Teleki Pál és a második világháború

Hazánk huszadik századi történelme a tragédiák sorozata. Az 1920 és 1940 közötti évek bámulatos életösztönről tettek tanuságot. Lényegében egy halálra itélt nemzet képes volt önálló életét megteremteni a legellenségesebb körülmények ellenére. A kibontakozás azonban nem történhetett meg a világméreteket öltő háborús konfliktusok miatt, melyekbe akarva-nem akarva, szükségképpen belebonyolódtunk. Bár a bel- és külpolitikai, valamint a harcászati események szövevényét még ma sem tudjuk teljes egészében átlátni, annyit azonban mindenképpen le kell szögeznünk, hogy népünk vezetői a legrettenetesebb viharban is a végsőkig igyekeztek megmenteni hazánkat a felfordulástól és a teljes megsemmisüléstől.
Ezt különösen napjainkban kell igen határozottan, a tények feltárásával hirdetnünk és vallanunk, mert az országon belül még ma is azt a hazug vádat terjesztik, hogy idegen eszmék és érdekek kiszolgálói voltunk. Épp a legutóbbi években vádolják, támadják és rágalmazzák legnagyobb politikusainkat, a múlt század legkiválóbb férfiait, a közélet nagy személyiségeit és nem engedik, hogy érdemeiket elismerően elemezzük, szobraikat köztereinken felállítsuk. Egy kisebbség a média minden eszköztárát felhasználva leplezetlen céllal a deheroizálás oly mérvű rombolásába kezdett, mely szinte lehetetlenné akarja tenni a sárba tiport nemzeti öntudat feltámadását. Pedig most épp erre lenne legnagyobb szükségünk. Nézzük közelebbről, miről is van szó? A társadalom szabadelvű és mára ateistává vált hangadói (ők tartják megszállva a posztkommunista media 90%-t) többek között két olyan személyiséget taposnak a sárba, akik a keresztény magyar lelkiség fáklyavivői voltak. Prohászka Ottokárra és Teleki Pál grófra gondolok.
Prohászka szobrának ledöntéséről külön tanulmányban foglalkoztam, és dokumentumokkal igazoltam a szobor ledöntáésének körülményeit és a gaztett végrehajtóinak adatait, fényképeit világnézeti és faji hovatartozásukat. -A két évvel ezelőtt írt tanulmányomat ma mindössze azzal a szomorú adattal egészíteném ki, hogy Prohászka szobra még mindig egy silány beton-talapzaton áll templomának alig látható sarkában. Egyházi illetékeseink sem kivánnak immár évtizedek óta változtatni a megalázó helyzeten, és sírját még ma is csak a szertartások óráiban lehet felkeresni a bezárt templomban. Mivel róla, népünkre, a papságra gyakorolt hatásáról állandóan írok, beszélek, ezért most inkább Teleki Pál miniszterelnökről, keresztény magyarságáról és tragikus halálának mindmáig tisztázatlanul hagyott körülményeiről írok összefoglaló fejezetet, melyet az egyik leghitelesebb angol történésznek, C. A. Macartney Teleki Pálról szóló, magyarul is megjelent könyve alapján állítottam össze. (A History of Modern Hungary 1925-1945. XIII-XIX)
A kényszerpályán mozgó Kelet-Európai országok a maguk karaktere, beidegződései szerint különböző módon reagáltak a német, illetve a szovjet vasgyürü fojtogatásaira. A csehek a kapitulációt válaztották a túlélés érdekében. A lengyelek - minden reménytelenség ellenére -a fegyveres ellenállást, -a szerbek a hősies öngyilkosságot választották, -a románok pedig előbb a győzelmes német, majd a győztes szovjet hadsereg oldalára álltak.
És mi magyarok? Nos erről szól ez az összefoglaló írás.
Teleki első zseniális tette Kárpátalja visszaszerzése volt. Ezt Hitler utolsó percig ellenezte, -de Tekeki hajthatatlan maradt. Célja az volt, hogy közös lengyel-magyar határ jöhessen létre, hogy ezzel lehetővé tegyük a lengyelek titkos, "földalatti" megsegítését. A nyugati hatalmak is pozitive viszonyultak ehhez, mert belátták, hogy az akció bizonyos gátat szabott a német terjeszkedésnek. A francia külügyminiszter még annak is örült volna, ha Magyarország a németek helyett Prágába is bevonul.

