1905. december Róma

Püspökszentelés előtti különleges kegyelmek


1905 júliusában az osztrák Alpokban a Stiglbauer felé vezető erdőuton Prohászkának azt mondják szűk baráti körben, hogy püspöki kinevezés vár rá. A mit sem sejtő dogma professzor ezzel kapcsolatban ezt írja naplójában hat évvel később: ”Oly idegen, érdektelen unalmas szóbeszéd volt ez nekem, s teljes meggyőződéssel elütöttem azt, hogy gondolhatnak ilyet?… Hát ki hitte volna, hogy 3 hónap múlva kineveznek” (1911. júl. 30).

Prohászkára jellemző szavak. Azért idézem fel ezt az erdei séta-jelenetet, mert kiérződik belőle, hogy - kedvenc szavaival élve - ő nem kapaszkodott fel semmiféle püspöki „uborkafára”. De az is jellemző rá, hogy amikor az 1905. okt. 17.-én keltezett kinevezést kézhez kapta, minden más tervét és munkáját félretéve, teljes odaadással készült a püspökszentelésre.
Az alábbi összefoglaló ismét azt a célt szolgálja, hogy rámutassak életszentségének megnyilatkozásaira. Decemberben Rómába utazott, és egyhetes lelkigyakorlatot tartott. Erről több oldalas feljegyzést készített. Ezt próbálom most bemutatni.

A december 14.-i feljegyzést több részre lehet osztani:

1/ A bevezetésben a Szent Lélekhez fordul és kedvenc szimbólumairól: a tűzről és a vízről elmélkedik. Mind a kettő alkalmas arra, hogy a belső tisztulás igényét elementáris erővel érzékeltesse. Ezért használ állandóan olyan szavakat, jelzőket, igéket, melyek eleve jelzik, hogy mi minden kegyelmi hatás érte őt életének e legszebb adventjében. Néhány ezek közül:

”vihar, mely végig borzong lelkemen… Megráz s megrendít… Lángtengerré gyújtja a pislogó szikrát… Tisztít, izzít, a poklot akarja tisztára égetni… míg a salakot kiveszi… Sok a salak, főleg a rejtekben… Most bele, oda is az éles tűzlángot… in ossibus (a csontokig) … És vizet, Uram, vizet a mélyből… mely elfojt mindent…”

E kiragadott szófoszlányok jól mutatják, hogy ez a lelkigyakorlat újabb stáció Prohászka lelkiéletében. 47 éves, amikor ezeket a sorokat írja: ”47 év alatt bütykök, gumók, csomók megkötésére elég a lélek összefonására; 47 év alatt megszentesíttetik tán a hiba is, s a szemhunyás preskripciója erénnyé emancipálja a hibát”. Prohászka éppen emiatt kér tüzet, hogy ezeket az esetleg erénnyé emancipált hibáit a Szentlélek erejével megsemmisítse. És ezért van szükség a minden szennyet magából kidobó, kiűző vízáradatra. Az életszentségre törekvő lélek nem ismer fokozatokat a bűnben, a negatívumokban. Most, püspökszentelése előtti héten tehát a teljes „nagytakarítás” mellett dönt.

2/ Erre utal a Jelenések könyvéhez fűzött meditációja.
A kisázsiai hét egyház angyalához, püspökéhez intézett feddések, kemény bírálatok mindenkit megrendítenek Figyelemre méltó, hogy Prohászka a hét közül az utolsót emeli ki, a laodiceai püspököt ért bírálatot.

Levél a laodiceai egyházhoz (részlet)

„Igy szól az Amen, a hűséges és igaz tanú: Ismerem tetteidet. Nem vagy se hideg, se meleg! Bárcsak hideg volnál, vagy meleg. De mivel langyos vagy, és se hideg, se meleg, kivetlek szájamból… Nem tudod, hogy nyomorult vagy és szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen! Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben tisztult színaranyat, hogy meggazdagodjál; fehér ruhát, hogy felöltözködjél és ne lássék szégyenletes mezítelenséged… tarts bűnbánatot. Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem… Akinek füle van, hallja meg mit mond a Lélek az egyházaknak” (Jel 3,14-22).

