Barlay Ö. Szabolcs:

A KÉT TÁBOR

MAGYARORSZÁG   2007 - 2008

A keresztény magyar ember más koordináta rendszerben él, gondolkodik és cselekszik. A mi életünk eleve több dimenziót tételez fel. Éppen ezért a címben jelzett Két Tábor sem a szokásos jobb és bal oldal kettősségéről szól, hanem Szent Pál szavai szerint az égi és földi hatalmasságokra vonatkozik. Alapjában véve pedig az evangéliumban min­duntalan említett Isten országáról, melynek ellentétje a Sátán birodalma. Mind a kettő természetfeletti dimenziót tételez fel, de mindegyiknek itt e földön, a mi életünkben is vannak hadállásai, kormányzói, hadserege és zászlaja. Ez az a jézusi perspektíva, melyben annyiszor elhangzik, hogy egyszerre két úrnak nem lehet szolgálni.

A jezsuiták rendalapítója és mindmáig legnagyobb szentje, Szent Ignác, híres Lelkigyakorlatos könyvében részletesen szól e két tábor mibenlétéről, hadseregének felépítéséről, muníciójáról, kiképzési és harcászati fegyelméről, stratégiájáról, szól mindkét tábor vezéréről és vezérkaráról, közkatonáiról. A harc ádáz, és szünet nélkül tombol.

A mi táborunk vezére, a Dux generalis, az egyetemes világ ura és hadseregének „generálisa”, aki zászlaja alá hívja seregét. Ebben vannak katonák, de – ahogy azt Prohászkától tudjuk – vannak lovagjai is, akik önként jelentkeznek az első vonalba, és készek életüket feláldozni Jézusért. Fegyverzetünk isteni (isteni erények): a hit pajzsa, a remény kiapadhatatlan készlete, a szeretet világot, eget rengető és a Golgotát is elviselő, legyőzhetetlen energiája.

A másik tábor vezére is szellemi lény. Jézus szavai szerint ő a Gonosz, a Sátán, a hazugság atyja. A tagadás ősi szelleme, aki fellázadt az Égben Isten uralma ellen. Ő az Ős Kaján, ő a nagy Kísértő, aki még Jézust is megkísértette. Mindig mindent felhasznál, még a jóságot, a szentséget, a szépséget is, hogy eltántorítson minket a helyes útról. Legfőbb eszköze a kevélység, a test és a szemek kívánsága, a pénz és a hatalom bitorlása minden áron.

A magyar kereszténynek nem kell kétségbeesnie, de mindezt tudnia kell. Azt is, hogy szünet nélkül mindenki maga dönti el, hogy melyik táborban akar élni és boldogulni. Tagadhatatlan, hogy a Hazugság Atyja rövid távlatban sok mindennel kecsegtet, látszatra meg is adja, amit vágyaink kívánnak. Az is tény, hogy az Isten országának szűk a kapuja, és oda csak önmegtagadásokkal, kemény aszkézis gyakorlásával lehet bejutni. Nem rövid távlatban teljesíti kéréseinket, de soha nem hagy ma­gunkra a harcban.

Mindegyik tábornak megvan a menetrendje, napirendje! Mindkét táborban parancsokat kell teljesíteni, és engedelmeskedni kell a ve­zérnek.

A két tábor az emberiség történelmében mindig létezett, és a mai Magyarországban is érvényes mindaz, amit előbb felvázoltam. Mivel ezekben az évtizedekben napnál világosabban észrevehette mindenki, hogy milyen háború tombol a két tábor hadserege között, és mivel az utóbbi években ez a harc már a legbensőbb világunkban dúl, köteles­ségemnek érzem, hogy mint a legöregebb pásztorok, őrök, virrasztók és írástudók egyike, vallomást tegyek arról: mit látok, és mit cselekszem. Hiszen tudjuk, hogy „bűnösök közt cinkos, aki néma”. Az írástudó pásztornak egyetlen harci eszköze van: Az Ige, a szó, mely mögött a példaadás a garancia. E nélkül hiteltelenné silányul az Ige.

A  MAMMON  TÁBORA

Éppen azért, mert nem politikai meditációt írok, nem szeretném, ha a most divatos és megszokott sablon szerint a baloldalt sorolnánk egyből ebbe a táborba. Hiszen Mammon-követőket találunk jócskán saját sorainkban is. Annyi bizonyos, hogy a legtöbb azok között van, akik ma nyíltan, minden kertelés nélkül el is mondják, le is írják, hogy fel­lázadnak az ősi keresztény eszmék ellen, és egy materialista, liberális kapitalista, vagyis antihumánus, antiszociális és éppen ezért anti-evan­géliumi eszmerendszert kényszerítenek rá hazánk népére.

Most fölöslegesnek tartanám részletesen felsorolni mindazt, amivel amúgy is mindannyian nap mint nap találkozunk, még azok is, akik nem néznek rá a képernyőre, és akik nem vesznek kezükbe újságot.

A globalizációnak nevezett új szörnyeteg már nem elvont fogalom, és nem csupán közgazdászok írnak róla tanulmányokat, hanem bevonult a diszkón, a plázán keresztül az utcára, a panel épület-kolosszusok speciális zárakkal biztosított otthonaiba, sőt iskoláinkba az óvodától az egyetemeken át a Tudományos Akadémiáig, és az orvosi rendelőktől a városi-megyei-állami kórházak és klinikák nővérszobájáig és a beteg­ágyakon fekvő, infúzióra váró betegekig.

A Szonda Ipszosz felmérése és a többi statisztikai kimutatás fehéren feketén jelzi, hogy a Mammon urai végső rohamra indították haderejüket, és az utolsó tartalékukat is bevetették, hogy győzelmet arassanak. Az ő győzelmük a mi halálunkat jelentené. Félelmetes megállapítás: olyan vezetői vannak ma az országnak, akik népünk szisztematikus gyengí­tésére, sőt halálára törekszenek. A népirtás folyamata felgyorsult. A későbbiekben erről többször lesz szó.

Erre tehát nem kívánok időt pazarolni. Aki talán eddig még nem tapasztalta meg, hogy miről van szó, rövid időn belül egész biztosan szembesülni fog ezzel az árral.

