Püspök atyáról a kortársak úgy beszéltek, mint aki nem ezekben a paraméterekben gondolkodik. Saját naplójegyzeteiben is mindig visszatér az a mélységes együttérzés és empátia, amivel kitüntette paptestvéreit és híveit, bármilyen szegények vagy gyarlók voltak is. Szeretnénk megismerni véleményét ezzel a fájdalmasan égető kérdéssel kapcsolatban. Mi lehet az oka annak, hogy nemcsak száz évvel ezelőtt, de most is elviselhetetlen távolságtartás jellemzi főpapjainkat? Mivel ma már a társadalmi struktúra is demokratizálódott, érthető, hogy az arisztokratikus magatartás, önmagában az "aula", a "püspöki palota" fogalmak is rossz benyomást keltenek a hívekben, a hitetlenekben még inkább. Néhány kivételtől eltekintve, megalapozottnak látszik az a szájhagyomány, hogy amikor a magyar egyház egy új megyéspüspököt kap, akkor egyből megváltozik a karaktere, elfelejtkezik múltjáról, egyszerű, népi származásáról, és a "palota" foglya lesz. Annak idején a négylovas hintó, ma a legdrágább autó ingerli a három milliót is meghaladó szegények, nincstelenek, munkanélküliek, hajléktalanok szívét, lelkét.

V Á L A S Z:

A téma lényegénél fogva igen összetett, és szükségképpen mindkét irányban, vagyis fent és lent, megütközést váltana ki minden általánosító megjegyzés. Ennek ellenére a tényekkel szemben nagyon nehéz érvelni. Legfeljebb arra vállalkozom, hogy az evangélium szellemében néhány alapigazságot rögzítsek, melyeket én magam is állandóan szem előtt tartottam.

1.) Minden látszat ellenére, nem a "palota" itt a probléma, hanem a palotában lakók magatartása. És természetes, hogy erre a palota első számú lakójának, a püspöknek igen érzékenynek kell lennie. Kezdve a portástól az irodaigazgatóig, a titkároktól a takarítókig és a szakácsokig, úgy kell viselkednie mindenkinek, hogy a püspökség kapuján belépő látogató az evangélium légkörét érezze meg. Tehát nem irodába, nem egy főúr palotájába, nem a bársony szőnyegekkel és drága kincsekkel ékeskedő nagyúr házába jött, hanem annak otthonába, akinek Gazdája kitárt két karjával ma is azt hirdeti: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik az élet nagy terheit hordozzátok vállaitokon".

2.) Magam is átéltem, és sokszor szenvedtem is a püspök otthonának "palota" jellege miatt, mert éreztem, hogy könnyen válaszfalnak tekintik még a hívek is. Annyi bizonyos, hogy ez a kérdés is azok közé a nagy terhek közé sorolandó, melyeket a mai egyház örökségként kapott a demokratikusnak egyáltalában nem nevezhető, sőt feudális szellemű múltból. Minden azon múlik, hogyan viszonyul a püspök ehhez a terhes örökséghez. Ellenkező esetben tényleg megfordul az emberek agyában a téma-felvetésben megfogalmazott kérdés, hogy helyes-e az egyház alapstruktúrája? Könnyen arra a következetésre jutnak, hogy az Úr Jézusnak még "odúja" sem volt, ahol meghúzta volna magát, mint madár a fészkében, és nem hogy franciaágya nem volt, de fejét sem tudta hol lehajtani. És ez a színtiszta igazság, a nagy valóság, amit vasárnaponként épp tőlünk, püspököktől, papoktól hallanak a hívek az evangéliumból.

Erre egyértelmű a válasz: minden azon múlik, hogy a hierarchia fogalmát milyen tartalommal töltjük ki. Aki járatos a görög filológiában, jól tudja, hogy a szónak kettős arculata van. Mert a hierarchia nemcsak hatalmat jelent, hanem eredetet is. Tehát vissza kell menni az ősegyház gyakorlatához, az Apostolok Cselekedeteinek világához. Ott már világosan látható, hogy kezdettől fogva voltak püspökök, presbiterek és hívek. A különbség abban rejlik, hogy akkor ez nem jelentett materiális vonzatot. Mindenük közös volt, és a főpapok nem laktak palotában. A zsidók vallásvezetői viszont igen. Péter és Pál még meghívott vendégként szerepelnek a helyi egyházakban, mert nem volt még házuk sem Korintusban, Antiochiában vagy Rómában. Épp ez a szegénység tette őket hitelessé.

( FOLYTATJUK )