"Mert aki imádkozik, az ismeri meg az Istent!"


"Uram, taníts minket imádkozni!"

− Sztrilich Ágnes előadása −


Uram, taníts minket imádkozni − ahogyan János is tanította imádkozni az övéit…. s ma felénk hangzik ez a kérés − imádkozz értem-, helyettem! taníts meg imádkozni!

S lehet botránkozni/bosszankodni az ima-lánc leveleken, melyek azzal végződnek, hogy másold le, küldd el −emailon, ennyi és ennyi példányban és akkor áldott leszel, ha pedig nem, s jön a fenyegetés…

Nagy kihívás, lehetőség ma az az általános posztmaterializmus utáni vágy a transzcendens után, - ott van benne a taníts meg minket imádkozni.

Kórházi élményem: az Amerikai úti Idegsebészeten agyérgomolyag műtétre várva feküdt egy ismerősöm, életveszély, - naponta felmentem hozzá, csendben imádkoztam mellette, a kórteremben pedig egy fiatal nő kritikán aluli módon, sőt káromkodva beszélt. Ez az ismerősöm, egy alkalommal csak annyit mondott: Nagyon fáj a fejem, nem lehetne másképp, aztán mi imádkoztunk tovább. Műtét után, mire visszahozták a fiatalasszonyt a műtőből, már tudta a kórterem, hogy daganat, súlyos, pedig hát fiatal, és két kisgyereke van. Amikor felébredt, odafordult az ismerőmhöz:

A műtőben imádkozni akartam és csak káromkodni tudtam, én Isten nevét soha nem hallottam más összefüggésben. Taníts meg engem imádkozni. Másnap, amikor felmentem az osztályra, az egész kórterem közösen éppen a Miatyánkot mondta. − s ez a nyolcvanas években volt.

Hogy tanultam meg én imádkozni?

1954-ben Vilma nővérem virusos agyhártyagyulladással feküdt, életveszélyben. Édesapám elhívta Sík Sándort, hogy adja fel a betegek kenetét, s a három kicsit, Ákos-, Ágnest-, Margitot elhívta magával az Egyetemi templomba. Útközben azt mondta: Nem hagyok rátok más örökséget, de ha nagy bajban vagytok, jöjjetek el ide, itt halt meg Prohászka püspök, akinek a Tanácsköztársaság idején egy életmentő szívességet tettem. Hivatkozzatok erre, s kérjétek Vilma gyógyulását, a ti gyermek imátokat meghallgatja az Isten. Vilma nővérem két napon belül túl volt az életveszélyen, s kitűnőre érettségizett.

Így tanultam én imádkozni − de így tanultak az apostolok is Jézus mellett −látták az életét, érezték szeretetét, tapasztalták Isten iránti bizalmából fakadó csodás gyógyításait…

Láttam a bajt-, tapasztaltam édesapámnak, a felnőttnek a hitét, és hallottam a bíztatását, hogy a gyermek imáját meghallgatja az Isten-, tudatosult bennem a szentek közössége − a közbenjáró szentéletű Püspök - és saját szavaimmal próbáltam ezt kimondani − és láttam a gyógyulást…

Nem azt, hogy divatos szóval „ez működik” − ez vinne el a babona, a szó mágia felé, hanem, hogy Isten személyes barátja Prohászka püspök, és igen, édesapám is-, és rám is odafigyel − és teljesíti a kérést.

A lelkiségi, megújulási mozgalmak mentén a spontán ima újra teret nyert, hála Istennek. De sokan eljutottak arra a tapasztalatra, amire a felnövő Ági is − én ezt a Patronában Babíts versével fogalmaztam meg: De jaj, bűvös körömből nem tudok kitörni, csak nyilam hathat rajta át, a vágy, de jól tudom vágyam sejtése csalfa, én maradok magam számára börtön, mert én vagyok az Omega és az Alfa. − s ekkor találtam rá a kinyilatkoztatott, a bibliás ima, a zsoltározás erejére és örömére, objektívitására, mely nem az én hangulatomtól és átélésemtől függött..

Többek között Greeshake professzortól, aki a Focould atya lelkiségét követő papi közösség tagja, egy lelkigyakorlatán hallottam: prefektus volt egy szemináriumban, és a kispapok bejelentették az igényüket, hogy ne az étkezési imákat összegyűjtő imakönyvről imádkozzanak, hanem spontán. Mint jó elöljáró belement: s aztán miután egy hétig szinte szó szerint minden nap minden étkezésénél úgy kezdődött a modern ima: Én, én, én Istenem azt kérem tőled, hogy áldd meg ezt az ételt, - a fiúk maguk kérték, hogy térjenek vissza, az összegyűjtött bibliás imákhoz.