Sokkal inkább az ügyetlenebb, csendesebb, magatehetetlen másik táborral szeretnék foglalkozni, melynek én is önkéntese vagyok, de agg korom miatt nagyobb rálátásom van táborunk belső-külső mozdulataira, akcióira, csatáira, vérveszteségeire, ritkán még győzelmeire is. Mivel a magyar keresztény emberek őrszemein vagyok virrasztó, ezen a strázsán szerzett tapasztalataimról adok hírt.

A  DUX  GENERALIS  TÁBORA

Mindazt, amit eddig a Dux generalis tábora produkált, előcsatáro­zásoknak nevezném. Tény, hogy táborunk szétzilált állapotban van már évtizedek óta. Rettenetes csatákat kellett vívnunk, melyekben az egyház mindkét szárnya: a papi rend, illetve a fogadalmas szerzetesrendek férfi és női csapatai legnagyobb részt elvéreztek, vagy még élő tagjai a veteránok statusába kerültek. De nem kisebb hőstettek egész sorozatát hajtották végre a megbérmáltak apostoli csoportjai mind közösségi, mind egyéni síkon. A világiaknak nevezett magyar keresztények, tehát a szülők, nagyszülők, a legkülönbözőbb munkahelyen dolgozó civilek a hitvallók és a vértanúk hadtestét alkották, és az erények zászlai alatt vitézkedtek. A történelem hős korszaknak fogja nevezni az 1945-2000 közt eltelt évtizedeket.

Mára teljesen megváltozott a „hadi helyzet”. Még megvannak a püs­pöki paloták, még minden városban, községben állnak a plébániák, de legtöbbjük, különösen vidéken üresen állnak: nincs papjuk! Egyre több helyen már a déli-esti harangszó sem figyelmezteti a népet a hős Hunyadi János győzelmére.

Az előre jelzett egyházi statisztikák idő előtt beváltották jóslataikat: minden évben egyre többen halnak meg, és egyre kevesebb a felszen­teltek létszáma. Üresek vagy igen gyér létszámúak a szemináriumok, a legtöbb apácarend novícia nélkül tengődik.

Társadalmunk beteg. Ha diagnózist készítünk állapotáról, a legmeg­felelőbb kifejezés az immunbetegség lenne. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy nincs ellenálló képessége, és ezért minden fertőzésre hajlamos. A sejtek külön élik a maguk életét, ami eleve nehézzé, sőt lehetetlenné teszi a közösségek létrejöttét és az alkotó munkát. Magyarázat természetesen van: mivel egyre ritkább a hiteles személyiség, lassan senki nem hisz semmit senkinek. Sőt még ennél is tragikusabb a helyzet: azt hiszik az önálló sejtek, hogy a másik becsapja, sőt életére tör. Ezért oly gyakoriak a barátságok, házasságok, közösségek felbomlása.

VAN-E  KIUT ?  MI  A  TERÁPIA ?

Maradjunk a vezérek által irányított „tábor” analógiájánál. Egy hadsereg stratégiájánál nélkülözhetetlen a felderítés. Ennek az a lényege, hogy megismerjük, felmérjük az ellenséges tábor potenciális és tényleges erejét, felszereltségének minőségét, hadseregének morális állapotát, más szóval mindent, ami hozzásegít a másik tábor teljes megismeréséhez. Ha ez nem történik meg, igen veszélyes helyzetbe sodorhatjuk saját hadseregünk, táborunk, népünk katonáit. Lehetetlen ugyanis egy modern eszközökkel, például távirányított rakétákkal felszerelt hadsereget száz éves puskákkal térdre kényszeríteni, – vagy csúzlival, parittyával lőni páncélozott kocsikra vagy tankokra.

Mindez természetesen analógiás beszéd, de lényegre mutató. Ti. mi annyira nem ismerjük ellenfeleink módszereit, nagy szorgalommal és ügyességgel előre kidolgozott haditerveit, hogy ne csodálkozzunk kudarcaink miatt. A magyar nép különben is roppant naiv, jóhiszemű, és nem is tudja elképzelni, hogy saját hazájának élére olyanokat választott meg, akik nem a magyarság karakterét, becsületét, kultúrájának évszázados értékeit szolgálják és akarják közkinccsé tenni. Ennek a vészes naivságnak, tudatlanságnak, nemtörődömségnek láttán nyitotta ki népünk szemét az a Széchényi, akit a legnagyobb magyarnak neveztek, és az a Prohászka Ottokár, aki prófétaként száz évvel ezelőtt minden ránk leselkedő veszélyre felhívta a figyelmünket, mondván: ha ezekre nem vigyázunk, száz év múlva agyonnyom minket az az idegen szellem, amit magunk engedtünk fejünkre nőni. Most ugyanezzel az érthetetlen színvaksággal megverve éljük mai életünket. Azt hittük, hogy ha sikerül elkergetni a kommunizmust, egész biztosan nemzeti eszméink szol­gálatában álló vezetőink visszavezetnek minket az igazi magyarság világába. Nem ismertük fel a minket tönkretevő új áramlatokat, vagy ha igen, már igen nehezen tudjuk megfordítani a történelem kerekét.

Arról mindannyian hallottunk, hogy a szovjet és a csatlós kommunista államok 1970 körül gazdasági csőd szélére sodródtak. Innét kezdődik a mi mostani tragédiánk. Akkor ezek az államok csak úgy tudták fenntartani hatalmukat, hogy Nyugat kormányaitól, vagy bankjaitól milliárdos nagyságú hiteleket vettek fel. Mikor törlesztésre került sor, kénytelenek voltak kapitulálni. Ez az az 1989-1991-es korszak, amikor a világ egyik legkarakterisztikusabb személyisége és szentje, a zseniális II. János Pál pápa tárgyalásokat folytatott Gorbacsovval és az USA elnökével, hogy újabb világháború nélkül minden nagyhatalom vegye tudomásul: új világ kezdődik. Ez a vértelen rendszerváltás nagyjából a Balkán kivételével meg is történt.

A hazai eseményeket jól ismerjük: Lakitelek, Nagy Imre és társai újratemetése, Orbán Viktor bátor és mindmáig kiható szerepvállalása, a KGST-ből való csendes, de hősies kilépésünk, a szovjet csapatok kivonulása... És mi azt hittük, hogy végre egy új, szabad és nemzeti eszményeinkre épülő korszak boldog örökösei leszünk.

