Indítlak - Barlay Ö. Szabolcs
 

"Élet a Szentírás szellemében"

 


A Szentírás apostolai

A lelkipásztori munka új útjai és távlatai a Zsinat után


1. A Dei Verbum zsinati határozat

A II. Vatikáni Zsinatnak az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatát olvasva ma már kevesen érzékelik azt, hogy milyen gyökeres előrelépést jelentett ez a dokumentum az Egyház életében. Nagy bátorság − és mélységes alázat − kellett ahhoz, hogy a zsinati atyák a Szentírással kapcsolatban kijelentsék: az egyházban a századok folyamán „egyre teljesebb lesz az áthagyományozott tények és igék értelmi megragadása” (DV 8) − hiszen ez annak beismerését jelenti, hogy a Szentírás megértése, a Biblia titkainak feltárása sohasem befejezett és tökéletes. Minden időben helye van tehát az élményszerű felismeréseknek, fontos szerepe a Tanítóhivatal bibliaértelmező karizmájának, de ezeken túl a Szentírás tudományos kutatásának, magyarázatának is (uo.).

A szentírásmagyarázatról szóló részben ér bennünket az igazi meglepetés: a zsinati atyák olyan kutatási módszerek alkalmazását ajánlják, amelyektől még a Zsinat előtti évtizedekben is óva intették a katolikus bibliamagyarázókat (műfajkutatás, történeti kritika, stb.). A Zsinat szerint ugyanis ezek segítségével tárhatjuk fel a szövegek azon értelmét, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Észrevesszük-e vajon ebben a döntően új szemléletet? Nem azt az értelmet kell tehát keresnünk, amit a mondat vagy részlet ma, vagy bármikor és bárhol, vagy szerintünk jelent − hanem azt, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Márpedig ha ez a kulcsa a Szentírás, a kinyilatkoztatás egyre tökéletesebb megértésének, akkor teljesen kézenfekvő a tudományos kutatási módszerek létjogosultsága, sőt: feltétlen szükségessége.

A Zsinat a Szentírást olyan értéknek tartja, amelynek központi helyet kell elfoglalnia a lelkipásztori munkában, az Egyház, a keresztény hívek életében. Ennek a gondolatnak a zsinati atyák határozatukban külön fejezetet szenteltek. Ebben a fejezetben kifejtették a korunk követelményeinek megfelelő lelkipásztori célokat: felvázolták a szentírásközpontú lelkipásztorkodás alapjait, amelynek ki kell bontakoznia a jelen és a jövő egyházában. Ezen lelkipásztori munka alapvető feladatait a következőkben határozták meg:

− A Szentírásnak kell táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést (=igehirdetés a Biblia alapján [homíliák]; DV 21)
− Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz (=jó szentírásfordítások, olcsó kiadások; DV 22)
− Isten Igéjének minél több szolgája nyújtsa gyümölcsöző módon Isten népének az Írás táplálékát (=az igehirdetők biblikus képzettsége; DV 23)
− az Ige szolgái (papok, diákonusok, hitoktatók, stb.) kötelesek Isten Igéjének roppant gazdagságát közölni a rájukbízott hívekkel, kiváltképpen a szent liturgiában (=Bibliától áthatott liturgia; DV 25)
− az összes keresztény hívek folyamodjanak magához a szent szöveghez, akár lelkiolvasmányképpen, akár megfelelő bibliamagyarázatok és egyéb segédeszközök által (=egyéni és csoportos szentírásolvasás és -tanulmányozás; DV 25)
− az emberek szívét töltse el egyre jobban a kinyilatkoztatásnak az egyházra bízott kincse (=élet a Szentírás szellemében; DV 26)