Uram, taníts meg imádkozni, - és Jézus, aki maga is imádkozta a zsoltárokat és ószövetségi kantikumokat, megtanította őket a Miatyánkra. (Székely János előadása − a Miatyánk és a hivő zsidó imájának egybecsengéseiről) −mely személyes és közösségi, - közösséget-, kapcsolatot teremt − De nem a szó, hanem az a kinyilatkoztatás, hogy van Atyám, aki ismer, tudja, mire van szükségem, s ezért bizalommal egyénenként és együtt kérhetjük.

A szellemi kevélység felveti bennem a kérdést, mire jó Istennek, miért ima az, ha felolvasok előtte egy ősrégi szöveget, vagy ugyanazt mondogatom neki, amit mások, s kérem s amit Ő úgyis tud.

Valóban az imánk igen könnyen szó-mágiává lesz, teljesítmény eredményévé: ha elmondod ötször vagy hétszer vagy tizenkétszer − mert ezek szent számok − akkor Isten meghallgat − pedig az ismétlés ereje a Misztériummal való belekapcsolódásba segítene, mondjuk ha ötször − akkor az Úr öt szent sebének a misztériumába, ha hétszer, akkor a Szentségébe, - ha tizenkétszer - a választott néppel, vagy az apostoli testülettel stb…. tehát azt segítené, hogy milyen benső hozzáállással nyíljak meg − és nem az Istent manipulálja…..

S bár fontosak, de nem ima az Istenről való tanítás - sőt még a tanúságtétel sem, - az lehet proclamáció, lehet magasztalás, nem ima − a teológia tanítás vagy tanulás nem ima az Istenről való gondolkodás sem, - ez lehet meditáció, rumináció, elmélkedés − S a csend is csak előkészület, mert Isten nem a csendet nyilatkoztatta ki, hanem szólt és van a világ-, Igéje tanított és megismertük Őt-, Igéje megtestesült és velünk maradt, hogy mi IGENT tudjunk mondani annak, aki Szeret minket. Mégis, bár ellentmondásnak tűnik, imává, szerető kommunikációvá válhat az Istenről szóló tanítás-, tanúságtétel -, ha vallomás is egyben-, a teológia, ha a szellem meghajlása adorációvá lesz és a csend, ha jelenlét és kommunikáció.

Az ima nem csak jelenlét, tudat állapot, hanem személyes beszélgetés azzal a Személlyel, AKI VAN, értem és velem van, aki ismer és szeret engem - AKI SZÓLT!. S ebben a beszélgetésben az Aki személyesen ismer és szeret engem − lehet, hogy vigasztal-, lehet, hogy tanít, lehet, hogy megfedd…lehet, hogy meghallgat és beburkol Jelenlétével….

Érdemes felidézni Tatjana Goricseva tapasztalatát, a Szentpétervári marxista filozófusnőét, aki, hogy a személyiségének teljes erkölcsi és pszichés széteséséből meneküljön, joga gyakorlatként, mantraként kezdte mondogatni a Miatyánkot − és Isten, aki Atya, erkölcsi nihilizmusba tévedt bárányának személyesen kinyilatkoztatta magát − Mert bár - az én emberi szavamnak önmagában, Istentől, az IGÉTŐL elszakadva nincs teremtő ereje, - de ha Őt keresi a beszennyződött, gyönge emberi szó, mégis megszólal az Isten. ha az emberi szó az örök IGÉBEN kiállt fel, - hiszen az IGE az Atya szerető önközlése − kapcsolata velünk-.

Benedek pápa, megválasztása óta többször hangsúlyozta, hogy a Lectio Divina − a Szentírás fontolgató imádságos olvasása újítja meg kereszténységünket. A Szentírás évében sokat hallottunk, remélhetőleg gyakoroltuk is a Lectio Divina-t, melynek a klasszikus lépései: a lectio - ez lehet információ meditáció − mely az értelem fontolgató ismeretszerzése, amit a murmuláció, segít megemészteni , így jutunk el a szív ismeretére, és ebből fakad a leborulás az adoráció − az imádás, az imádás adja meg az önismeret fényét, hogy ki az Isten és ki vagyok én, mit kell tehát kérnem − azaz oráció − könyörgés − a kapott kegyelem tettekre váltásához, tehát szerves része az akció − a kegyelmek cselekedetté váltása −

S ennek a dinamikának minden valódi imában meg kell lennie, ahhoz, hogy ne üresedjenek ki a szavak, hogy valóban közösséget teremtsen az ima Istennel és emberrel. A kiüresedett szavak vagy elnémulnak vagy szó mágiává lesznek.