Bizonyára így is lett volna, ha nem szakadt volna ránk a kommunista múltnak kettős átka: örököltük a rettentő államadósságot és a negyven év alatt felnőtt materialista-ateista jellemtelen magyarok százezreit, akikkel azt csinálnak a soraikból választott janicsár-vezetőik, amit a vadkapitalista világtőkések diktálnak. Ha ezeknek és hazai kismilliárdos megbízottaiknak mókuskerekébe bekerül egy ország lakóssága, akkor megérkeztünk 2007-be, a közösségi eszméink elárulásával egyenlő reform börtönébe, abba a spirálba, melyből fizikailag nincs menekvés, de szellemi szinten van kiút. Ez utóbbiról mindenképpen kell beszélnünk.

Éppen ezért nagy eredménynek tartom, hogy egyre többen vannak olyanok, akik komoly munkával, kutatással és tanulmányokkal segítenek megismertetni minket, hogy tulajdonképpen mi is a probléma, – mi a betegségünk –, és mit is kellene tennünk?

– Előre felhívom a figyelmet, hogy ebben a tájékoztatást célzó írásomban csak rámutatok a számomra fontos munkákra, szembetűnő jelenségekre, – de nemcsak az ijesztő negatívumokra, hanem a szellem, a karakter, a nemzet, a hit pozitívumaira is. Ugyanakkor megadom a lehetőséget, hogy ki-ki kedve és ideje szerint el is mélyülhessen a megadott irodalomban, vagy újságcikkben, riportban. Tehát én csak mozaik-darabkákkal dolgozom, de ezekből össze lehet tenni egy reális képet arról, hogy hol is tartunk, miben rejlik problémáink és megoldásaink gyökere. –

FELDERÍTÉS

Számos könyv és tanulmány közül most egyre hívom fel a figyelmet, melyet az általános közéleti, gazdasági, politikai helyzet betájolásához jó forrásnak tartok: Susan George, amerikai filozófus és politológus foglalta össze az átlag olvasó számára is érthető módon azt a veszélyekkel és hazugságokkal teli közeget, melyben akarva, nem akarva mindannyiunknak élnünk kell. A könyv címe: A luganói tanulmány.

A könyv lényegét tekintve egy ügyes fikció terméke: a magukat és profitjukat féltő milliárdos kapitalisták felkérnek egy szakemberekből álló titkos bizottságot, hogy készítsen tanulmányt arról, hogyan lehetne meghosszabbítani és még eredményesebbé tenni a kapitalista kizsákmányolást. A könyvet a neves közgazdász professzor, Csath Magda ismertette. Az ő nyomdokain haladva próbálom főbb vonalakban felvázolni, hogy 17 évvel a rendszerváltás után miért érezzük magunkat idegennek saját hazánkban és házunkban?

A válasz tömören: mert észrevétlenül, minket meg sem kérdezve, fel sem világosítva, belekényszeríttettek a liberálisok könyörületet nem ismerő, kegyetlen, vadkapitalista rendszerébe. Ezt a tőmondatot most fel kell bontanunk, és néhány olyan fogalommal kell megismerkednünk, melyekről olykor-olykor a média ugyan beszél is, de minekünk fogalmunk sincs, hogy mit takarnak a szavak, a számunkra ismeretlen kifejezések. (A kapitalisták ügynökei ennek örülnek, hiszen épp az a céljuk, hogy ne lássunk bele szándékaikba.)

Melyek azok a szervek, globális intézmények, vállalatok, melyek biztosítják a tőkések uralmát, és áldozataikat úgy idomítják, hogy azok feltétel nélkül teljesítsék akaratukat?

1. A VILÁGBANK (WB) és a NEMZETKÖZI VALUTAALAP (IMF)

1944-ben hozták létre. Ezek főleg akkor kapnak lehetőséget egy ország gazdasági és pénzügyi folyamatainak befolyásolására, amikor azok a kölcsönök következtében eladósodnak, és emiatt nehézségeik támadnak. Ilyenkor ők diktálják a kölcsönadás és visszafizetés feltételeit. Ekkor állnak elő ezek az intézmények a médiából jól ismert „szerkezet-átalakítási programjaikkal”, melyeknek az a céljuk, hogy az eladósodott országok kormányai szüntessék meg az állami ellenőrzést nemzeti valutájuk felett, privatizálják a nemzeti vagyon minél nagyobb részét. Közben megjelennek a külföldi spekulánsok is, a globalizáció haszonélvezői, hogy befektetett pénzeikhez e két intézmény segítségével minél előbb hozzájussanak, mégpedig általában a helyi lakósság kárára.

2. KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET (WTO)

Ez az intézmény a globalizáció haszonélvezőinek leghatásosabb támogatója, a gyorsan terjeszkedő „új világrend” képviselője. Tevékeny­sége kiterjed a gazdasági élet egészére, beleértve a szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot és – ami éppoly veszélyeket rejt magában – a szellemi termék-kereskedelmet is.

Úgy fogalmazta meg saját szerepét, hogy célja a globális világ­gazdaság fejlesztése, az életszínvonal és a jólét általános emelése, továbbá a béke megőrzése. Céljait a kereskedelem teljes szabadságának biztosításával kívánja elérni.

Mindez olyan szépen hangzik, hogy legtöbben el is hisszük. A valóság azonban egészen más. A teljes kereskedelmi szabadság ugyanis a gya­korlatban a tőkeerős multinacionális vállalatok számára hatalmas, szinte behozhatatlan előnyöket és monopolhelyzetet biztosít a szegényebb helyi vállalatokkal, vállalkozásokkal és egyéni gazdálkodókkal szemben. Hogy ez mennyire így van, mindannyian tapasztalhatjuk saját környe­zetünkben. Ez a magyarázata annak, hogy az utolsó öt évben sorra zárták be üzleteiket, boltjaikat az ipari-kereskedelmi kis vállalkozók. WTO által képviselt globális szabad-kereskedelem a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyes tagországok számára tiltva van az importkorlátozás, melynek megszegése súlyos büntetést von maga után. A WTO döntésével szemben pedig nincs fellebbviteli lehetőség.