A zsinati atyák az idők jeleit értették meg, és a Szentlélek vezetésének engedtek, amikor az Egyház történetében első ízben fogalmazták meg ilyen nyiltan és határozottan ezeket a feladatokat, mint alapvető lelkipásztori célokat. Az Egyház megújulásának útját abban látták és jelölték meg, hogy a Szentírás kapjon hangsúlyozottan központi helyet a lelkipásztori munkában: az igehirdetésben, a liturgiában, a papság és minden keresztény közösségi és egyéni életében. Készüljenek jó és olcsó népnyelvű szentíráskiadások, jelenjenek meg közérthető szentírásmagyarázatok, legyenek a szentírásmagyarázat terén jól képzettek a lelkipásztorok, rendszeresen olvassák és tanulmányozzák a Szentírást a papok és a hívek egyaránt, hogy az igehirdetés és a liturgia, valamint a Szentírás olvasása és tanulmányozása által a Biblia értékei átformálják az Egyházban a híveknek és pásztoraiknak mind az egyéni, mind a közösségi életét.

2. A Katolikus Bibliaszövetség

A Zsinat végeztével a világ minden részéről összesereglett püspök atyák hazatértek a jól végzett munka örömével, s azzal a meggyőződéssel, hogy új korszak kezdődik az egyház életében. Más dolog azonban az utat kijelölni, és más egy ilyen nagy közösségnek, mint a katolikus egyház, az eddigi beidegződéseket, járt utakat, szokásokat, a mindennapos gyakorlatot elhagyni, átformálni. Tudjuk, hogy a zsinati határozatok megvalósítása nem történhetett meg egyik napról a másikra, nem volt elég ehhez a határozatok közzététele, sem néhány lelkes pásztorlevél, prédikáció. Évek és évtizedek múlnak el, míg ezek a határozatok és irányelvek mint kovász, lassanként átformálják az egyház egészének életét.

Az átalakulás azokon a területeken volt a leghatékonyabb és legkézzelfoghatóbb, amelyeken mind az egyház egésze, mind az egyes püspöki konferenciák ill. egyházmegyék intézményes és szervezett keretet hoztak létre a továbblépés érdekében. Így valósulhatott meg pl. a liturgikus reform viszonylag gyorsan: mind Rómában, mind országos és egyházmegyei szinten tanácsok, bizottságok, felelősök készítették elő és hajtották végre a szükséges intézkedéseket.

Tulajdonképpen ehhez hasonló történt a világegyházban a Dei Verbum konstitúció kapcsán, a szentírásközpontú lelkipásztorkodás meghonosítása, elterjesztése érdekében is. 1966-ban Bea bíboros, aki hosszú biblikus tanári tevékenysége után akkor már a Keresztény Egység Titkárságának elnöke volt, az Egységtitkárság keretében létrehozott egy külön osztályt a Dei Verbum ajánlásainak végrehajtására. Ennek első vezetője, Walter Abbott felvette a kapcsolatot a már létező biblikus-lelkipásztori központokkal (pl. Németországban a Katolikus Bibliatársulattal, amely ekkor már 33 éves multra tekinthetett vissza), kérdőívekkel kikérte a világ összes püspökeinek véleményét, tárgyalt a száznál több ország protestáns bibliatársaságát egybefűző Egyesült Bibliatársasággal.

Az előkészítő munka során nyilvánvalóvá vált, hogy a zsinati ajánlások megvalósítása érdekében létre kell hozni egy központi intézményt, amely ezt a munkát szervezi, koordinálja az egész világon. Bea bíboros 68-ban meghalt, így utódának, Willebrands bíborosnak védnöksége alatt, 1969 április 16-án Rómában született meg ez a központi szervezet Katolikus Bibliaapostolság Világszövetsége néven (1991-től: Katolikus Bibliaszövetség). Az alapítók szándéka szerint a Világszövetség célja „segítséget nyújtani a püspököknek, hogy megfelelhessenek annak a felelősségnek, amelyet a Biblia ismeretének és használatának terén hordoznak”, főként pedig „hogy megvalósuljanak azok a rendkívül fontos célkitűzések, amelyeket a II. Vatikáni Zsinatnak az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozata megfogalmazott”.

