Emlékezzünk  régiekre

 


TÖRTÉNELMÜNK  NÉLKÜLÖZHETETLEN  MOZAIKDARABKÁI

A régmúlt idők történelmét nagy mozaik tablóhoz lehet hasonlítani. Ez is, akárcsak a történelem, akkor válik hitelessé, ha minden „szeme”, darabkája előkerül. Az is nélkülözhetetlen, hogy a restaurátor pontosan a helyére tegye a megtalált, sőt megtisztított darabokat. Előbb-utóbb összeáll az eredeti műalkotás, – jelen esetben maga a történelem egy-egy korszaka.

Hosszú évtizedeken keresztül végeztem ezt a restaurátori munkát. Ezeket olykor könyveimben, vagy tudományos értekezéseimben tettem közkinccsé, legtöbbször azonban kiadatlanok maradtak. Ezekből kívánok néhány ismeretlen gyöngyszemet megmutatni történelmünk iránt oly szívesen érdeklődő olvasóim számára.


A  RENESZÁNSZ  VILÁGKÉP  JELLEMZŐ  VONÁSAI

Ez az a kor, amikor Európa megálmodja a maga reneszánszát Angliától Spanyolországig, Bécstől Párizsig, Rómától Prágáig, és még azon túl is, Svédországig.

A királyi, fejedelmi, főpapi udvarok, a gazdagabb városok egy alapjában új világ létrehozásán ábrándoznak. Ennek az ábrándnak, az újjászületés illúziójának nagyon összetett háttere és sokrétű mozgató motorja van. Erről úgyis meggyőződhet az, aki a korral behatóan foglal­kozik, és érdeklődéssel fordul a rendkívül sokszínű reneszánsz kultúra alkotásai és alkotói felé.

De mit tudna kezdeni egy költő, egy muzsikus, egy szobrász, egy építész, ha nem lenne érdeklődő és megrendelő, olvasó és pártoló? Ebben a korban épp az az érdekfeszítő, hogy a mindennap embere is fogékony mindarra, amit a reneszánsz alkotói és kitalálói önmaguknak és a közönségnek bemutatnak.

Kézzelfogható az az öntudatos harmónia iránti vágyakozás, ami után épp akkor és épp azért törekszik a társadalom, mert a világot csak felforgatni, legyőzni és kifosztani tudó politikusai és hadvezérei időről-időre káoszt és diszharmóniát akasztanak a nyaka közé.

Elég, ha két dátumot írok le: 1520 és 1526! Az első a Sacco di Roma, a másik a Mohácsi tragédia időpontja. A világ szemefényének, Itáliának és Rómának lerohanása és kifosztása, illetve az egyre jobban fejlődni akaró Magyarországnak összeomlása teljes káoszt és diszharmóniát hozott létre. E közben, sőt épp ekkor írja Francesco Giorgio híres művét a De harmonia totius mundi-t, vagyis az Egész világ harmóniájá-t.

Miközben a hadseregek darabokra törik a béke, a jóság, a szépség harmonikus egységét, otthon a filozófusok, teológusok, írók és művészek azon törik a fejüket, hogyan lehetne a szférák zenéjét lecsalni a földre, hogy végre már itt is harmónia legyen, és szebb, élvezhetőbb legyen az élet. Shakespeare azt akarja elhitetni kortársaival, hogy ő még a csilla­gok járásának muzsikáját, a szférák zenéjét is hallotta. Nem csoda, ha a harmónia után sóvárgók milliói megkövetelték, hogy minden uralkodó, legyen az császár, király vagy csak egy tartomány fejedelme, úgy értsen a muzsikához, mint egy igazi zenész, vagy egy átlagon felüli művész, de legjobb, ha ő maga is zeneszerző. Azt remélték, hogy közben megtanul­ják az összhangzattant; és nemcsak az egyszólamú gregoriánhoz érte­nek, mint a barátok, hanem a polifonikus muzsikához, a többszólamú zenéhez is, úgy ahogy azt elvárták Rómában, a Sacco di Roma utáni korszakban Palestrinától, a Princeps musicae-től, vagyis a Muzsika fejedelmétől.