Az eddig felsorolt intézmények közül ez utóbbi tudja legkeményebben ráerőltetni akaratát az egyes országokra, különösen a fejletlenebbekre (például ránk), amelyek így semmiféle önvédelemmel nem élhetnek. Még az sem kötelező a külföldi befektető számára, hogy hazai anyagot használjon, hazai beszállítókat foglalkoztasson, vagy hogy hazai munka­vállalókat alkalmazzon.

3. GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS FEJLESZTÉS SZERVE-
     ZETE (OECD)

Ennek a szervezetnek körébe tartoznak a hitelminősítők és tanácsadó cégek, melyek gyakran megjelennek „rendet csinálni”.

A felsoroltak mindegyikére számíthatnak a globális érdekek legke­ményebb és legközvetlenebb érvényesítői, maguk a globális cégek, amelyeknek – miután bent vannak egy ország piacán – nem érdekük többé a piaci verseny fennmaradása. Éppen ezért monopolhelyzetre törekednek és stratégiai szövetségre lépnek egymással.

4. A GLOBÁLIS MÉDIA-HÁLÓZAT

Az eddig felsorolt és névvel ellátott intézmények fölött van egy mindennél fontosabb, látszólag névtelen, megfoghatatlan, de mégis mindenütt jelenlévő, látszatra nem anyagi, mégis minden anyagi és piaci érdeket kiszolgáló, közhangulatot és divatot irányító SZELLEMI-ÉRZELMI-ÉRZÉKI NAGYHATALOM, amely lefizetett, sokszor meg­nyerő külsejű „média-szakemberek” alkalmazásával, ideológiai-etikai-pszichikai fegyverek bevetésével állandóan befolyása alatt tartja, és térdre kényszeríti a globalizáció övezetébe került „bennszülötteket”.

Ez az egész életet behálózó, éjjel-nappal szóval, zenével, képpel, tudománnyal, reklámmal működő nagyhatalom valósággal megfosztja a lakósságot az önálló gondolkodástól, személytelenné degradálja az egyedeket, igyekszik megfosztani a társadalmat a civil szerveződésekhez szükséges erőktől, az összefogás lehetőségétől. Sőt minden eszközt fel­használnak, hogy szétzilálják, gyengítsék, deheroizálják a nemzetállamot összetartó eszméket, a nemzeti tudatot. Ennek érdekében az ifjúsági, egyházi, nemzeti mozgalmak zászlóvivőit hiteltelenné, nevetségessé teszik a nyilvánosság előtt. Egy-egy esetben én magam lepleztem le az ilyen felbérelt történészeket saját honlapunkon (lásd: Ungvári Krisz­tiánhoz intézett Nyílt leveleimet).

Ismeretlen forrásokból származó hatalmas pénzek felhasználásával kijátsszák a demokrácia, a jogállam legelemibb szabályait is. Vagyis céltudatosan igyekeznek az emberek egész gondolkodási mechanizmusát hamis irányba terelni, hogy ellenségnek lássák azokat, akik segíteni szeretnének nekik, és jótevőként támogassák, sőt istenítsék a nemzet érdekeinek elárulóit, az ország kifosztóit. Így történhetett meg nálunk ismételten, hogy a csak elvileg szabad választásokkor a lakósság többsége egykori ellenségeit, a diktatúra pártvezéreit, funkcionáriusait választotta az ország vezetőivé. A tragédia aztán abban csúcsosodik ki, hogy ezeket akkor sem lehet többé eltávolítani a hatalomból, ha választási ígéreteiknek épp az ellenkezőjét teszik. A választási törvény értelmében ugyanis a négyévenként sorra kerülő választásig nincs lehetőség a visszahívásra, ha nincs meg a kétharmados többség a leváltás kikényszerítéséhez. Már pedig ez most sincs meg. Erőszakhoz pedig nem kíván nyúlni az elvérzett, megalázott, rendőri brutalitással széjjelvert nemzet-test. Immunrendszerünk felmondta a szolgálatot, beletörődik mindenbe, asszisztál saját maga legyilkolásához is.

FELDERÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS A MAGYAR NÉPÍRTÁSRÓL

Egy jogtörténész professzor barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a népirtásnak is megvan a maga speciális kommunista háttere, méghozzá kettős arccal. Rákosi még meg volt győződve, hogy a világ­kommunizmusnak a magyarországi párt lesz egyik legerősebb láncszeme. Ennek azonban az a feltétele, hogy minél több tagja legyen először a pártnak, majd az egész országnak, melyet természetesen kommunistává formál át a marxista-leninista-ateista szellemiség. Magyarán minél több gyermek szülessen a népi-demokratikus magyar kommunista államban. Ennek tudható be a reklámhadjárat: Nálunk az asszonynak szülni köte­lesség, a lányoknak dicsőség. És ez a magyarázata annak, hogy az ötvenes években súlyos börtönbüntetés járt annak az orvosnak, aki abortusszal ölt meg magzatot. (Én magam is ismertem olyan orvost, akit emiatt 3 évi börtönbüntetésre ítéltek.)

Amikor azonban Kádár János rádöbbent arra, hogy a magyar nép lelke legmélyén nemcsak gyűlöli a kommunista eszméket, hanem forradalmat szít és fellázad ellenük, úgy döntött pártvezéreivel együtt, hogy kimondja a halálos ítéletet a magyar nemzetre, mely alkalmatlan a kommunista eszmék befogadására és terjesztésére. 1956 nyarán a magyar parlament, vagyis a diktatúra megszavazta az abortusz-törvényt. Ez volt a magyar népirtás első felvonása. Ez a törvény mind a mai napig érvényben van.

Miközben e sorokat írom, a Hír TV műsorában párbeszéd folyik a szombathelyi nagycsaládosok június elsejei rendezvényéről, melynek a RÓZSATEMETÉS címet adták. A képernyőn egy babakosár látható, melyet a bűnbánat lila szalagja vesz körül. Egy négy gyermekes édesapa számol be a megmozdulásról: „Ez a kosár hat millió magyar kisbaba holtestének koporsóját jelképezi”. Ez azt jelenti, hogy a kommunista diktatúra sátáni terve ezen a téren is megvalósult. De azonnal hozzá kell fűznünk, hogy ez a magyar társadalom, a fiatal nők és férfiak beleegyező akarata és a nőgyógyászok közreműködése nélkül nem történhetett volna meg.