A Világszövetség első védnöke, majd 1972-től első elnöke König bíboros volt. A szövetség első központi irodája Rómában jött létre, 1972-től pedig Stuttgartban működik. Az ügyeket a Szövetség főtitkára intézi. A Világszövetség tagjai az egyes országok püspöki karai, azok, amelyek vállalják, hogy szorgalmazzák a biblikus lelkipásztorkodást: a bibliaapostolság azon céljainak megvalósítását, amelyeket a zsinati határozat jelölt meg; ennek érdekében létrehoznak és működtetnek egy olyan országos intézményt, amely a biblikus-lelkipásztori munkát szervezett keretek között végzi és segíti; és a központi iroda fenntartására tagdíjat fizetnek (évi 1000 márka).

A Világszervezet ugyanakkor szorgalmazza és támogatja a bibliaapostolság országos intézményeinek létrehozását, és minden lehetséges módon (tapasztalatok cseréje, anyagi támogatás, továbbképzések, fordítói szemináriumok, stb.) elősegíti az egyes országokban folyó biblikus-lelkipásztori munkát.

A Világszövetség tagszervezetei földrészenként alegységeket, ezen belül regionális egységeket alkotnak. A magyar Bibliatársulat a Középeurópai Régió része, melybe rajtunk kívül Dél-Tirol, Svájc, Németország, Hollandia, Belgium, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Horvátország bibliatársulata ill. bibliaközpontja tartozik. A tehetősebb országok intézményei − a központi titkárság irányítása mellett − szükség esetén közvetlenül is hathatós segítséget nyújtanak egymásnak. Így például a mi Szent Jeromos Bibliatársulatunk a kibontakozás éveiben a Német Bibliamű (Katholisches Bibelwerk) és az ausztriai Biblia Egyesület (Biblia Verein) anyagi támogatására számíthat.

A Szövetség hatévenként világkongresszust tart az országos intézmények vezetőinek részvételével, ahol kiértékelik a végzett munkát, megvizsgálják a továbblépés lehetőségeit és irányait, és felvázolják mind az egyetemes célkitűzéseket, mind pedig az egyes régiók és szövetségi tagok konkrét feladatait.

Az utolsó világkongresszus 1990-ben volt Kolumbia fővárosában, Bogotában. Ezúttal a nyolcvan tagszervezet sorában már Magyarországot is teljes jogú tagként képviselhette a Szent Jeromos Bibliatársulat ügyvezető elnöke. A bogotai kongresszus alaptémája a Szentatya által meghirdetett újraevangelizálás gondolata volt, amely rendkívül időszerű, és elképzelhetetlen a Szentírás értékeinek kiaknázása, előtérbe helyezése nélkül.

A több mint egy évszázada hatékonyan és igen sikeresen működő protestáns bibliatársaságok tevékenységének kulcsszavai: bibliafordítás, bibliakiadás, bibliaterjesztés. A Katolikus Bibliaszövetség esetében a kezdetektől fogva világos volt, hogy a katolikus bibaliaapostolság nem korlátozódhat erre a hármas feladatra. A katolikus egyház ugyanis mindenkor alapvető fontosságúnak tartotta a bibliai szövegek megfelelő értelmezését is. Ahogyan az apostolok sem csupán idézték az Ószövetséget, nem csak ismételtették Jézus szavait, hanem ki is fejtették azok értelmét, ugy igyekszik a katolikus egyház is mindenkor kellő magyarázat és eligazítás kíséretében nyújtani a híveknek az Ige táplálékát.

Éppen ezért a Katolikus Bibliaszövetség − és tagszervezetei az egyes országokban − a bibliakiadás és terjesztés mellett kezdettől fogva alapvető feladatuknak tekintik megbízható kommentárok, segédeszközök kiadását és terjesztését is (DV 25), szakemberek, papok, hitoktatók esetében a megfelelő képzés előmozdítását (DV 23); a Biblia rendszeres olvasásának, tanulmányozásának előmozdítását, népszerűsítését (DV 25) − de mindenkor kellő eligazítás biztosítása mellett.