Akkora volt az igény a szépre, az életet kibontakoztatni tudó harmó­niára, hogy azon ábrándoztak, bárcsak a világot kormányzó uralkodók, pápák és császárok, kis és nagy királyok is véget tudnának vetni az örökös háborúskodásnak, öldöklésnek, és a különböző önös érdekeik kiélése helyett harmóniát tudnának teremteni egymás között. Ez lenne az igazi művészet, a valódi polifónia. És ha a zsenik felfedezték már, és hallják a világmindenségben a szférák zenéjét, akkor a földet kormány­zó fejedelmeknek is kötelességük megteremteni maguk között és maguk körül a fölséges, isteni harmóniát, a harmonia caelestist.

Ennek a szépen kigondolt és megálmodott életfilozófiának legna­gyobb magisztere és írója Rotterdami Erasmus volt, aki elképzelhetőnek vélte azt, hogy végre létre lehessen hozni a Respublica Christiana-t. Tudjuk, hogy erről álmodott Dante is, de eddig még mindez csak illúzió maradt.

Ennek ellenére Európa-szerte az élet minden területén kitapintható a Harmonia totius mundi-ban meghirdetett életöröm utáni vágy. És va­lóban Itália és Róma lerohanása és kifosztása után a gyűlölt germánok visszavonultak hazájukba, és megkezdődött egy új világ felépítése.

Vajon mi történt e közben nálunk, a Lajtán innen, a Duna-Tisza tá­ján? Vajon az élet-halálharc légkörében álmodtak-e őseink úgy, mint azok a szerencsésebb sorsú népek Nyugaton? Lehet-e beszélni „új világ­ról”, miközben a török megszállók lerombolják otthonainkat, templo­mainkat, várainkat, nemesi kúriáinkat, és népünket rabigába hajtják?

Évtizedeken keresztül kutattam levéltárakban, könyvtárakban itthon és külföldön, különösen a Vatikáni könyvtárban, hogy választ tudjak adni a kérdésre. És a válasz megrendítő.

Az történt ugyanis, hogy az európai nagy álmodozók üzeneteire mi is fogékonyak voltunk, és akármilyen tragédia is tört ránk, a reneszánsz magyar földön is új világot teremtett. Úgy is mondható, hogy két hódítás ütköző zónája lett a három részre szakadt Magyarország. Az egyik a török volt Ázsia felől, a másik az európai reneszánsz Nyugat felől. A megrendítő élmény abban rejlik, hogy megint igazolódott a „megfogyva bár, de törve nem” jellegzetesen magyar érték érvényesülése, az élni akarás. A még megmaradt városainkban, községeinkben, még a török ágyúk fülsiketítő zaja mellett is, sőt olykor ütközet közben is a nyugati reneszánsz verseinek, dalainak és disputáinak témáival foglalkoztak. Ez a reneszánsz szellem éppúgy áthatotta a vallást, mint a világ életét. ROMON VIRÁG. Ez erre a legtalálóbb kifejezés. Valóban igaz, hogy minél nagyobb a szemétdomb, annál fehérebb virágot hoz a beléje ültetett liliom!

Ennek a fejezetnek kis mozaikdarabjait ilyen lelkülettel vegyük kezünkbe. Íme mennyire igaz őseink meglátása: egyetlen nemzetnél sem vagyunk silányabbak. Sőt!

+

AZ  ELSŐ  JEZSUITA  GYÓNTATÓ  MAGYARORSZÁGON

1553-at írunk. A török egyre több állást épít ki a Felvidéken, és fe­nyegeti várainkat. Esztergomból is elmenekült az érsekség, meg a káp­talan. Nincs példamutató egyházi fegyelem. Sorra állnak át papjaink a lutheri tanok szolgálatába. És közben közeledik Nagyböjt vége, és nincs gyóntató. Aki még akadna, vagy a török elől menekül, vagy csak magya­rul tud. Már pedig számtalan olasz katona érkezett a felvidéki falvakba és erődítményekbe. Vezetőjük is olasz: Sforza Pallavicini marsall. Fele­sége is vele van, és az egyik várban súlyos betegen készülne a húsvéti gyónásra. De napokig hiába vár. Pedig már üzenetet küldött Bécsbe is a jezsuita kollégiumba, hogy küldjenek a nemrég alapított Jézus Társasá­gából egy gyóntatót.

