Szociális szemlélet változására van szükség

 


Egy régi dallam

Botos József Tanár Urat felkérték egy előadásra a Szociológiai Kutatóintézet egyik konferenciáján. Hátrányos helyzetűek rehabilitációjáról volt szó. Mint a TB volt főigazgatója, elvállalta. Meglehetősen precíz szakkérdésről kellett beszélnie: a látás-hallás- és mozgássérültek rehabilitációjának lehetőségeiről. Így kezdte az előadást:

„Amikor a kedves szervezők megkerestek a konkrét témával, hezitáltam. Aztán felcsendült egy régi dallam a fülemben. Ezt Szabó Ferike énekelte a 40-es évek elején. Ferikének hívták, pedig már legénysorba került. Enyhe értelmi fogyatékos volt. A népdalgyűjtők csodálattal hallgatták és vették fel három napon át az iskolában a dalokat, amiket tudott. Abszolút hallásával első alkalomra mindig megjegyzett minden dallamot. Rengeteg nótát tudott. A pesti urak azt mondták az édesapjának, hogy felviszik magukkal egy kollégiumba, mert istenadta tehetség. „Ezt a hülyét? Nem engedem, csak szégyent hoz ránk” - mondta az apja. A magnószalagok őrzik csak ennek a találkozásnak az emlékét-talán, valahol.

Nem sajnálni, nem segélyezni, de tisztelni és alkalmas feladathoz kell juttatni ezeket a polgártársainkat.

Mennyivel szegényebb lenne a világirodalom egy vak Homérosz nélkül; mi lenne ma Európa himnusza, ha nem írja meg a süket Beethoven a IX szimfóniát! És akkor még nem beszéltünk kortársunkról, Hawkingról, a csillagászról, aki fantasztikus tudásával messze kiemelkedik társai közül, pedig teljesen nyomorék. …”

És aztán folytatta a számokkal. Ha minden magyar vállalat csak egyetlen - ma segélyezett - polgártársunknak biztosítana munkát, 240 Md Ft-nyi terhet levennénk az államháztartás terheiből. Ehhez szociális szemlélet változására, esetleg némi anyagi ösztönzésre is szükség lenne.

Hogy ez nem lehetetlen, mutatja egyik tanítványunk eredményes kísérlete. A fiatal vállalkozó olyan négycsillagos szállodát működtet-telt házzal- Pasaréten, amelyben csupa fogyatékost alkalmaznak.

Hát ilyen világszemlélettel kell élnünk… én ezt tanultam a történetből.

Botos Katalin