Mivel mindez távolról sem olyan egyszerű, mint a hagyományosan protestáns út (a Biblia fordítása-kiadása-terjesztése), tulajdonképpen hagyományosan katolikus álláspontnak tekinthető, hogy a hívek csak ne is olvassák a Bibliát, mert mindenféle ferdeségeket fognak abból kiolvasni. A veszély valós (ld. a szektákat, vö. a szentírásolvasó hívek sok-sok kérdését), így ez az álláspont igen kényelmes és biztonságos: ne tégy semmit, nem vétkezel! Csak éppen az nem valósul meg, amit a Zsinat ajánl: „a hívek előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz” (DV 22). Ha azt akarjuk, amit a zsinati atyák, hogy „az emberek szívét egyre jobban eltöltse a kinyilatkoztatásnak az egyházra bízott kincse” (DV 26), akkor minden erőnkkel azon kell fáradnunk, hogy − megfelelő irányítás mellett − a katolikus egyházban is állandó, mindennapi gyakorlat legyen a Szentírás olvasása, tanulmányozása, az egyes szentírási gondolatok és részletek átelmélkedése − és életre váltása.

Ez a célja és értelme a Katolikus Bibliaszövetség létének, és minden egyes tagszervezet működésének.

3. A Dei Verbum zsinati határozat

Amikor a magyar püspökök hazatértek a Zsinatról a csodálatos, új zsinati határozatokkal, bizony, szerették volna ők is mindezt mihamarabb megvalósítani. De ahol a „Hivatal” minden lépést szigorúan ellenőrzött (sőt: többnyire diktált), ez a feladat túl nehéznek bizonyult. Új utak a hitoktatásban (Gravissimum educationis momentum)? A szerzetesi életben (Perfectae caritatis)? A laikusok apostoli munkájában (Apostolicam actuositatem), a tömegkommunikációs eszközök használatában (Inter mirifica), vagy a bibliaapostolság területén (Dei verbum)?! Absit! Ennyire azért még nem engedték meg a gyeplőket. Egyetlen egy „ártalmatlan” határozat volt csak, amely ömagában nem hozhatott igazi újjászületést: a liturgikus reform (Sacrosanctum Concilium). Ezen a területen (viszonylag) szabad kezet adott az Egyházügyi Hivatal. Ezzel tudta leginkább a vallásszabadság látszatát kelteni (hisz a liturgia a leglátványosabb terület) − talán abban a reményben is, hogy ezek a változások sok hívőt meg fognak ingatni. (Valóban: a megelőző, egészséges fejlődés nélkül sok pap és hívő csak vonakodva fogadta el ezeket a változásokat.)

Mint sok más zsinati határozatnak, úgy a Dei verbumnak az ajánlásai sem voltak kívánatosak Magyarországon. A Püspöki Kar 1964-ben kiadott ugyan egy körlevelet, és elrendelte, hogy évente meg kell ünnepelni a Szentírásvasárnapot − de a dolog gyakorlatilag ennyiben maradt. Valójában nem lehetett semmi többet tenni. Hisz maga a Biblia sem volt hozzáférhető. (Rendkívül segítséget jelentett ebben az időben a Nyugatról okkal-móddal, egyesével-kettesével bejuttatott sokezer Békés-Dalos Újszövetség.) Csak 1971-ben alakulhatott meg egy szentírásfordító bizottság, hogy a teljes Biblia új fordítását elkészítse. Jól képzett, bibliai nyelveket ismerő szakember azonban alig volt köztük, így franciából (Jeruzsálemi Biblia) fordítottak, vagy éppen a francia fordítás német fordítását vették alapul. 1973-ban készült el és jelent meg az új fordítás, s a Hivatal kivételesen és nagy kegyesen hozzájárult ahhoz, hogy egyszerre 30.000 példány jelenjék meg. Harminc év után végre kapni lehetett teljes Bibliát magyarul. (Micsoda szabadság!) Ez az addigi helyzethez képest igen jelentős eredmény volt, még akkor is, ha az ilyen közvetett fordítások készítése réges-rég kiment már a divatból. (A magyar katolikus egyháznak a mai napig nincs héber és görög eredetiből készült, teljes szentírásfordítása!)