Néhány hónapja szentelték pappá a bécsi házban a spanyol jezsuitát, a fiatal Vittoria atyát. Ismerte rendalapító honfitársait, sőt magától Loyolai Ignáctól fogott tüzet a lelke, hogy útnak induljon előbb az agyongyötört magyar néphez, majd – ha lehet – akár álruhában a Hódoltságra, aztán Konstantinápolyba. Sokan gondolták azt abban az időben, hogy nem fegyverrel, hanem térítéssel kell meghódítani a mohamedánokat. Különben is, nem pogányok ők, hanem egyistenhívők, és Jézust is prófétájuknak tartják. Európa lelkiismeretét Erasmus, a híres rotterdami barát is ezzel a gondolattal akarta felrázni.

A korabeli jezsuita krónika (Chronikon III.246) elmondja, hogy ezt az újmisés spanyol jezsuitát küldték Felvidékre 1553 nagyböjtjében, hogy keresse fel a gyónni akaró beteg asszonyt. De nemcsak erről értesítette rendjét, hanem arról is, hogy a török ágyúk morajlása közben járta végig az ország még megmaradt részeit, és valósággal életveszélybe került, miközben a szentségeket szolgáltatta ki. Úgy megszerette a magyarokat, hogy addig nem nyugodott, míg a királynál és Oláh Miklós érseknél el nem érte, hogy a jezsuiták számára rendházat alapítson Nagyszombatban. Nevéhez fűződik az első jezsuita kollégium létrehozá­sa. Tőle származik a mondás: „Hispani sunt fratres hungarorum” – vagyis a spanyolok a magyarok testvérei.

Vittoria ugyanazt vallotta, mint később annyi magyar jezsuita, hogy tudniillik Magyarország missziós területté vált, és a jezsuitáknak nemcsak Indiába kell menniük, hanem ide is. Saját élményével támaszthatta alá állítását, hiszen rövid magyarországi missziós útja során sikerült még egy töröknek is hirdetni az evangéliumot, a feltámadt Krisztus örömhírét.

Ez a kis mozaikszem arról tanúskodik, hogy P. Vittoriában köszönt­hetjük az első magyar földre lépett jezsuitát.

+


AZ ELSŐ VILÁGHÍRŰ MAGYARORSZÁGI TÉRKÉPÉSZ

LÁZÁR DEÁK 1528

Csak a térképészettel foglalkozó szaktudomány tudósai ismerik azt, amiről most írok. Én is csak azért jegyeztem fel „mindenttudó” jegyzet­füzetembe, mert egy művelődéstörté­nészt a saját kutatási területének – az én esetemben a Mohács utáni korszaknak – minden fontos eseménye érdekli.

Lázár deák Bakócz Tamás esztergomi érseknek volt a tit­kára. Bár „nem a pacsirta fontos, hanem a dal” (Juhász Gyula), mégis jó tudni, hogy Lázár deák után, éppen világhírű alkotása miatt, évtizedek óta lázas kutatás folyt, hogy kilétét meg lehessen határozni. És ebben a ku­tatásban épp az esztergomi bíboros érsek titkári címe volt a legfonto­sabb eligazodási pont. Hiszen ezekben az években több Lázár deákról is tudunk. De olyan csak egy van, aki érseki titkár és térképész is. Tudni­illik Lázár neve olvasható azon a térképen, melyet Bécsben adtak ki. És szerencsénkre, ezen szerepel a kiadó, a lektor és a nyomdász neve is. Ők voltak a nyomravezetők.