De a szavak üressége nem csak kiüresedés lehet, hanem jelentés vesztése, amiről nem tehet az imádkozni vágyó mert például, hogyan imádkozza el a Miatyánkot egy olyan gyerek, akinek már az anyja sem ismerte az apját…. persze nem az a megoldás, hogy elhagyom a szót, hanem, hogy újraértelmezem! Ki az apa-, van-e apa képem-, milyen jó, hogy ha nekem nincs is, de Isten kinyilatkoztatja, hogy milyen legyen….mi az, hogy jöjjön el a Te Országod-, a globalizálódó világban-,hogyan mondhatom ki, hogy Legyen meg a Te akaratod, amikor most kezdünk a diktatúra gerincet nyomorító árnyékából az önérvényesítés diktatúrájába esni…. s amikor a jó kereszténynek is az a közérzete, hogy a Legyen meg a Te akaratod után jön a borzalom − a getszemáni után a Golgota…..

Taníts minket imádkozni! − Tanuljunk és tanítsuk meg a szavak értelmét-, jelentését-, kapcsolatteremtő erejét felfedezni. Merjük azt mondani: nem baj, ha nem érzed, nem hiszed − imádkozd a szavakat, mert van, aki hallja és meglátod: Többek jutottak el már élő hitre úgy, hogy el kezdték imádkozni: Isten, ha vagy, mutasd meg magadat nekem!

S tanuljunk meg a bibliás imából, az Egyház zsoltározásából igaznak lenni az imában. Nem csak a vasárnapi, jól nevelt arcunkat vinni Isten elé, illő dolgokat mondva, hanem merjük kiönteni-, kiokádni Isten elé a panaszunkat, - A negatív érzéseinket és indulatainkat is, mert a zsoltározás nem szó mágiaként hat, tehát, ha azt kesergem kiáltozva, hogy „száradjon le a jobb kezem.”- a mi emberszerető Istenünk nem sorvasztja el a kezemet, vagy az ellenségemet, hanem azt mondja: Ismerem népem szenvedését-, mielőtt hozzám kiáltana már ott vagyok… és gyógyít és vigasztal….

Akik azt kívánják, hogy maradjon ki az Egyház imájából a zsoltárok ószövetségi stílusa, a legjobb szándékkal is, de azt kívánják, hogy az általános emberi sors, panasz, keserűség Isten elé vitele maradjon ki, mert félnek, hogy hátha mégis átokként működik − s ez rejtett mítikus gondolkozás.

De az is fontos, hogy a kötött ima, akkor válik személyessé, ha nem teljesítményként mondom el, s ha meg is érintene belőle egy-egy szó, azt mondom Istennek: Ne zavarj, imádkozom!

A középkorban ezért keletkeztek a zsolozsma zsoltárai után orációk, fohászok, s mikor a német nyelvterület bevezette az új nemzeti nyelvű zsolozsmát, ezt is felélesztette. A zsoltárok az életünk történelme-, a zsoltárok elmondásának végén a dicsőség annak megvallása, hogy méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenkor hálát adjunk…. hogy jó sorsban áldjuk Isten jobb kezét, balsorban áldjuk az Ő balkezét….

Fiatalokkal gyakran szabálytalanul zsoltározunk, - például zsoltár után csend, majd megkérdezem − kinek melyik sor emelkedett ki, s ha meg tudod osztani, miért?- vagy ki melyik soron akadt fel? − Vagy úgy énekeljük egyszerű tónusra a zsoltárt, hogy az antifónát − ami a zsoltár aktualizálása − kétsoronként beénekeljük − S igen, vagy a zsoltárok végén, vagy a zsoltározás végén, a hívek könyörgése részben − saját szavunkkal fogalmazzuk meg, a választ, arra, ami megérintett, a kérést, amit felébresztett bennünk, s azt is, hogy eszerint tudjunk cselekedni. Ilyenkor nem arra törekszünk, hogy a liturgikus előírásoknak feleljünk meg, hanem, hogy saját imává és közösségi tapasztalattá legyen az az ima, mely térben és időben egybekapcsol minket Isten háza népével.

S időnként teret adunk annak is, hogy belegondolunk, hogyan imádkozta ezeket az Úr, és a Szűzanya − a szentek − és például, hogyan hangzik a Miatyánk a túlparton − az Örökkévalóságban − vagy az Üvözlégy Mária −

Az imádságra nevelés − a saját hitembe való beleölelése -, az Egyház hitébe való beleölelése-, Krisztus imájába való beleölelése az imádságra vágyó embernek. Mert aki imádkozik, az ismeri meg az Istent, - aki Szeret, és ennek érzékelhető, tapintható eleit is adja, hogy megismerjük Őt, egyedül igaz Istent és akit Ő küldött Jézus Krisztust.


Forrás: VPA Hírporta www.hirporta.hu