A nemzet erkölcsét rontó bolsevista abortusz-törvényre épül rá más céllal, de ugyanazzal a sátáni szándékkal a kapitalisták globalizációs gazdasági rendszere, melyet csak úgy tarthatnak fenn, ha a népességet drasztikusan csökkentik. Teljesen egyértelmű, hogy mint annyi területen, ezen a téren is mindkét rendszer: a kommunizmus is, a neoliberális kapitalizmus is nemzetrontó, mert immunrendszerünket sorvasztja, a magyarság létszámát százezres rendben zsugorítja, megöli. Jelképesen szólva, ma már alig találni olyan magyar családi fészket, olyan asszonyt, aki karjai közt csecsemő helyett ne kis koporsót szorongatna. Az már csak részletkérdés, hogy ezt az állapotot reklámozott óvszerrel, sterilizációval vagy művi abortusszal valósítják-e meg a magyar lányok és anyák.

A Csath Magdolna által ismertetett könyvben a felkért szakértői csoport titkos megbízóinak asztalára ezt a végső megállapítást tette: a globalizálódó liberális gazdasági rend csak úgy tartható fenn, ha a föld népességét drasztikusan csökkentik. Megokolás: a kevesebb ember kevesebb szociális problémát jelent, kevésbé károsítja a kör­nyezetet, és a globalizáció haszonélvezői számára ezáltal biztosítható a növekvő profit.

Ezt a sátáni tervet természetesen csak óvatosan, körültekintően, félrevezető manőverekkel és ideológiákkal álcázva, közvetett módon és nem mindenütt egyszerre szabad megvalósítani, hanem csak fokozatosan. Eleinte inkább olyan országokban, ahol a fiatalságot megfelelő mód­szerek párhuzamos alkalmazásával már megnyerték, vagyis a globalizált „gyarmat” bennszülötteit szellemileg már meghódították.

Az országot rémuralomban tartó kormányzat most ebbe a fázisba ker­geti bele a „vágóhídra” hajtott magyarságot.

Az alábbiakban olvasható tájékoztatóból mindannyian beláthatjuk, hogy minden intézkedés ezt a célt szolgálja. A cél eléréséhez ugyanis nálunk is csökkenteni kell a születések számát, az elhalálozásokét pedig növelni kell. Ehhez számos módszert lehet és kell alkalmazni. Most ezekről nyújtok tájékoztatót:

A születések számának csökkentését elősegítő módszerek és esz­közök

a.) Az oktatási rendszer idegen céloknak megfelelő átalakítása, lezül­lesztése.

Köztudott, hogy a szép, kiegyensúlyozott család-koncepció terve és álma már az iskolai évek alatt formálódik. Minél zaklatottabb, kiszá­míthatatlanabb a diákok élete, minél jobban gyengül mindenféle tekin­télytisztelet, annál jobban sérül az otthon-teremtés és a család-alapítás vágya. A társadalom szétzüllesztését szolgáló marxista, majd a liberális eszmék betörtek az iskolák, egyetemek falai közé is. Mára a tanulóknak közel a fele elvált szülők gyermeke, vagyis összeomlott családi modell kárvallottjai. És ha hozzávesszük azt a tényt, hogy a liberális oktatás­rendszer nem tűr meg erkölcsi nevelést, akkor érthetővé válik, hogy a közel 60 éve hittan nélkül felnevelkedett generációk fiataljai mára teljesen közömbösek az őseinktől örökölt keresztény család-modell iránt.

Ettől függetlenül a fiatalok képzési idejének növelésével, a szakmai karrier és az ún. önmegvalósítás túlhangsúlyozásával, hamis életcélként való beállításával a 30 éves korig kitolódik a családalapításnak még a lehetősége is. Ehhez járul az iskolák, egyetemek elvégzése utáni létbi­zonytalanság, a munkahely teremtés egyre nagyobb gondja.

Vagyis a több gyermek vállalására való nevelés szóba sem kerül a mai közoktatási rendszerben. Ennek egyenes következménye az iskolás gyermekek, a középiskolás diákok létszámának egyre drasztikusabb csök­kenése, melynek eredményeként egyik iskolát zárják be a másik után, és kerülnek utcára a pedagógusok. Ahol nincs családi fészek és nincs nevelés az iskolában, ott szükségképp tovább romlik a demográfiai szabályzó.
Ne feledjük: épp ezt akarja elérni a globalizáció filozófiája, és ebbe hajszolják bele haszonélvezői a védtelen „bennszülötteket”, minket.

b.) Családalapítás megnehezítése.

Számos jól bevált módszerrel lehet megnehezíteni, sőt lehetetlenné tenni a fiatalok családalapítási szándékát és kedvét. A statisztikai felmérés mutatja, hogy a magyarságban erős ösztön él az egészséges, normális családi élethez. Ugyanakkor annyi akadályba ütközik ennek az egészséges ösztönnek a realizálása, hogy sokszor már a kezdet kezdetén hajótörést szenved. Ha a húsz év körüli fiatalok nem látják a központ felől jövő bíztatást, az intézkedések hosszútávú hatékonyságát, akkor elbizonytalanodnak. Milyen intézkedésekre gondolnak? Az ingatlan-vásárlás, a lakásépítés, a bővítés, a használt lakáshoz jutás, a munkahely megőrzése, illetve az ezekkel kapcsolatos kedvezmények mindegyike segít a létbizonytalanság felszámolásában. Ma épp az ellenkezője történik. Ez is egyik oka annak, hogy a fiatalok tartós kapcsolat helyett futó kalandokkal kénytelenek megelégedni. A biológusok tudják, hogy minden élőlény csak nyugodt, zavartalan körülmények között képes odút, fészket, vackot, vagyis otthont teremteni magának, és csak akkor tud utódokat nevelni, ha biztonságban érzi magát. Az értelemmel rendelkező ember mindezt hatványozott mértékben igényli.

c.) A materialista és a liberális eszmék népszerűsítése.