Ezeket fűzi a fentiekhez: ”Borzasztóan hatott rám a Laodiceai „angyalnak” küldött panasz: Utinam frigidus esses. Az emésztő lágymelegben szétfolynak a lelkek, és nem bír velük a kegyelem”. Ezek után átlendül franciára, mert úgy jobban ki tudja fejezni gondolatait. Magyarra fordítva, a lényeg így hangzik: A langyosság gyakoribb közöttünk, a felsőbb körökben is, semmint azt gondolnánk, és ez társulhat külső szabályok megtartásának látszatával. Ez az oka annak, hogy az ilyen ember mindig megelégedett önmagával (on est toujours content de soi…). Ennek a vége aztán az Isten dolgai iránti siralmas érzéketlenség. Ezért van ellenszenv, undor az Istenben az ilyen lélek iránt.

Lényegét tekintve esztergomi éveitől kezdve élete végéig a magyar egyházban eluralkodott közöny ellen harcolt. Ezt előszeretettel sárnak, iszapnak, mocsárnak nevezte. A közönyt, a langymeleget érezte a legveszélyesebb magyar betegségnek, és a közönyösekkel soha nem is tudott mit kezdeni.

3/ A következő részben azon meditál, hogy nem a püspöki funkció miatt akar szent lenni. Az új dísz, az új munkakör csak eszköz rá. ”A funkció más, az érték a régi… A dísz s a dicsőség szétfolyik, mint a gyertya széle a láng körül, mint a vízcsepp a befuttatott ablaktáblán a nagy s egyetlen feladattal: a szép lélek kialakításával szemben.” És valóban igaz, hogy pappászentelése előtt is ugyanazokat a célokat tűzte ki maga elé, mint most. A pap és a püspök között nincs lényegi különbség. ”Tehát közös alapon állunk, közös törekvések alapján, hol fokozatok tekintetbe nem jönnek… A nemes, szelíd apostoli munka, mint tartalom minden igénytelen, buzgó papban fellelhető.” Ezért utal az imént idézett Jelenések szavaira: ”Színaranynak kell lenni, ha arra való is, hogy gyertyatartó legyen. Színarany az én értékem… Azért az én feladatom: Krisztust megérteni és jól kifejezni az ő „pia animáját”, azt a mély kegyeletét az Úr iránt”.

4/ Miután utal az ószövetségi főpap felöltöztetésére, olajjal való megkenésére, egy hét múlva történő megkoronázására, vagyis a szentelésére, megjelenik előtte egyházmegyéje és elkezdi ezeket a sorokat: ”…érzem, hogy mélységes tűzű tekintettel kell az egyházmegyén átnéznem, a hitnek szellemében kell falvait, városkáit bejárnom, a régi apostoli, a mindig új krisztusi nyomokon… Szívem van, isteni érzésekkel telve. Mécsesem van…, hogy világít, míly vidéket mutat, míly füstölgő romokkal, míly siralmas bánattal telítve. Ó mécsesem, embert keresek, embert, krisztusi érzések emberét…. S lángoló lelkem van, s tényleg lángot eresztek magamból, fénysugárt, villámot, napvilágot. Tűzoszlopot a pusztában… Illési tüzét a Karmel hegyéről”

Csak egy mondattal utalok arra a feltűnő összefüggésre, mely e kifejezések és a naplójegyzeteinek első oldalán írt mottója között van. „Lángoló szívvel kívánlak keresni, Istenem” 28 év telt el azóta, hogy ezzel a „lángoló szívvel” kezdte naplóját és ez a lángoló istenszeretet most már tűzoszloppá változik és villámmá cikázik a lelkében.

5/ Három mondatot találunk e lelkigyakorlat feljegyzésében, mely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mindegyik azt jelzi, hogy püspökké-szentelése előtti héten nagy kegyelmi ajándékokban részesítette a Szentlélek. Íme a három mondat:

„Teljesen tisztában vagyok aziránt, hogy konszekrációm újabb köteléket fűz közém s Krisztus közé, s így nagyobb a kötelmem megérteni őt és hasonulni hozzá. Ez a fő, ez minden! Jézust bírni és élni.”

