tudomány létrehozásában ontológiai szükségletként Istenre mutat, hiszen neki köszönhetjük szellemi létünket.Ez önmagában is azt jelentené, hogy a clerc-nek, az irástudónak minden szellemi alkotása egyúttal Istent dicsőítse,- és fejtse meg a teremtett világba elrejtett isteni titkokat.

És ez évszázadokon át így is volt, mindaddig,míg az írástudók egyike-másika, majd pedig többsége fel nem lázadt az ellen,akitól kapta szellemi képességeit,vagyis saját Teremtője ellen. Tanulmányunk azt kivánja felderíteni, hogy kik voltak ezek a lázadók, saját szent hivatásuk árulói? Paul Jonson Intellectuals 1988-ban (London) megjelent könyvének megállapításait felhasználva, megdöbbentő képet kapunk ezeknek a zseniális lázadóknak gondolatvilágáról, ugyanakkor életükről is..Szinte kivétel nélkül jellemükben, erkölcsükben rokkant személyiségek voltak. Az értelem kalandorainak nevezhetjük őket,vagy a Biblia szavaival élve:álprófétáknak.

Lényegét tekintve tanulmányunk Paul Johnson segítségével arra kisérel választ adni, hogy mikor és kiknek nevéhez fűződik a keresztény Európa kultúrájának aláaknázása, melynek szükségszerűen el kellett érkeznie abba a stádiumba,melyben ma élünk: "a lázadok, tehát vagyok" világába.. Nem véletlenül hirdette meg a keresztény világ ma élő legnagyobb apostola, II.János Pál Európa újraevangelizációját.

+

Az elmúlt kétszáz évben az értemiségiek befolyása egyre nőtt. Ma már egyre világosabban látjuk, hogy amilyen mértékben fogyatkozott a klérus befolyása a társadalomra, olyan mértékben lépett helyére a világi entellektüel, hogy betöltse a keletkezett űrt és átvegye a társadalom sugalmazójának a tisztét.

A probléma gyökerét abban kell látnunk, hogy ezek a társadalomra hatást gyakorló értelmiségiek többnyire agnosztikusok, szkeptikusok vagy ateisták voltak. Eleinte burkoltan, később nyíltan és radikálisan azt hirdették, hogy szabadgondolkodók. Ez az ő megfogalmazásukban azt jelentette, hogy rájuk nem érvényesek a kinyilatkoztatás, vagyis az egyház előírásai és kötelmei. Még pontosabban fogalmazva: tudatosan szembefordultak az evangélium hit és erkölcs rendszerével, amit Erasmus Krisztus filozófiájának nevezett és vallott. A történelemben először léptek fel olyan emberek, akik növekvő magabiztonsággal és merészséggel állították, hogy pusztán értelmükre támaszkodva, nemcsak meg tudják állapítani a társadalom bajait, hanem orvosolni is tudják.

Klerikus ( egyházi) elődeikkel ellentétben ők nem szolgái vagy tolmácsai, hanem helyettesei voltak az isteneknek. Prométheust utánozták, aki ellopta az égi tüzet és lehozta a földre.

Az "ellopott tüzet" elsősorban arra használták fel, hogy felgyújtsák és kiirtsák a vallásnak, az egyháznak centrumait és nevetségessé tegyék az evangélium képviselőit. Nagy élvezettel vizsgálták és bírálták, hogy mennyire feleltek meg a pápák, a papok a maguk hirdette elveiknek: a tisztaságnak, az igazmondásnak, a testvéri szeretetnek és a jóakaratnak? A negatív értékeléssel párhuzamosan igyekeztek kimutatni, hogy mennyit ártott az emberiségnek a keresztény hitrendszer és az evangéliumban gyökeredző aszkézis moralitása, melynek jézusi alapja a "tagadd meg magadat" és mindmáig élő jelképe a kereszt! Ők épp az ellenekezőjét hirdették:semmiben se tagadd meg magadat.

Mivel e kalandoroknak az volt a céljuk, hogy a keresztény kultúra szentélyeit megsemmisítsék, és a ledöntött oltárok fölé önmaguk trónját állítsák fel, itt az ideje, hogy kiterjesszük ezt a vizsgálódást őrájuk is. Vajon az igazságot mondták és írták-e? És meghirdetett elveik szerint alakították saját életüket? Erkölcs és itélőképesség tekintetében volt-e joguk hozzá, hogy utat mutassanak az emberiségnek? Mennyire voltak becsületesek a családjukkal, a barátaikkal, a társaikkal? Tiszteségesek voltak-e gyermekeik nevelésében, a szerelem, a hűség, a sexualitás és a pénzügyek terén? És ha halált kiáltottak Krisztus filozófiájára, vajon az ő rendszereik hogyan állták az idő és a gyakorlat próbáját?

Úgy gondoljuk, hogy a modern társadalomnak fogalma sincs, hogy kik voltak azok, akiket évszázadokon át csodált és követett. Ebben a témakörben ma már komoly szintézisek születtek. Ezek egyike az említett Paul Johnson világhírű keresztény művelődéstörténésznek legújabb könyve, melynek legfontosabb megállapításait igyekszem olvasóimnak átadni. (Intellectuals c. könyvének magyar fordítása 2002-ben az Európa kiadónál jelent meg Értelmiségiek címen)