Teleki meg volt győződve, hogy a németek és szövetségesei minden kezdeti sikerük ellenére, elvesztik a háborút. Hollandia lerohanása napján kijelentette, hogy Hitler valójában ezen a napon bukott meg. Hittel vallotta, hogy az ő feladata az, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól, hogy az ország érintetlenül őrizhesse meg erejét arra az időre, amikor minden összeomlik körülötte. Ez a politikai felfogás szöges ellentétben állt a magyar nép közhangulatával, mely a hitleri "villámháborúk" sikereinek mámorában a Trianon-i bilincs szétverésének lehetőségétől valósággal megszédült. A politikai kultúrát többnyire nélkülöző magyar közvélemény Teleki eszmerendszerét inkább kritikával illette, semmint támogatta. Teleki előre látta azt is, hogy Észak-Erdély visszafoglalásának is megjön a bőjtje, mert a háború után megint vissza kell adnunk és mindez csak megrontotta a viszonyt az ország szomszédaival.

Kifelé természetesen ennek nem adott és felelős miniszterelnökként nem is adhatott hangot, sőt a megtévesztés, a "hadicsel" jegyében több olyan cselekedetet hajtott végre, melyet most, az utókor könnyen félremagyaráz, vagy szándékosan nemzetellenesnek minősít, pusztán azért, mert nem ismeri a körülményeket, az összefüggéseket, és különösen azért, mert eleve, "a priori" rosszat, a legrosszabbat tételezi fel Telekiről: nem mentette meg hazáját.
Bel- és külpolitikát irányítani, különösen ilyen katasztrófális helyzetben, kompromisszumok nélkül, lehetelen. Ez a kényszerpálya volt kijelölve Teleki számára is. Ennek a politikai sakkjátéknak ez a jelszava: valamit valamiért. Ha az erősebb fél valamiben enged, a gyengébbnek ezért rendszerint igen nagy árat kell fizetnie.

Eközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Imrédy Béla menesztését és Teleki miniszterelnöki kinevezését Hitler igen rossz néven vette. Ugyanakkor a belpolitikai helyzet is megváltozott, egyre erősödött a német győzelembe vetett vak hit. Megjelentek a szélsőséges nacionalisták és a nyilasok, - a németajkú településeken pedig nyíltan folyt az agitáció a Volksbund és a Volksgruppék létrehozására. Embert próbáló, idegeket tépő hónapok következtek Teleki számára. A kül- és belpolitikában két frontos stratégiát kellett kiépítenie, és miközben látszólagos engedményeket tett a németek felé, titkos utakon állandóan biztosítani akarta a nyugati hatalmakat, hogy Magyarország nem akarja kiszolgálni Hitlert.

Az említett "ellenszolgáltatások" közül Teleki csak a Volksbund új hatáskörének engedélyezése elől nem tudott kitérni. Az egyes minisztériumokban ugyan dolgoztak egy újabb zsidőtörvényen, de maga Teleki nyíltan kijelentte; hogy "nem lehet 800 ezer embert megfosztani a megélhetéstől, anélkül, hogy alkalmat találnának arra, hogy máshová költözzenek. A zsidókérdés európai kérdés, és csak európai síkon lehet megoldani"
A Parlamentben elmondott beszédéből idézek: "A legteljesebb tiszteletettel és elismeréssel vagyok a zsidóság kiváló kvalitásai iránt... Nem vagyok antiszemita ebben az értelemben... Csak helyet kérünk magunknak számarányunknak megfelelően"

A háttér ismeretében aligha lehet kétséges, hogy Teleki a berlini magyar követ útján benyújtott német kivánságok teljesítését nem gondolta komolyan, és a látszatra vigyázva, kormányzása alatt ( 1939-1941) a követeléseket nem hajtotta végre. Sőt a német-lengyel konflikus idején szokatlan kemény hangon tudomására hozta a németeknek, hogy háború esetén a magyar kormány nem fog ellenségként viselkedni a baráti lengyel néppel szemben. És ezt, akarva-nem akarva a németek elfogadták, -természetesen ezt is újabb kívánság-lista követte.