Biblia volt már, de szervezett biblikus-lelkipásztori munkára még sokáig nem nyílt lehetőség, jóllehet a Katolikus Bibliaszövetség gyakorlatilag az első évektől kezdve kapcsolatot épített ki hazánkkal is. A Szent Jeromos Bibliatársulat ügyvezető elnöke − mint biblikus tanár − 1971-től kezdve folyamatosan meghívást kapott a Világszervezet és az Európai Régió vezetőinek találkozóira, üléseire. A Világszervezet már ekkor is sokféle támogatást nyújtott hazánknak, így például ajándékként megküldte a szükséges papírt az Új Katolikus Bibliafordítás első kiadásához (1973); biblikus szakkönyveket küldött a magyar szemináriumokba több százezer forint értékben, stb.

De a kapcsolat első húsz évében a hazai viszonyok miatt lehetetlen volt Bibliatársulat létrehozása. Csak a rendszerváltás után, az összes biblikus tanár együttes kérvénye alapján volt lehetséges az (egyházi) engedély elnyerése, hogy hazánkban is elkezdődjék a biblikus lelkipásztori munka intézményes kibontakozása.

Az általános gyakorlat az, hogy az egyes országokban a Püspöki Konferencia hozza létre, tartja fenn és működteti a biblikus lelkipásztorkodás országos intézményét − a Püspöki Kar egyéb közérdekű intézményeihez hasonlóan (Lelkipásztori Intézet, Hitoktatási Bizottság, Liturgikus Tanács, stb.). Hazánkban nem ez történt. Papok és hívek egy lelkes kis csoportja tette magáévá a gondolatot, és alulról szerveződő − később egyházilag és polgárjogilag is elismert − egyházi egyesület formájában született meg a bibliaapostolság hazai intézménye, a Szent Jeromos Bibliatársulat.

A Társulat ünnepélyes megnyitó ülése 1990. február 13-án volt, hét magyar püspök, valamint a Világszervezet főtitkára jelenlétében. Az egyesület alapszabályát egyházilag 1990. márc. 23-án hagyták jóvá, a polgárjogi bejegyzés 1990. jún. 28-án történt. Miután a Bibliatársulat létrejött, a Magyar Püspöki Kar teljes jogú tagként felvételt nyerhetett a Katolikus Világszövetségbe (1990. ápr. 13.). 1990 Szentírásvasárnapjára jelent meg a Társulat biblikus-lelkipásztori, ismeretterjesztő negyedéves folyóiratának (Jeromos füzetek) első száma.

A Társulat taglétszáma az első időkben minden évben megkétszereződött (az alakuló ülésen 95 tag; 1990 végén 200, 1991-ben 415, 1992 végére 950 tag, köztük 5 püspök és kb. 250 pap és szerzetes). Jelenleg kb. 1400 tagja van Társulatunknak. A külföldi testvérintézmények kezdeti támogatása nagyon sokat jelentett, később azonban lassanként elapadt. Jelenleg a csak a tagdíjak és adományok szerény összegére számíthatunk, valamint évi 100-140 ezer Ft-ra az jövedelemadó 1 %-ából. Mindamellett ma is vannak hazánkban olyanok, akik a bibliaapostolság nemes céljait fontosnak, értékesnek tartják, és ezért a nehéz anyagi körülmények ellenére is készek áldozatot hozni. A budapesti Nagykörúton (Teréz krt. 28. I/6) működő Bibliaközponton keresztül a Társulat fizetett és önkéntes munkatársai a lehetőségekhez mérten igen sokrétű és eredményes tevékenységet bonyolítanak le:

− Szerkesztik és kiadják a Társulat biblikus folyóiratát, a Jeromos füzeteket (eddig 65 szám jelent meg) − Árúsítják, terjeszői hálózaton keresztül ill. postai úton terjesztik az 1997-ben Társulatunk gondozásában megjelent Káldi-Neovulgáta Bibliát (az utánnyomásokkal eddig kb. 130.000 példány kelt el ill. jutott el belőle a határon túli magyar katolikusokhoz, és forgalmazzák az összes hazánkban megjelent, értékesnek itélt, Bibliával kapcsolatos könyvet, kiadványt, segédeszközt; − Forgalmazzák a Szentírás eredeti szövegének kiadásait (héber, görög, Vulgáta), valamint modern bibliafordításokat a legkülönbözőbb nyelveken;

