Egy tábornok sírjánál


EGY  TÁBORNOK  SÍRJÁNÁL
Siklós, 1963. december 12.

Urunk, Istenünk, Teremtőnk és Bíránk !

Tudjuk, hogy nincs szükséged a mi emberi dadogásainkra, védőügyvédi beszédeinkre, hiszen ismered az élőket és a holtakat, tetteinket és gondolatainkat. Mégis engedd meg, kérlek, hogy a gyermeki bizalom hangján Hozzád vezessem és Szent Szívednek ajánljam Édesapámat, a földi apát, Te Neked, Örök Mennyei Atya, én, a néma levente.

Legszebb ima a hálaima. Így tanultam és tanítottam. Úr Jézus! Köszönöm Szüleimet, és most külön köszönöm Neked, az Édesapámat. Te rendelted úgy, hogy a gyermek a földi apján keresztül sejtse meg és tapogassa ki a Mennyei Atya létezését és arcvonásait. És ezt az atyai hivatást ő szüntelenül gyakorolta az utolsó percig. Kicsi koromban ő vezetett Hozzád a pécsi dómban, – sohase elkésve, mindig pontosan. Ő tanított meg térdelni előtted, a Legszentebb előtt. És amikor törpe Zakeusként látni szerettem volna Jézust a körmeneten, Ő emelt fel, hogy megmutasson nekem Téged. Mert mindig ezt tette: felemelt és megmutatta isteni arcodon a Törvényt, az Igazságot, a Rendet, a Fegyelmet és az egyre finomabbá, istenivé alakult Szeretetet.

Köszönjük Neked őt, és hálát adunk Neked érte, mint a falat kenyérért, mert az volt ő nekünk. Nem lágy kalács, de maga az élet. Kenyér, melynek kemény a héja, de csupa melegség és élet a belseje. És ahogy letördelte róla a kérges héjat az élet, a rengeteg szenvedés és megaláztatás, úgy maradt kezünkben a jósága, szíve melegsége örök élvezetként... Ó, az ő egyre leheletszerűbbé vált szeretete!... Ki fogja ezentúl felgereblyézni előttem az utat a kertben, amikor elkezdem imádkozni a breviáriumomat?... És ki fog értem kijönni az állomásra, aki biztosan tudtam, hogy úgy várja messzi útról hazatérő fiát, mint az evangéliumi édesapa az ő tékozlóját... Ki fog velem fát fűrészelni és a konyhára vinni?... és ki fogja úgy kapálni, gyomlálni, szeretni a siklósi földet, mint Ő?

Urunk Istenünk!

Édesapám a jó harcot megharcolta, mint Pál apostol, – és ugye rá is vár az Élet koronája? Hiszen senkit nem láttam úgy szótlanul, fegyelmezetten szenvedni a betegség keresztfáján, mint őt! A végsőkig hűséges volt Hozzád, és engedelmes egészen a keresztig.

Bátor volt! A Mors Imperatortól sem félt. Eléje ment, beszélt vele, és utána megkért, hogy keressek neki sírhelyet. Egy hete ezt mondta: „Találkoztam a halállal, három napi haladékot kaptam tőle.” – És negyedik nap visszaadta lelkét Neked, Urunk, Élet és Halál Ura.

Köszönöm Édesapám, hogy most e rettenetes órában emelted fel Istenhez legmagasabban a lelkemet, – mert most értettem meg először a sokszor elmondott igét: „Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te győzelmed?” Valóban elnyelte a halált a Szeretet, Krisztus, akinek te oblátusa, katonája voltál. Ő tüntet ki most téged és melledre tűzi az Örök élet signum laudisat... Hadd segítsünk az első lépésekben: „Egy-kettő. Egy-kettő.”

„Soha önfeledten! Soha őrizetlen!
Isten katonája teljes fegyverzetben!
Hogyha hívnak a harsonák,
Örök útra készen találják a katonát.
Végig az életen vigyázban, keményen:
Egy-kettő! Egy-kettő!”

Menj Édesapám, és vigyél magaddal minél hamarabb minket is! Úr Jézus, öleld szívedre Édesapámat, Aki Neked néhány évvel ezelőtt teljesen felajánlotta magát.

Amen