+

A most következő fejezetben azokról a tárgyalásokról lesz szó, melyeket titkosságuk miatt a magyar közvélemény nem ismer. Egy emigráns kormány felállításának gondolata egyre jobban foglalkoztatta Telekit. Minél reménytelenebbnek tűnt a küzdelem a német agresszorral szemben, annál realisabbnak tűnt ez a megoldás.

Már 1940 elején érkezett egy ilyen javaslat, mégpedig a francia kormány részéről: amennyiben a helyzet válságosra fordulna, Teleki rávehetné a kormányzót, hogy hagyja el az országot és alakítson egy emigráns kormányt Nyugaton. Ennek nyomán küldött ki Teleki 1 millió dollárt Amerikába, amely elegendőnek látszott egy kormány fenntartására. - Egy évvel később az angol követ tárgyalt erről a kormányzóval. Horthy kijelentette, hogy ha a németek olyan követeléssel lépnének fel, amely összeegyeztethetetlen a magyar szuverenitással, akkor egy olyan kormányt nevezne ki, amely emigrációban működne, ő maga pedig lemondana. Az angol kormány ehhez a tervhez kifejezett hozzájárulását adta: "Őfelsége kormánya ennek igen örülne, megtisztelve érezné magát és mint magyar kormányt ismerné el". Teleki elkezdte az előkészítő munkálatokat. Már személyek megjelölése is szóba került: Bethlen menne Angliába, Eckhardt USA-ba, és a londoni követ, Barcza György lenne a miniszterelnök Közben megérkezett az alap Amerikába a magyar követségre. A követ egy bank fiókjában helyezte el, amelynek kulcsát csak Horthynak, Telekinek és Baranyay Lipótnak, a Nemzeti Bank elnökének volt joga használni. Néhány héten belül a jugoszláv események miatt azonnali problémává vált a kormány emigrációba vonulásának kérdése. Még volt egy utolsó akadály! Teleki attól tartott, hogy a nyugati hatalmak, Benes befolyására nem ismernek el emigráns magyar Horthy kormányt.

Az erre adandó választ már nem tudta megvárni Az események felgyorsultak, a német hadigégépezet a magyar elutasítás ellenére elindult hazánk területén át Jugoszláviába... Minden jel arra mutat, hogy idegei felőrlődtek, - úgy látta, hogy tervei összeomlottak. Egyetlen kiutat látott, ha életét önként feláldozza hazájáért. Rettenetes fejgörcs közepette 1941. április 2-án éjjel saját Browning revolverével főbelőtte magát. A kormányzóhoz írt levelének egyik mondata tükrözi a lényeget: "Talán önkéntes halálommal szolgálatot tehetek a nemzetnek".

+

Fiatal Magyarság

Teleki Pálról nem lehet úgy írni, hogy ne szóljunk legalább dióhéjban arról a nemzetmentő tevékenységéről, amely egész életének központi témája volt. A Trianon-i Magyarország talpraállításának feltételét a keresztény és nemzeti értékekre épülő fiatal nemzedék felnevelésében látta. Igen mély pedagógiai érzékkel megáldott, egyenes jellemű, igaz férfi volt. Prohászkával, Sík Sándorral, Tóth Tihamérral és sok más nagyhírű pedagógussal élére állt az akkor életrehívott cserkész mozgalomnak. Különösen a Széchenyitől származó "kiművelt emberfő" fogalmát akarta népszerűvé tenni és ideális célul tűzni a fiatal nemzedék elé.

Egyetemi tanítványai és a cserkészetben felnevelkedett, 20-40 év körüli értékes férfiakból álló generáció számára Sík Sándorral együtt létrehozta a Fiatal Magyarság mozgalmát. Ez valamint a Teleki Intézet évtizedekig szellemi műhelye volt mindazoknak, akik tudatosan vállalták önmaguk továbbképzését és egy szellemi elit létrjöttét. Teleki is szervezője és közremüködője volt az un. Zöld Füzetnek, mely a negyedévenként megjelentetett Fiatal Magyarság c. lapnak első száma volt.