Tévedés azt állítani, hogy a születések csökkenésének, a demográfiai mélyhullámnak legfőbb oka az anyagiakban keresendő. A probléma gyökere a lélekben, a lelkiismeretben van. A keresztény családmodell lejáratásával, szétverésével egyenes arányban nő a házasságok felbomlása és a születések számának csökkenése. Ez tehát az esetek többségében világnézet és hitvallás kérdése. A keresztény ember szemében a házasság szentség, a gyermek Isten áldása, és a kilenc hónapot nem terhességnek, hanem áldott állapotnak nevezi. Amilyen mértékben átveszi és magáévá teszi a magyar társadalom a liberális világszemlélet álláspontját a szexuális szabadosságról, a szabad-szerelemről, a házasságon kívüli szexuális kapcsolat népszerűsítéséről, olyan mértékben terjed el a házastársak, a nők és a férfiak önzése, felelősség hiánya, az anyagiakra koncentráló életmód felmagasztalása, melynek jelszava: ha kevesebb a gyermek, kevesebb a család gondja!

d.) A családok terheinek emelése, gazdasági ellehetetlenítése.

A liberális vadkapitalizmus, a globalizáció eszmerendszere abban érdekelt, hogy a születések száma csökkenjen. Éppen ezért a több gyermekes családokat nem előnyben részesíti, hanem a legkülönbözőbb rendeletekkel sújtja. Nem segíti őket a rezsi- és a megélhetési költségek csökkentésével, hátrányos helyzetet hozva ezzel a sok gyermekes családokat. Nem nyújt kedvezményeket számos olyan területen, ahol eddig ezek érvényben voltak.

+

Természetesen sorolhatnánk még sok egyéb módszert, mellyel a globalizáció és hazai kiszolgálói elősegítik azt a népirtást, mely a születések csökkentésével érhető el leghatékonyabban. Írásom azonban csak tájékoztatni kíván, és így nem is nyújthat kimerítő és statisztikákkal alátámasztott, teljesen hiteles képet sorsunkról. E fejezet végére azonban egy 2002-ből származó adatot közölnék, utána pedig a legújabb intéz­kedések egyikét közlöm.

2002-ben a születések száma 100 000 volt. Ugyanebben az időszakban 58 100 abortuszt végeztek orvosi beavatkozással, magyarán 58 100 gyer­meket ölt meg a magyar társadalom. Ez egy magyar vidéki város lakós­ságának felel meg. Még „magyarábban”: ez annyit jelent, hogy minden évben az amúgy is megcsonkított ország térképéről egy Szolnokot vagy egy Kaposvárt tüntetünk el. És ne feledjük, hogy ezt nem földrengés, vagy árvíz produkálja, hanem magyar nők, férfiak és korházi személyzet saját maga irtja népünket. És ehhez a városnyi népirtáshoz, intéz­ményesített gyilkossághoz éves szinten 1 743 100 000 forintot vesznek ki a mi általunk befizetett közvagyonból. Ti. egyetlen abortusz öt évvel ezelőtt 30 000 Ft költséggel járt.

És hogy a liberális-posztkommunista kormányzat ma is mennyire engedelmes végrehajtója a külföldi uraiknak, íme a legújabb hír az egész­ségügy tájáról:

Egyetlen kivétel a volumenkorlát alól: az abortusz

„A teljesítményvolumen-korlát az a központilag megadott maxi­mális esetszám, amit egy gyógyítóhely egy hónapban nem léphet túl. Ha túllépi, annak költségét az OEP már nem finanszírozza. És miköz­ben mindenért büntet, van egy korlátlanul végezhető beavatkozás, és készül egy minisztériumi kampány...

Az „egészségügyi reform” néven zajló átalakítás az egyetlen való­ságos átszervezés az országban, amelyről az öt hete távozott Molnár Lajosnak volt koncepciója. Neki legalább volt, utódjának azonban nin­csen. Horváth Ágnes papíron Molnár „művét” folytatja, ami a valóságban nem igaz, mert Molnár éppen azért távozott, mert belátta: az MSZP nem hajlandó továbbra is asszisztálni a lépéseihez.

Molnár „doktor” egyik nagy találmánya a röviden „volumenkor­látnak” nevezett agybaj. Ha az adott gyógyítóhely az adott hónapban eléri a neki engedélyezett esetszámot, akkor minden további beavat­kozást saját zsebből kell állnia. Az igazán ördögi ebben az, hogy az orvos nem tagadhatja meg a beavatkozás elvégzését pénzügyi okok­ból, mert ha megteszi, akkor bűncselekményt követ el. A felelősség ugyanis továbbra sem a pénzügyi részlegé az egészségügyben.

A szülészeti-nőgyógyászati osztályokra is kiszabta a Gyurcsány-kormány a volumenkorlátot. Ha többen szülnek, mint amennyi az adott havi keret – a pluszt a kórház állja. Ha több nőgyógyászati műtétet végeznek, akkor is magukat büntetik.

Egyetlen kivétel van, az egész egészségügyben: az abortusz. Abor­tuszra nincs korlát, annyi, amennyi.

Az abortuszért bizonyos esetekben kell fizetni díjat, bizonyos esetekben nem. A páciens által fizetendő díj egyébként nem fedezi a beavatkozás teljes költségét.

Horváth Ágnes szakminiszter a közelmúltban bejelentette: a tárca átfogó, nagy kampányt indít a szülési szövődmények, illetve veszélyek közkeletű megismertetésére a fiatalokkal. Így például a császár­metszés kockázatait, vagy az úgynevezett megindított szülés proble­matikáját széles körben ismertetik a fiatal női lakossággal.”

