Világiak  felhívása  a  belső  megtérésre

 


MÉRFÖLDKŐHÖZ  ÉRKEZETT  A  MAGYAR  KERESZTÉNYSÉG

2006.  NOVEMBER  ÖTÖDIKÉN

Mi történt november 5-én a Hősök Terén? Valami olyan, amire év­tizedek óta várunk, és amely most gejzírként tört fel a mélyből.

Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy a Magyar Püspöki Kon­ferencia által 2006. januárjában meghirdetett engesztelő évnek is nagy jelentősséget kell tulajdonítani, de – ha szabad ezt a kifejezést hasz­nálnom – az egy más „műfaj”. Azt a klérus, a hierarchiával az élen ren­dezi, és többnyire zárt helyen, templomban, vagy körmeneten vesz részt az ember.

Most ötödikén nem tüntetésre, hanem „Közös Istenóhajtásra” hívta meg a Kárpáthaza lakóit az Új Magyarország Kulturális Egyesület. A délután 15-órától kezdődő műsor meghívóján Papp Lajos szívsebész pro­fesszor és Jelenczki István filmrendező arra kérték a megjelenteket, hogy erre a közös óhajtásra kizárólagosan a lelki-testi békéjét, hitét, a Haza iránti szeretetét és odaadó hűségét hozza el magával mindenki. „Kérjük, minden mást hagyjon otthon.”

A hideg eső ellenére négyezer keresztény magyar jött össze példás rendben, fegyelemben. A félkör alakú monumentális emlékmű és az Ismeretlen Katona sírja körül gyülekező sokaság első szóra megértette, hogy most szakrális hellyé, templommá változott a Tér, éppen ezért a taps, tetszés- vagy haragnyilvánítás szentségtörésnek számítana.

Bizonyára nem erre számított a kivezényelt roham-rendőrség több ezres csapata, mely vízágyúkkal, védőpajzzsal, gumibottal felfegyver­kezve arra számított, hogy ez a tüntetés is verekedésbe fog torkollni. Bizonyára ők is boldogok voltak, hogy kövek helyett imák repkedtek feléjük.

De ez még önmagában nem lenne elegendő, hogy határkőnek rang­soroljuk a november ötödiki „IMA MAGYARORSZÁGÉRT” találkozót. A jelzőre az ad okot, hogy a hetek óta tartó belviszály, számos tüntetés, tiltakozás, TV-ostrom résztvevői és szervezői nem a belső megtérést tartották első rendű feladatnak, hanem a sár- és kődobálást, az erőszakot, a botozást, rúgást, gyalázkodást. ITT HANGZOTT EL ELŐSZÖR VILÁGI­AK AJKÁRÓL, HOGY BELSŐ MEGTÉRÉS NÉLKÜL SEMMI SEM FOG MEGVÁLTOZNI. Püspökeinktől, papjainktól, híveinktől természetesnek vesszük, ha az Isten házában erről beszélnek, de egy szívsebész, egy épí­tész, egy írónő hitvallása katarzist idéz elő. Ezt érezte az egybegyűltek sokasága, ezért viselkedett úgy, mintha templomban lenne.

Az Actio Catholica évtizedeiben a világiak apostolsága napirenden volt, de az utolsó hatvan évben még nem történt, hogy világi hívők, fér­fiak rendezésében négyezer magyar keresztény jöjjön össze imádkozni. Olvassuk el Papp professzor honlapunkon közzétett beszédét, és akkor megértjük, hogy miért nevezem határkőnek a Szent Imre ünnepén összehívott „Istenóhajtást”... És ez még csak a kezdet!

A meghívó utolsó mondatát is véssük szívünkbe: „Istenünk, Hazánkat oltalmazó Szűz Mária, tarts meg minket őseink szent hitében és eré­nyében.”

2006. november

Barlay Ö. Szabolcs