De minket most nem ez, hanem Lázár deák valóban világhírű alkotása érdekel. De vajon miért világhírű? A választ az előbb említett triász – kiadó, lektor, nyomdász – segít megadni. Ők hárman ugyanis a bécsi tudós társasághoz és a bécsi egyetem­hez kapcsolódtak. Mindkét intézmény abban az időben a térké­pészet fontos központja volt. A következő láncszem tehát a bécsi egyetem, melynek professzora 1512-ben az a Georgius Transtetter, aki Lázár deák művét, a Tabula Hungariae ad quatuor latera = Magyaország térképe négy lapon neve­zett térképet lektorálta.

Most még csak egy láncszemre lenne szükség: vajon Lázár deák megfordult-e ezekben az években a bécsi egyetemen? Erre is pozitív választ tudok adni. A történész ugyanis addig nem nyugszik, míg doku­mentummal nem tudja alátámasztani állítását. Nos a deákok névsorát tartalmazó ún. matrikulában szerepel egy Székesfehérvárról érkezett Lázár = Lazarus de Stuelweisenburg.

Ezekből az adatokból majdnem biztosra vehető, hogy Bakócz érsek titkára és a térkép készítője azonos személy. Egyéb forrásokból, levelek­ből még azt is megtudjuk Lázár deákról, hogy a parasztlázadás évében, 1514-ben tagja volt Transtetter professzor munkacsoportjának, melyet azzal a tudományos feladattal bíztak meg, hogy előtanulmányokat vé­gezzen a naptár reform munkálataiban.

Tehát egy európai műveltségű tudóst nevezett ki titkárának a pápa-jelölt Bakócz Tamás bíboros. Bizonyára papi státusban, kanonoki cím­mel kitüntetve élt Esztergomban.

És miért világhírű a térképe, a Tabula Hungariae? Erre a szakem­berek adják meg a választ. Ők ugyanis össze tudják hasonlítani a korabeli angol, dán és a többi nagyhatalom térké­peivel, Georg Lilly Nagy-Brittaniájával, Nagy Olaf Skandináviá­jával, melyeket az ókori hagyományok alapján készítettek. Hazánk területéről az ókori Ptolo­maiosz készített először térképet a római birodalom provinciáival és városaival. Lázár térképe a reneszánsz szellemet tükrözi, mely felváltja a ptolomaioszi világképet, és jó matematikai alapossággal korát megelőző alkotással készült. Nemcsak megállja a próbát, hanem jobb a kortársak térképeinél. A magyar térképészek büszkék Lázár deákra, akit korának szokása szerint matema­tikusnak – asztronómusnak – kozmografusnak hívtak. Térképe 1400 települési névvel, 89 vízrajzi és 77 közigazgatási megjelöléssel kora legnagyobb alkotásának tekin­tendő. Művét akkor készítette, amikor a Mátyás király alkotta Hungaria még nagyhatalom volt.

Minderre akkor figyeltem fel, amikor a budapesti egyetemen, az ELTE-n tanítottam, és kollegáim a Térképtudományi Tanszék kiadá­sában megjelentették Lázár deák térképével kapcsolat­ban végzett tudo­mányos kutatásaikat. És ezt tették olyan gon­dossággal és részletes­séggel, amire alig van példa a külföldi térképtörténeti munkákban. Az Akadémiai Kiadó angol nyelven jelentette meg, és így Lázárunk neve, térképe nemcsak a ma­gyar, hanem a világ kultúrájának is közkincsévé vált.


( Ismertetésemet dr. Stegena Lajos egyetemi tanár tudományos cikke alapján állítottam össze. )

+


EGY  NOBEL-DÍJAS  MAGYAR

Húsz éve halt meg Szent-Györgyi Albert

Kilencvenhárom éves korában 1986. október 22-én hunyt el az Egye­sültállamokban a modern kor legismertebb magyar természettudó­sa, Szent-Györgyi Albert.