( A  www . gondola . hu  alapján )

Ha még nem elegendő mindaz, amit eddig felsoroltam, közlöm Ferge Zsuzsa akadémikus statisztikai adatait (őt nem lehet „ellenzékinek”, vagy jobboldali kritizálónak nevezni!) Székesfehérvári előadásán hangzottak el a következő számok:-Magyarországon 700 és 900 ezer között van azoknak a 18 év alatti gyerekeknek a száma, akik a szegénységi küszöb alatt élnek, s számuk egyre nő. A 2005 januári adatok szerint 620 ezer 18 év alatti gyermek részesült gyermekvédelmi támogatásban, mely az érintett korosztály 30%. Hazánkban 100.000 gyermek nem kap rendszeresen meleg ételt. A háromnál több gyermeket nevelő nagycsaládosok 60% él a létminimum alatt. A szegényeknél 40-50.000 Forint hiány mutatkozik a havonkénti kiadásokban a létminimumhoz képest. A szegénységből korai, gyakran krónikus betegség alakul ki, amely a felnőtt kori életet korlátozza. Tévhit, hogy a szociálisan támogatott családokban elisszák a pénzt, emiatt jut kevesebb a gyerekekre. Ennek ellenkezője igaz! A felmérések szerint az érintettek legnagyobb része mindenben, gyógyszerben, zöldségben a gyermek javára döntenek. A létminimum alatt élők 40% nem tudja kiváltani a beteg gyermek számára felírt gyógyszert.

Ha mindehhez a siralmas s aggasztó adathalmazhoz hozzátesszük az egészségügyben zajló tudatos rombolás utolsó hónapjainak híreit, a száz éve működő kórházak bezárását, a körzeti beosztások miatt kialakult káoszt, a koraszülöttek ellátására vonatkozó miniszteri utasítások felelőtlenségét, a sebész professzorok nyílt kiállását stb. stb. akkor érthető az az állításunk, hogy itt tudatos nemzetirtás folyik. A volt holland egészségügyi miniszter azzal kezdte magyarországi szaktanácsadását, hogy ennek a kis Magyarországnak nem kell ennyi kórház,- a globalizációt irányító bankszféra sajtókonferenciáin pedig kijelentik, hogy további elvonások, megszorítások szükségesek, hogy az ő általuk diktált feltételeknek eleget tudjon tenni az ország.

A lényeg tehát így fogalmazható meg: a kormány nyakára a Valutaalap és a többi felsorolt intézmény rátették a hurkot,és mivel a felelőtlenül felvett kölcsönök kamatját nem tudja visszafizetni, végrehajtja azt a parancsot, ami szükségképpen csakis a népirtással teljesíthető. Népünk elvérzik,- évente egy-egy városnyi település létszámával csökken az ország népessége.Ezt a külföldi szakemberek nyíltan ki is jelentik: Magyarország létszáma 2020 után rohamosan csökkenni fog.

Hogy ez nem rémhír terjesztés, hanem színtiszta valóság, ide csatolom Balázs Béla kaposvári püspök napokban megjelent írását, mely látlelet saját egyházmegyéjének, Somogynak haldoklásáról. Sírás nélkül ezt a diagnózist, illetve halotti jelentést olvasni nem lehet. Ez a dokumentum értékű írás azért perdöntő, mert mutatja azt, hogy amit a liberális-posztkommunista hatalom illegitim módon keresztülhajszol a parlamentben, az kint az életben a halál kultúráját hozza létre. (lásd ugyanezt a nyilatkozatot a Márciusi Charta-nál)

„Miért írtam alá a Márciusi chartát?

Sok mindenhez nem értek, néhány dolog viszont már dereng. Nem értek az adók ingatáncához, az ágyszámok elosztásához, a vizitdíjak jogosságához. Fogalmam sincs az alkotmánybírák alkalmasságáról, rendőrök erkölcséről, tájékozatlannak érzem magam az árpád sávok tisztasága körül és kellemetlen az alultápláltságom ügynökeink meg a tartótisztjeik viszonyát illetően. Van azonban néhány ügy, amiben sajnos megalapozott a gyanúm. Idestova fél évszázada kiszakadtam a főváros "kultúrájából", s azóta vidékről nézem az életet, zuhantában élem papságomat. Úgy tűnik ennyi kellett a "noviciátusomhoz", hogy tisztábban lássak.

A kereszténység az Eszme egyfajta ejtőernyőzése, vagyis az Ige megtestesülése az adott kultúrában. Társaimmal tanulmányaink végeztével és pappá szentelve "kiugrottunk a gépből", pontosabban nekiugrottunk a munkának, csakhogy zavar állt be. A "Föld" nem közeledett, hanem egyre inkább száguldó mozgással távolodott, elbizonytalanítva a megtestesülés célpontját. Radnóti repülőjének még "térkép" volt a táj, mára ugyanaz csak gyepű, megtűzdelve emléktáblákkal. Gyakorlatilag mifelénk megszűnt a magyar falu. Elment a postás, elment a bakter, a boltos és az orvos, el az érettségiző és el a tanítója. Feladta a vállalkozó, de megmaradt a templom beázó tetejével és az elárvult parókia. Agonizál a "szülészet", Marcaliban volt idő, amikor elfekvőnek használták, ma nem tudom, hol tartanak. A legtöbb művelődési házat bezárták és szenvednek a könyvtárak is. Félig eladták a somogysárdi ménest, pontosabban elúsztak a legelők,szélnek eresztették a lovászokat, a maradék ló éhezik, s valószínűleg arról álmodik, hogy egy következő tüntetés előtt neki is jut harapnivaló. A Dráva mentén elfogytak a felszedhető sínek meg az ellopható táblák. Az iskolák még a vakáció előtt elcsendesednek, hiszen a legöregebb legény sem emlékszik, mikor volt az utolsó lagzi. Az Arany János korabeli "aprónép"már csak a régi képeken észlelhető. Ma az intelem így szól: Ha valahol takaros, új házat látsz, tanulj hollandul, de siess, mert nyakadon a kínaiak! Néhány éve két nagy városunkba, Kaposvárra, Kanizsára, meghívtam az illetékes rendőrparancsnokokat, tanítsák papjaimat, akik néha, mint bájos "teológiai elefántok" mozognak törékeny, omladozó környezetükben. A rendőrtiszt elszántan állította, az összes szórakozóhelyre megérkezett a kábítószer, de ők tehetetlenek. A hír hallatára elgondolkodtam, lám, lám! Egy szabad országban nem kell érte utcára vonulni, házhoz jön a halál. Papjaim persze bíznak tudós jegyzeteikben, meg talán az őrangyalaikban. Kellő számú munkatárs ugyanis nincs, hiszen, sem a kántorokat, sem a káplánokat nem tudjuk fizetni, akik birtokainkat átvették, az árát rég eltapsolták. Aztán elfogytak a halottak is és rájövünk, nincs mit folytatni.