- Ismeretterjesztő előadásokat, bibliaiskolát, bibliaóra-vezetőképzőket szerveznek ill. tartanak (bibliaiskola havonta egyszer a Bibliaközpontban, bibliaapostol-képző eddig 52 alkalommal hazánkban és a környező országokban élő magyarok körében); − Szervezik és segítik a területi kezdeményezéseket az egyes egyházmegyékben működő alközpontok (koordinátorok) közreműködésével. − Jótékonysági akciókat, gyűjtéseket szerveznek, hogy a határon túli magyarságot elláthassák magyar nyelvű Szentírással.

4. Továbbképzés

Az elmúlt években mintegy 15 társulati tag vett rész a Katolikus Bibliaszövetség Középeurópai Régiójának szervezésében tartott bibliaóra-vezetőképző szemináriumokon (1991, 1992: Ausztria; 1993: Szombathely). 1993. februárjában a Középeurópai Régió munkatársai, Stefan Dinges, Rapp-Pokorny és Roland Schwarz professzorok a Leányfalu-i lelkigyakorlatos házban tartottak vezetőképző szemináriumot (német nyelven) a magyar Bibliatársulat munkatársai, tagjai számára (20 hazai, 3 erdélyi résztvevővel). A szeminárium péntek déltől vasárnap délig tartott, 7 egységből (foglalkozásból) állt, melyek során a résztvevők megismerkedhettek a csoportos bibliaolvasás számos, a világ más tájain született és jól bevált módszerével.

A hazai résztvevők közül kiválasztottunk 8 teológiailag képzett, gyakorló hitoktatót, és az ő közreműködésükkel három hét mulva, 1992 márciusában magyarul is megtartottuk ugyanezt a bibliaóra-vezetőképző szemináriumot újabb 25 résztvevő számára (20 hazai, 5 erdélyi). Ez a 25 fő csak kb. a harmada volt azoknak, akik erre az alkalomra jelentkeztek.

Azok számára, akik ezen a márciusi szemináriumon helyhiány miatt nem tudtak részt venni, 1993. novemberében tartottuk meg a szemináriumot. De már 1993. szeptemberében is tartottunk hasonló szemináriumot Bajóton (18 szerzetesnővérnek), decemberre pedig a Kaposvári egyházmegyébe kaptunk meghívást. 1994. februárjában Szombathelyen, márciusban Leányfalun, áprilisban Sátoraljaújhelyen, májusban Erdélyben, júniusban Pécsett, ősszel pedig a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegyében tartottunk bibliaóra-vezetőképző szemináriumot. Az elmúlt 10 évben évente 2-5 hasonló szeminárium megtartására került sor.

A bibliaóra-vezetőképzők célja, hogy a szentírásközpontú lelkipásztorkodásnak, mindenekelőtt pedig a csoportos bibliaolvasásnak az előnyeit és módszereit ismertesse a lelkipásztorokkal, hitokatókkal, lelkipásztori kisegítőkkel, és más aktív keresztényekkel, akik akár a hitoktatás különböző formáinak keretében, akár baráti vagy családi körben vezetik vagy szorgalmazzák a közös szentírásolvasást.

5. A határon túli magyarság szolgálata

Az első sikeres bibliaakció után (a Szentatya és a magyar fiatalok találkozása alkalmával 2800 Újszövetség kiosztása a külföldi magyar fiatalok között) a Szent Jeromos Bibliatársulat 1992. szept. 13-ára a Zeneakadémián jótékonysági hangversenyt hirdetett meg azzal a céllal, hogy a határainkon túl élő magyarok számára magyar nyelvű szentírásokat biztosíthasson.