A hely szűke miatt itt most csak utalok a Fiatal Magyarság c. könyvemre, melyben részletesen írok Teleki Pálról és néhány cikkét is közlöm. (90-111) A két kiadásban megjelent könyv címe FIATAL MAGYARSÁG. A botítón az 1933-as Gödöllői Jamboré emblémája látható a Csodaszarvas. Teleki Pál főcserkészként a gödöllői jambore motorja és lelke volt. Ennek befejezéseként ezeket mondotta: "Kövessük történelmünk sejtelmes csodaszarvasát, legyen a magyar cserkészetnek második jelvénye a liliom mellett, hogy árkon-bokron, akadályokon, nehézségeken át éppúgy új, boldog országba vezessen bennünket, mint ahogy őseinket nemzetté kovácsolva, elvezette a magyar ígéret országába s nemzetünket Európa védőjévé tette. Ha kérésemet megtartjátok, tudom biztosan, eredményes cserkészmunkára mondom ki a végszót. Elvégeztetett. Isten veletek"

+

Befejezésként szükségesnek itélem, hogy kitérjek arra a hazaárulást súroló, nemzeti eszméinket és eszményképeinket sárral dobáló media-offenzívára, mely Teleki tragikus halála idei évfordulójának heteiben robbant ki. Ennek két oldala van, -mindegyik kárt okoz. Az egyik oldalon azok sorakoznak fel évről-évre, akik a legkülönbözőbb módszerekkel, koholt vallomásokkal alátámasztva arról nyilatkoznak, hogy Teleki politikai gyilkosság áldozata lett, - vagyis nem volt öngyilkos, hanem a németek lőtték főbe saját otthonában. Ennek a vonalnak egyik mondata Stoffán György közelmúltban megjelent magánkiadásában könyvcímként olvasható "Én öltem meg Teleki Pált". Ime itt egy példája annak a felelőtlenségnek, mely minden hiteles dokumentáció nélkül bedob a köztudatba egy újabb légből kapott adatot. Ez és az ezekhez hasonló "tudós" cikkek még bonyolultabbá teszik az amúgyis tudatosan elködösített tragédiát. (v. ö. Csapodi Csaba: Teleki Pál búcsúlevele)
A másik oldalon sorakoznak fel a Teleki Pált gyalázó politikusok. , valamint a Budapesti Képviselő Testület szociál-liberális képviselónek nyilatkozatai, valamint a magukat történésznek minősítő, valójában tudós hivatásukat eláruló tollforgatóknak cikkei ("Irástudók árulása", Julien Benda szavait idézve). Ez utóbbiak közül külön megemlítem az egyik legveszélyesebbnek a nevét: Ungváry Krisztián-ét. Nevével már találkoztam a Magyar Cserkészszövetségben, aki sokakat megtévesztett épp történészi mivoltára hivatkozva. Nos legutóbb bizonyára a számára legméltóbb médiában, a Népszabadságban még történész kollegáit is döbbentre késztetve féktelen indulattal írt Teleki Pálról a németbarát, antiszemita, nemzetét eláruló miniszterelnökről, olyan hangon, hogy azt már csak valamiféle személyes érintettséggel, bosszúval lehetne megmagyarázni. Tény, hogy írása a tárgyilagosság legkisebb jelét sem mutatja, -és én, mint oknyomozó történész, a leghatározottabban visszaiutasítom, hogy a hivatásos történészek közé sorolják. Állításai egyértelművé teszik, hogy a korabeli dokumentumokat nem ismeri, és meg sem említi az angol C. A Macartney Teleki Pál miniszterelnöksge 1939-1941 cimű magyarra is lefordított könyvét, vagy a szerző A History of Modern Hungary idevágó fejezeteit.

Aki elolvassa most közreadott rövid össefoglalómat, világosan láthatja, hogy újból egy kiváló keresztény magyar példaképünk tudatos rágalmazásának vagyunk tanúi. Ezzel akarják a nemzetellenes erők megakadályozni, hogy Teleki Pál, a legbecsületesebb magyar politikus szobrát felállíthassuk.