Nemzetünknek iránytű kell!

 


Az Irástudók felelőssége


T á j é k o z t a t ó


A magyar értelmiség legfelsőbb szellemi fóruma a "Professzorok Batthyány Köre". Ennek az illusztris közösségnek öt éve én is tagja vagyok. De néma figyelője, semmint aktív szellemi mozgatója. Az ok: amilyen a társadalom egésze, olyan minden belőle származó egyesülés. Ez az észrevétel az egyházakra is vonatkozik.

Vagyis a világnézeti szemlélet annyira megosztott, hogy képtelenség mindannyiunk számára elfogadható álláspontot megfogalmazni. Márpedig épp tőlünk várja népünk, nemzetünk, hogy Iránytű legyünk: pontosan, határozottan és az örök törvények alapján állva szóljunk hozzá bármihez!

Most az "verte ki a biztosítékot", hogy közülünk néhányan az ateista-kommunista-liberális eszméket hirdető médiába jelentetik meg cikkeiket, véleményüket.

Egészséges, helyénvaló, normális dolog ez? Nos ebbe a vitába engedek betekintést, jelentvén boldogan, hogy megindult a tisztulási folyamat. Mivel ez óriási pozitívum, ezért vállalkozom a látszatra "intim" szféra körvonalainak bemutatására.

Barlay Ö. Szabolcs


Tisztelt PBK!


Gondolom, mára mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, miért nem egy udvarias magánlevélben kértem Solymosi professzort arra, hogy engem ne tiszteljen meg a Népszabadságban (Népszavában, Élet és Irodalomban) megjelent írásaival. Ennek a kérésnek ugyanis nem lett volna semmiféle visszhangja, a professzor úr szívélyesen válaszolt volna nekem, és vitánk ennyiben maradt volna. Én azonban azt szerettem volna tudni - s ehhez használtam az egyébként ízlésem ellen való pimasz kiszólást a firkálásról - miként vélekedik egy nemzeti elkötelezettségű, konzervatív kör az egyik nagyhírű tagjának közírói szokásairól. Köszönöm a nyolc választ, mindegyiket igyekszem megszívlelni. Sokat tanultam, és sok mindent tisztábban látok.

Csak ketten álltak ki nyíltan amellett, hogy egy Népszabadság-féle újságban lehet, sőt kell is vélemény típusú közleményeket megjelentetnünk. Ezektől a kollégáktól azt kérem, gondolják meg: vállalhatunk bármilyen közösséget olyan sajtótermékekkel, amelyekben rendszeresen találkozunk Andrassew Iván, Csizmadia Ervin, Gerő András, György Péter, Meggyesi Gusztáv, Krausz Tamás, Lipovecz Iván, Radnóti Sándor, Révész Sándor, Szilágyi Ákos, Tamás Gáspár Miklós, Ungvári Rudolf és társaik publicisztikának álcázott gyűlölködésével? Tényleg szabad ilyen klubhoz tartozni? Én azt gondoltam eddig a Kör tagjairól, hogy ilyen kiválóságok nagyon erősen válogatnak. Nem járnak például olyan színházba, ahol a Heti Hetes „sztárjai” szerepelnek! Ha meghívást kapnak valahová, mint elismert közéleti személyiségek, akkor tájékozódnak a többi meghívottról, s ha a listán nemzeti kérdésekben súlyosan kompromittálódott nevekkel találkoznak, akkor lemondják azt a meghívást! Megfontolják, kitől, milyen kitüntetést fogadnak el! Ha nem így viselkednek Hölgyeim és Uraim, akkor - bocsánat az erős szavakért - fogalmuk sincs arról, mi zajlik ebben a szegény országban, és mennyire kétségbeejtő helyzetben vagyunk.

Azért sem szabad a Népszabadsággal szóba állni, mert ez a lap fennállása óta mindig idegen érdekeket szolgált. A szovjet korszakban hallgatott a fontos eseményekről: az 56’ utáni megtorlások valódi okáról és mértékéről, a gumibottal TSZ-be hajszolt milliók szenvedéseiről éppúgy, mint a fasiszta-kommunista rezsimek súlya alatt nyögő határon túli nemzettestvéreink kínjairól. Hallgatott arról, miként fosztotta ki a Szovjetunió az országot, hallgatott a katonai és gazdasági leigázottságunkról, az ide telepített atomfegyverekről és ennek veszélyeiről. Ugyanakkor, dicsőítette a Pártot, bölcs vezéreinket, erős munkásőrségünket, a bajokért pedig a nemzetközi imperializmust tette felelőssé és itthoni lakájaikat, de kaptak a dorgálásból azok is, akik nem küzdöttek elég keményen mindezek ellen, nem ítélték el nap mint nap a szocializmus ellenségeit. A rendszerváltás óta semmi sem változott! Csak ma a nemzetközi imperializmust és annak kiszolgálóit kell dicsérni. Most őket tilos bírálni, mert azonnal jön a nacionalistázás, a fasisztázás, antiszemitázás - és Csákvár, Olaszliszka, Tiszacsege, Magyarcsanád, Nyolcker, Veszprém és a sok-sok névtelen kistelepülés hasonló ügyei óta jön rendre a cigányellenesség vádja is. Mi ez, ha nem a legpimaszabb provokáció? Minthogy nyílt ellenállásra nincs mód, hiszen elüldöznek vagy lehetetlenné tesznek bárkit, aki ezt tesz csak megvetéssel és bojkottal küzdhetünk a provokátorok ellen!