Élvonalbeli művészek készséggel [ellenszolgáltatás nélkül] vállalták a szereplést, így igen színvonalas műsort sikerült összeállítani. A Televízió egyik ismert munkatársa − ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül - vállalta (és kiválóan betöltötte) a műsorvezető szerepét. A virágdíszítést egy neves virágkötő önköltségi áron készítette el. Így a költségek lényegesen csökkentek, összesen mintegy 420.000 Ft-ot tettek ki (terembér, szórólapok, posta- és reklámköltség).

A fővédnök tisztét Dr. Franz König bíboros úr, Bécs nyugalmazott érseke, a Katolikus Bibliaszövetség egykori elnöke töltötte be. Hazai kiemelkedő személyiségek is készséggel vállalták a védnökséget: Dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Csoóri Sándor író, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint Dr. Entz Géza államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A közönségszervezésben elsősorban a Bibliatársulat tagsága és terjesztőhálózata működött közre, de felhívásaink és a szórólapjaink szerzetesrendeken, pártközpontokon, plébániákon, ujságokon keresztül is eljutottak az érdeklődőkhöz. Az est programját a következő újságok közölték: Új Ember, Igen, Zászlónk, Érted vagyok, Szív [SJ], Hír-Lap [MDF], Magyar Vetés [KALOT], Hírlevél [KDNP], 4x4 oldalas [SzDSz], Katolikus Magyarok Vasárnapja [California, USA]. A szórólapokat terjesztette számos újság [a Zászlónk, a Hitélet és az Új Kalász ingyen], egyházmegyei központ, plébánia, több intézmény, pártszervezet, könyvesbolt [pl. Ecclesia, Szent István Társulat, Bencés Könyvesbolt, stb.] és igen sok magánszemély.

Az ingyenes jegyek terjesztését juttatás nélkül vállalta a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmónia. A jegyek három héttel a rendezvény előtt elfogytak, de jegy nélkül is minden érdeklődő részt vehetett a hangversenyen, mivel a Zeneakadémia − a nagy érdeklődésre való tekintettel − kivételesen a résztvevők rendelkezésére bocsátotta az egyébként igénybe nem vehető férőhelyeket is.

Mivel az önköltség igen tetemes volt (majdnem félmillió forint!), a Társulat támogatásért fordult 25 hazai pénzintézményhez, 95 külföldi magyar plébániához ill. lelkészséghez, és néhány külföldi segélyszervhez is. A pénzintézmények közül kettő nyujtott támogatást [OTP Bank/Fáy András Alapítvány: 1000 db Újszövetség ára; egy másik bank: 500 db Újszövetség ára]. Kilenc külföldi egyházközség küldött adományt, összesen mintegy 800 db Újszövetség ellenértékét. Egy külföldi segélyszerv [Europäischer Hilfsfonds] 2000 Újszövetség árával járult hozzá a kezdeményezéshez.

Néhány külföldi magánszemély pénzküldeménye mellett a legtöbb adomány hazai jótevőktől érkezett, mintegy 4000 befizetés, többnyire 50-100-200-400-600-800 Ft értékben. Számos plébános templomi gyüjtést rendezett, máshol iskolások, szociális otthonok lakói adakoztak és küldték be gyüjtésük eredményét. Esetenként többezer forintos befizetések is érkeztek magánszemélyektől, plébániáktól, szerzetesrendektől, cserkészcsapatoktól, intézményektől, pártoktól.

A jótevők hozzájárulásai nyomán a hangverseny költségei megtérültek, és a megmaradt összegből november-december folyamán 8000 db Újszövetségi szentírást és 1000 db teljes Bibliát szállíthatott ki a Társulat a határainkon túli magyaroknak Felvidékre, Erdélybe, Moldvába, Kárpátaljára, Kazahsztánba, a Vajdaságba és a Muraközbe. Az elosztásnál a Társulat figyelembe vette az adakozók kéréseit és az egyes területeken élő magyarok lélekszámát.

