Márton Áron, gyulafehérvári püspök, a liberalizmus igazi arcáról

A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak


A liberalizmus a filiszter világnézete. A francia forradalomból megszületett polgáré, aki nagyképű, fitogtatott tudálékossággal ránevelődött arra, hogy az élet legnagyobb és mindig égető kérdéseit is közömbösen kezelje. Nem tagadja feltétlenül a túlvilágot, de nem is törődik vele. Lehet, hogy van Isten, de a vallás szerinte magánügy, s az életet az állam is és az egyes ember is minden valláserkölcsi kötöttségtől függetlenül rendezheti be. Legnagyobb érték szemében a független emberi ész. Az igazságot az állapítja meg, és nem a valóság. Az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza, és nem isteni normák. Eredmény: kettős normájával kikezdte, nyers erotikába fulladt irodalmával, művészetével pedig teljesen szétdúlta a társadalom alapegységét, a családot. Gazdasági téren hirdetett és alkalmazott szabadversenyével meghizlalta az élelmesek kis csoportját, és a technikai fejlődés szédítő fokán megszégyenítő nyomorba nyomta a túlnyomó többséget. Ez a kis érdekcsoport a maga jogi elméletével a társadalmak élére állított minden ügyek korlátlan intézésére egy hazug, bőbeszédű, s inkább az érdekszövetkezetek és nem a nép akaratából összeálló tehetetlen parlamentet. Vagyis létrehozta a fájdalommal szenvedett átkos, kilátástalan mai életet.

A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak. Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok. Nem álltak meg félúton, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket. Kant még annyit mondott, hogy az Isten létét nem lehet bizonyítani. Marx már biztosan hirdeti, hogy nincs. A liberális parlamentek sürgős teendőként hajszolták keresztül a házastársak elválását megkönnyítő törvényeket. A szovjet kódexben a házastársi viszony elő sem fordul.

A tőke a liberális parlamentek mellett, sőt azokon keresztül úgy használta ki az ország népét, ahogy akarta. A Tanácsköztársaság államkapitalizmusa pedig egy elméleti gazdasági rendszer esztelen erőszakolásával idéz elő éhínséget, s a megindult éhes tömegeket lovasdandárokkal, vagy biztosabban ölő gázzal ezer számra küldi kegyetlenül a halálba .

Megjelent: Erdélyi Iskola c. folyóiratban      
1933-34 / 5-6.