„Nem tudom miféle mélység tárul föl lelkemben, de bizonnyal ez Jézus édes, sacerdotalis animae – papi lelkének – kegyelme.”

„Egészen különös, mert titokzatos és misztikus összeköttetésbe léptem Jézussal. Mélységes hódolatban járultam hozzá, s ő megértette velem, hogy ő természetfeletti erőforrás, s következőleg, hogy hozzá íly új, kikezdő, abszolút erőkkel dolgozó tényezőhöz úgy kell járulnom, mint akin ő majd segít, akiben ő majd teremt, ő majd pótol. Fiat. Fiat.”

Ezek a márványba vésendő mondatok még akkor is megszívlelendők és értékelésre mindenképpen kötelezők lennének az arra illetékes teológusok számára, ha semmi más nem maradt volna fel ezekben a lelkigyakorlatos jegyzetekben. Csakhogy e mondatok után találunk egy olyan – általam litániának nevezett – extatikus lelkiállapotban írt 138 jelzős és főneves felsorolást, mely Jézus papi lelkének a lelki irodalomban eddig soha senkitől még nem hallott, le nem írt, imakönyvekben nem olvasott dicshimnusza. Jellemző lelki vakságunkra és lelki tompultságunkra, hogy ezzel a drágakincsünkkel eddig alig foglalkoztunk. P. Szabó Ferenc a latin szöveget lefordította magyarra 1977-ben (Szolgálat 1977/4) , - majd latinul és magyarul közreadtuk Prohászka Naplójegyzeteinek I. kötetében a 281/282 oldalon.

Ennek alapján állítottuk össze a Libellum olvasóinak számára az alábbi változatot:

Anima Christi

piissima – adorans – sacerdotalis – hostia = bensőséges – adoráló – papi – áldozat
pura – uncta – florida – nitida = tisztaságos – fölkent – virágbaborult – töretlen fényű
luminosa – poeta – intuitiva – genialis = tündöklő – költő – megérző – zseniális
humilis – absorpta – perdita – dilecta = alázatos – Istentől felívott – beléveszett – szeretett
dulcis – fragrans – solitudinaria – montana = szépséges – illatos – magányos – hegyvonulatos
nocturna – speciosa – angelica – viator = éjszakában virrasztó – szépséges – angyali – vándor
silentiosa – meditativa – medium – dilatata = hallgató – elmélkedő – Istentől illetett – tárt
alata – ignita – candida – amorosa = szárnyló – tüzes – hófehér – szerelmes
cordata – vernalis – abyssis inclamans = húros – tavaszias – mélységekbe kiáltó
cataractis concinens – stellis colloquens = zuhatogokkal zengő – csillagokkal társalgó
choros ducens coeli et maris – gemmata = ég és tenger kórusait vezénylő – drágakövekkel éke
s apostolica – prophetica – martyrea – palmis coronata = apostoli – prófétai – vértanúi – pálmakoronás
juvenilis – infantilis – siderea - coelestis = fiatal – gyermeki – csillagok küldötte – égi
primogenita – victoriosa – evangelica – triumphans = elsőszülött – győzelmes – evangéliumi – diadalmas
gaudens – sympathica – contristata – umbrosa = örvendező – együttérző – megszomorodott – árnyékos
luctuosa – fatalis – contrita – confixa = gyászba borult – sorsának kiszolgáltatott – összetört – átvert
infremens – immortalitatem bibens – paschalis = feljajduló – halhatatlanságot ivó – húsvéti
hortulana – ludens – alauda – velata = öntözött kert – játékos – pacsirta – fátyollal fedett
excelsior – anhela – abyssalis – dominica = magasságok felé törő – repeső – örvénylő – ünneplő
nuda – formosa – lucida – electa = mezítelen – hibátlan – napsugaras – választott
rosea – suaviflua – affectuosa = rózsákat fakasztó – csendesen csobogó – gyengéd
vigorosa – pretiosa – paerupta – oblectata = erőtől duzzadó – drága kincs – kitörő – megenyhült
lactea – melliflua – energica – vehemens = tejjel tápláló – mézzel folyó – tetterős – heves
afflata – inspirata – delicata – regalis = lélektől meglehelt – ihletett – finom – királyi
valida – exundans – exiliens – liliosa = hathatós – túlcsorduló – szökellő – liliomos
sanguinosa – lacrymosa – balsamea – mystica = vérző – könnyező – balzsamos – misztikus
germana – exstatica – liquata – profunda = édestestvér – önmagából kilépő – felolvadt – mélységes
amabilis – ardens – argumentosa – laboriosa = szereetetreméltó – lángoló – buzgolkodó – fáradozó
gemebunda – medullata – compassiva – devota = sóhajtozó – teli – szánakozó – odaadó
limpida – sublevata – serena – laeta = kristálytiszta – felmagasztalt – derűs – vidám
deliciosa – sobria – casta – patiens = gyönyörűséges – józan – szűzi – türelmes
grandis – immaculata – elegans – nobilis = nagy – szeplőtelen – előkelő – nemes
insignis – praecellens – studiosa – aspirans = kiváló – páratlan – gondos – sóvárgó
amoena – passiflora – sensitiva – profusa = üde – golgotavirág – érzékeny – tékozlóan bőkezű
suavis – prospera – consolata – placida –psallens = szelíd – boldogító – vigaszos – békés – zsoltározó
reverentialis – religiosa – radicata – exultans = tisztelettől áthatott – vallásos – Istenbe gyökerezett – ujjongó