A szentírások kiszállítását a Magyar Karitász vállalta magára, és a Transsylvania Alapítvány munkatársainak segítségével teljesítette. − Meglepően sok adakozó kérte, hogy a csángó magyaroknak is jusson a magyar szentírásokból. Ennek megfelelően az Erdélybe szállított 4000 db Újszövetségből és 630 teljes Bibliából jelentős mennyiséget Moldovába küldtünk. − Paskai bíboros úr javaslatára a Kárpátaljai Ferences Misszió révén Kazahsztánba is eljutott 300 Újszövetség, ahol fél évszázada többezer [kárpátaljáról kitelepített] magyar él száműzetésben, minden magyar kapcsolat nélkül.

A jótékonysági hangverseny igen eredményes kezdeményezés volt, sok pozitív tanulsággal. A hangverseny iránti kiemelkedő érdeklődés (telt ház, mintegy 1200 résztvevő), és a háromszor-négyszerannyi befizetés megmutatta, hogy a tulajdon gondok, a nehéz anyagi körülmények sem akadályozzák a mai hazai magyarságot abban, hogy a határainkon túl élő magyarság segítségére siessen. Sokan tudják, hogy milyen fontos a magyar szó, a magyar Szentírás olyan körülmények között, ahol a nemzeti identitás a tét. Ezért az ügyért ezrek készek áldozatot hozni − kisiskolások és nyugdíjasok éppúgy, mint egyedülállók és nagycsaládosok, szűkösen élők vagy tehetősebbek. A kezdeményezés sajátos értéke mindenekelőtt abban áll, hogy ezúttal senki sem várt nyugati segélyekre, hanem a hazai magyarság nyújtott támogatást idegenben élő magyar testvéreinek. És azt adta nekik, ami a kenyérnél, ruhánál talán még fontosabb: Isten Igéjét a Bibliában.

A jelenleg befolyó adományokból (az adó 1 %-a, az elterjedőben levő szentírásvasárnapi gyűjtés, lelkipásztorok, egyházközségek, áldozatos magánszemélyek adományai) évente mintegy 500-1000 Bibliát tudunk eljuttatni a határon túli magyarokhoz.

6. A Szentírás apostolai

A Szent Jeromos Bibliatársulat másfél évtizedes története egyértelműen tanúskodik arról, hogy a magyar katolikusok nagy családja rendkívül fogékony és készséges a zsinati határozatok megvalósítása területén. A társulati taglétszám növekedése, bibliaakcióink sikeressége, a bibliaapostolság támogatására, bibliák kijuttatására beérkező adományok kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy az egyház szándékának megfelelően a magyar katolikus egyházban is sokan, elkötelezetten kívánják ezt a nemes ügyet szolgálni. Egyre többen vannak, akik másokat is igyekeznek elvezetni a Szentírás egyre mélyebb megismerésére, s az egyház útmutatása szerint ránevelni a Biblia lélekemelő, életgazdagító, rendszeres olvasására, tanulmányozására. A magyar katolikus hívek közül sokan örömmel ajándékozzák a Bibliát mindazoknak, akik nem vagy csak nehezen tudnak a Szentíráshoz hozzájutni. És a magyar katolikus hívek is kezdenek ráébredni: nem csak az „egyház” (a papok) kiváltsága Isten Igéjének ismerete, megértése, életre váltása; nem csak „az egyház” (a papok) felelőssége, hogy embertársaink megismerik-e, megszívlelik-e és követik-e Jézus tanítását.

Közismert, hogy protestáns keresztény testvéreink mennyire tisztelik, szeretik, olvassák és terjesztik a Bibliát. A fentiekből azonban nyilvánvaló, hogy bennük, katolikusokban is megvan erre az igény, a készség és a hajlandóság. A Szentírás nálunk, magyar katolikusoknál is egyre inkább az érdeklődés, az élet, a vallásgyakorlat középpontjába kerül. És mindannyian lehetünk − akarunk is lenni − a Szentírás apostolai. A „kaput” nekünk kell „szélesre tárnunk” magunk és mások előtt. Hogy minél többen, minél többet forgassák a Szent Iratokat, és Isten Szava egyre jobban átalakítsa sokak életét, − s az egész magyar társadalmat.

Tarjányi Béla