A PBK-ban sem hibátlan emberek gyűltek össze, de egy biztos: az egy főre számított szellemi felkészültség tekintetében az ország legkiválóbb egyesülete vagyunk. És mégis, még e kiváló eszű emberek között is vannak olyanok, akik úgy gondolják, szabadon közölhetjük az álláspontunkat (akár adatokkal alátámasztva) a Népszabadságban? Tényleg van, aki azt hiszi, hogy nem működik ebben a lapban a legszigorúbb cenzúra? Szinte szégyellem előhozni, annyira elemista szintű az érvelésem! Tessék írni a Népszabadságban az államadósság keletkezéséről és az eladósítás céljairól (pártok, személyek, nyílt és fedett állami szervek felelősségéről)! Írjanak a végletesen kiszolgáltatott magyar nemzetgazdaság szerkezetéről (és azokról vagy megbízóikról, akik azzá tették ezt a gazdaságot, ami), a művelődésügy és az oktatás minden területén érvényesülő magyarellenességről (Spiró az érettségin, de elhallgatva, Illyés, Sütő, Németh L., Kodolányi, Örkény). Beszéljünk a hadsereg állapotáról, az előnytelen nemzetközi szerződésekről, a szétlopott nemzeti vagyonról, az idegen ügynökök által gerjesztett piacszerző akciókról (Négy Mancs, „mérgezett búza”), a demográfiai katasztrófáról, a fiatalság exodusáról, az ország egyre nagyobb részén érvényesülő magyarellenes etnikai agresszióról (pártok, személyek, nyílt és fedett állami szervek felelősségéről). Tessék írni arról, hogyan építették fel a titkosszolgálatok Szabó Albertet, Bácsfi Dianát, M.Giorgio Jánost - és arról is, mely pártok mozgatják ezeket a titkosszolgálatokat Egy sor sem fog megjelenni ezekből az írásokból! Pedig nemzetstratégiai kérdésekről van szó. Ugyanakkor szabad, hovatovább kötelező lesz firkálni arról, mennyire aggódunk a szélsőségek térnyerése miatt, lehet és kell miépezni, jobbikozni, gárdázni, orbánviktorozni (még most sem határolódott el az én zártkörű írásomtól)! Felelőtlenül vagy nagyon is célzatosan locsogni arról, hogy a konzervatív magyar értelmiség (félreérthetetlen utalás a FIDESZ táborra) nem lép fel erélyesen az aggasztó jelenségek ellen. Na, ezt már boldogan közli majd a Népszabadság, s a bátor közírók elnyerik az uralkodó média minden kegyeit! Újságíró szakmában ez egzisztenciális kérdés!

Meglepően sokan írtak arról, mennyire fontos a baloldali emberekkel való kapcsolattartás. Több okból is értetlenül állok az előtt, miként került ez a téma a kosárba? Sem Solymosi cikke, sem az én odavágásom nem érintette ezt a kérdést. Akivel a PBK-ban eddig szót cseréltem, az mind színtiszta baloldali gondolkodásról tett tanúbizonyságot: hamisítatlan keresztény-szocialista meggyőződésű ember ott mindenki, akit közelebbről ismerek. Ha egymással beszélgetünk, az egy jó kis baloldali eszmecsere lesz, s a magam részéről többre nem is vágyom. Olyan szép az életem, és annyi, de annyi jót kaptam a sorstól, tényleg érdemeimen felül, hogy nem őrzök magamban semmi indulatot vagy gyűlöletet másokkal szemben, akik az én utamtól eltérő ösvényeken keresték a maguk boldogulását. Nem rovom fel a derék „baloldaliaknak”, hogy a pártállami világban a kommunistákhoz csatlakoztak, szívvel-lélekkel védték a szovjet érdekeket a Szovjetunió által megszállt országban. Azt sem sajnálom tőlük, hogy mindez intézményesített előnyöket jelentett számukra, a kívül maradóknak pedig intézményesített hátrányok jártak. Nyilván ijedtükben szavaztak vagy 2,7-3-millióan először egy pufajkásra, aztán egy titkos ügynökre, aztán az Apró Antal klán egyik tagjára, most pedig a Bajnai klán képviselőjét támogatják, rendületlenül. Tényleg a Népszabadságon keresztül kell őket meggyőznünk az összefogás érdekében? Valóban a Népszabadságon keresztül kell elmondanom nekik, hogy világtörténelmi tettet hajtottak végre 2004. december 5-én, amikor eltaszították a határon túli magyarokat, mert ilyet egyetlen nép sem csinált még az övéivel. Vagy ők mondják el nekem a Népszabadságon keresztül, miért helyes az, hogy egy 1-5 %-os támogatottságú párt kap meg minden kulcsfontosságú tárcát a kormányban, valahányszor a szocialisták győznek. És szabadon garázdálkodik ez a törpepárt a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban, környezetvédelemben, vízügyben, közlekedésügyben. Pusztítását két emberöltő alatt sem lehet helyrehozni, csapdáit lehetetlen lesz kikerülni a 2010-es választások győztesének. Bajnai sok dicséretet kap manapság a hazai és nemzetközi sajtóban azért, mert határozottan végig viszi a programját: ellenszegül a szocialisták istráng-lazító kéréseinek. Próbáljam a Népszabadságon keresztül meggyőzni a szegény baloldali „barátainkat” - akik azért jobbára értelmiségiek, nem szilikózis következtében leszázalékolt, alkohol-rágta bányászok - hogy nem az a demokrácia, amikor egy miniszterelnök diktál egy frakciónak (meg két frakciótöredéknek, ha éppen nem jön össze az 50%-os támogatás), hanem az, amikor parlamenti többség ellenőrzi a kormányt. Most éppen a fordítottja történik: a kormányfő ellenőrzi a frakcióit. De ki ellenőrzi a kormányfőt? Ha ezt a fejtegetést leírnám, bizony még akkor sem közölné a Népszabadság (Népszava, És, stb.), ha Solymosi Frigyes álnéven küldeném be azt az írást.