+

Íme itt a válasz azokra a kérdésekre, melyeket ő maga fogalmazott meg adorációja előtt: ”nem tudom miféle mélység tárul fel lelkemben”. Íme az újabb kötelék, mely közte és Jézus között létre jött, helyesebben fogalmazva: beteljesedett. Igaza van a Prohászkát közelről ismerő és csodáló Schütz professzornak: az egyetemes egyházon belül most megszólalt a misztika magyar nyelven is. Ime a vox hungarica a misztikában. Az Énekek énekének magyar trubadúrja felülmúlja az összes eddig csodált művészt. Elkezd énekelni és nem tudja befejezni hódolatát.

Ezután már tényleg csak egy pápai püspök-szentelés következhetett a Capella Sistinában, melyről pontos adataink vannak, pontosabbak, mint ahogy azt Schütz Antal (ÖM 25. 64) és nyomában sokan mások tévesen írták. A pontosítást Prohászkának köszönhetjük, aki 1905 adventjében szentbeszédeket tartott a budapesti Egyetemi templomban. A harmadik szentbeszéd után így búcsúzott el: ”Jövő vasárnap már nem tartok szentbeszédet. Én most Rómába utazom, ahol a pápa Őszentsége felszentel. Azon a napon, melyen a kételkedő apostol hitéért vértanúhalált szenvedett, december 21.-én, az évnek legrövidebb napján, mikor legtovább tart a sötétség. Mintha azért történnék ez ama sötét napon, hogy hazatérve sok-sok kételkedő, homályos léleknek meghozzam a krisztusi világosságot. Kedves keresztény hívek, ugye jó járatban vagyok? Imádkozzatok értem!”

Révay Tibor érseki titkár szemtanúként számolt be a római püspökszentelésről (v.ö. Fejérmegyei Napló 1905. december 28). Leírása szerint X. Pius pápa ezerkétszáz meghívott vendég jelenlétében három magyar püspököt szentelt fel a Sixtuszi kápolnában: Zichy Gyula grófot Pécsre, Balázs Lajost Rozsnyóra, Prohászka Ottokárt Székesfehérvárra.

A pápával társszentelők voltak Városy Gyula kalocsai érsek és Majláth Károly gyulafehérvári püspök Jelen voltak Merry del Val államtitkár, Respighi, di Pietro, Cagiano bíborosok, Steinhuber, a germanikus Prohászka volt rektora, a Kollégium 30 bíborruhás növendékének az élén.

És Rómából karácsonyra hazatért „különleges kegyelmekkel” az Angelus Albaregalensis, a királyi városnak, Székesfehérvárnak „felszentelt angyala”.


Barlay Ö. Szabolcs