A világhírű tudós 1893-ban született Budapesten. Itt járja iskoláit, itt iratkozik be az egyetem orvosi karára, de medikus korában kitör az I. világháború, s katonai szolgálatra hívják be. Katonaorvosként ezüst vitézségi éremmel tüntették ki, de a csaták s a veszteségek borzalmaitól megirtózva, a sok értelmetlen halál láttán elkeseredik, átlövi karját, s ezzel eléri, hogy leszerelik. Az egyetemen 1917-ben szerez orvosi dip­lomát. A következő évtizedet utazással s tanulással tölti. Megjárja Prá­ga, Berlin, Hamburg, Leiden, Groningen, London és Cambridge egyete­meit és kutatóhelyeit. Főleg a biológiához is kapcsolódó atom- és elektronfizikai tanulmányok érdeklik. Első elméleti munkái a sejtlégzés mechanizmusával foglalkoznak. Cambridge-ben a kémiai doktorátust is megszerzi. Hazatérve a szegedi biokémi laboratóriumban fedezi fel a fumársav katalitikus hatását, s ennek során eljut a C-vitamin izolálá­sához. Több mázsa mellékveséből 25 gramm hexuronsavnak nevezett, addig ismeretlen anyagot állított elő, de ez a mennyiség kevésnek bizonyult a vizsgálatok tudományos megalapozásához. 1931-ben Joseph Svirbely magyar származású amerikai kémikus, szegedi munkatársa kísérletei bizonyították be, hogy az állati mellékvese­kéregben talált anyag azonos a C-vitaminnal, amelyet addig nem ismertek kémiailag, csak skorbutellenes hatásáról tudtak. Szent-Györgyiék 1932. április15-én tették közzé felfedezésüket a Nature című tudományos folyóiratban, ám az amerikai Charles Glen King két héttel megelőzte őket a Science-ben tett hasonló bejelentésével. Évekig tartó vita után bizonyították, hogy Szent-Györgyi már március 18-án, a budapesti Orvosegyletben kijelen­tette: a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag, hasonlóképpen azt is, hogy a szegedi pirospaprika sokkal többet tartalmaz belőle, mint a citrusfélék. Csakhamar már egy kiló volt a birtokukban, ekkor nevezték el a kivonatot aszkorbinsavnak. Végül Szent-Györgyi kapta meg a No­bel-díjat 1937-ben a biológiai égésfolyamatok, különösen a C-vitamin és a fumársav katalízisével kapcsolatos felfedezéséért. Számunkra e díj jelentősége abban áll, hogy magyarországi kutatásaival érdemelte ki a rangos kitüntetést. Szent-Györgyi közvetlen, olykor nyersen szókimondó ember volt. E tulajdonsága ugyan népszerűvé tette őt diákjai között, de a tudományos élet képviselői szemében nem. Ezért még a Nobel-díj birtokában is csak nehézkesen vették fel a Magyar Tudományos Akadé­mia tagjai sorába. Szent-Györgyit - ismertségére és angol kapcsolataira építve - a Kállay-kormány 1943-ban Isztambulba küldte a kiugrási tárgyalásokat előkészítendő. Ám az angolok nem vették őt komolyan. Horthy sikertelen kiugrási kísérlete és a nyilas puccs után Szent-Györgyi illegalitásba vonul, teszi ezt azért is, mert Hitler személyesen ad parancsot elfogatására. A háború után, 1947-ben Szent-Györgyi a kommunisták „szalámitaktikája” miatt elhagyja Magyarországot. Az Egyesült Államokban telepedett le, Woods Hole-ban létrehozták számá­ra az Izomkutató intézetet, ahol munkáját folytathatta. Itt végzett kutatásai a modern izombiológiát alapozták meg. Szaktekintélyek szerint e téren végzett ku­tatásai nagyobb jelentőségűek, mint amiért a Nobel-díjat kapta. Kilencvenéves korában életét a rákkutatásnak szen­telte. Azt a kórt akarta legyőzni, amely elragadta tőle feleségét, leányát és számos barátja közül Neumann Jánost.

( Pajzs Tibor )     


Szent-Györgyi Albert imája: az atombomba bevetése után

„Uram, ne hagyd, hogy leromboljam az élet templomát. Engedd, hogy hasznomra váljék a tudás. Uram, legyünk társak az alkotásban.”