Az országos pusztulásban elnémulok, megöl a lelkiismeretem. Ha beszélek, a fenyegető levelekkel megtelik a levelesládám. A mieink közben szorgalmasan hallgatnak, talán félnek úgy, mint régen…
Ezek után csoda-e, hogy megörültem Csoóri Sándor levelének. Azt írta, amit nekem kellett volna. Áldja meg érte mindnyájunk Istene”

Balás Béla kaposvári püspök
      

Nincs nap, hogy ne jönne újabb hír az előre megtervezett népirtás gyakorlati megvalósításáról. Miközben e sorokat írom, a Televizió képernyője a Békés-megyei Sarkad utcáit mutatja: mindenütt fekete gyászlobogó leng és a bekeretezett jelentésen az olvasható, hogy Gyurcsány Ferenc rendeletére halálra itélték a várost. …

Népünk immun-rendszere még mindig szívósan ellenáll, védekezik és néma daccal jelzi, hogy a halál kultúrája helyett az életet választja. Most már nem is tüntet, nem vereti magát felbérelt janicsárokkal, hanem kitűzi otthonára a gyászlobogót. Megrendítő szellemesség, a passziv rezisztencia magyar variációja.

És mivel előreláthatóan ezek a gyászhírek mindennap újabb és újabb tartalommal, egyre növekvő gyorsasággal jelennek meg országszerte, ezért most elégedjünk meg az ellentáborról szóló       f e l d e r í t ő     b e s z á m o l ó n k       eddigi híreivel, és kezdjünk hozzá saját táborunknak, a Dux generalis zászlaja alá gyülekező és egyre szervezettebben tevékenykedő csapatainak bemutatásához.

Kapcsolódó anyagok:

1. Dr. Csath Magdolna: A lugánói tanulmány

Elérhetőség: http://www.zpok.hu/globalizacio/lugano.htm

2. Dr. Csath Magdolna: Globalizáció és a WTO

Elérhetőség: http://www.zpok.hu/globalizacio/wtoglob.htm

3. Dr. Endrey Antal: A disznófejű nagyúr

Elérhetőség: http://mek.oszk.hu/01500/01558/01558.htm

4. Dr. Drábik János: Mi is a baj? S mi rá a helyes gyógymód?

Elérhetőség:
http://www.gobeportal.com/tabu/mi-is-a-baj-s-mi-r-a-helyes-gy-gym-d-2.html

5. Családonként 4,5 millióval tartozunk

Elérhetőség: http://www.radio.hu/read/222413/rid/PVl6Tg

6. Oláh János: Adósság fedőprojekt

Elérhetőség:

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=0

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=1

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=2

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=3

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=4

http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=129&page=5

7. Dr. György L.: Mit tesznek a világgyarmatosítók, és mit tehetünk...?

Elérhetőség: http://www.zpok.hu/globalizacio/piros.htm

8. Járai Zsigmond: a rendszerváltáskori négyszerese az államadósság

Elérhetőség: http://nol.hu/cikk/439033/

9. Ignacio Ramonet elemző cikke az új világrendről

Elérhetőség: http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=825

10. A Social Watch 2006. évi jelentése

Elérhetőség: http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=838

11. Európa az adósok börtönében

Elérhetőség: http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=2443

12. Csorba József: Már 120 ezer milliárd forint az adósság?

Elérhetőség: http://gondola.hu/cikkek/52594

13. Akik Magyarországot ellopták

Elérhetőség: http://fkgp.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=175

14. Ki sikkasztotta el a rendszerváltást? (Riport Bíró Zoltánnal)

Elérhetőség: http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=200969

15. Rendszerváltás - elmaradt nagytakarítással (R. Fekete Gyulával)

Elérhetőség: http://www.radio.hu/read/203447

16. A gl. tőkestruktúrák egyre kíméletlenebb... (R. Bogár Lászlóval)

Elérhetőség: http://www.radio.hu/read/191877

17. Új alkumechanizmus kell... (Riport Bogár Lászlóval)

Elérhetőség: http://www.radio.hu/read/212388

18. Szentmihályi Szabó Péter: Bruttó nemzeti össztermék

Elérhetőség:
http://gemenc.hu/sajtoklub/SzSzP_Brutto%20nemzeti%20ossztermek.htm

19. Lóránt Károly: Válasz Bokros Lajos újabb terveire...

Elérhetőség: http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=563

20. Tömegek szorulhatnak ki az egészségügyi ellátásból

Elérhetőség: http://www.radio.hu/read/222404/rid/PVl6Tg

FELDERÍTŐ  TÁJÉKOZTATÁS  A  DUX GENERALIS  TÁBORÁRÓL

Sok meglepő dologról fogok beszámolni. Ennek fő oka az, hogy a Dux generalis stratégiája más, mint az ellentáboré. Nem olyan látványos, és nem is olyan hangos. Itt a háttérben metafizikai és természetfeletti erők húzódnak meg, melyeknek hatását nem azonos időben és nem egyenlőképpen fogják fel az emberek, aszerint, hogy ki milyen érzékeny az isteni hangok hullámhosszára.
Azt is előre szeretném bocsátani, hogy éppen azért, mert ez csupán tájékoztató kíván lenni, a leírtakat ne vegye az olvasó hivatalos álláspontnak, mindössze élni kívánok a legalapvetőbb emberi és evangéliumi jogaimmal, tehát a gondolat-, a szólás- és az írás szabadságával. Sajnos ettől elszoktunk, és a felsőbb körök többnyire rossz néven veszik, ha valaki másként lát, itél, és cselekszik. Egyben azonban biztos lehet az olvasó: csak olyat írok le, ami az egyházi gondolkodás és fegyelem keretén belül van. Mondhatnám azt is, amit Prohászka püspök írt naplójában az őt annyira megalázó indexre-tétel napjaiban, hogy t.i. ő a katolikus egyházban nyilatkozott és feltételezte, hogy mások is katolikus értelemben gondolják azt, amit tőle hallanak (in Ecclesia catholica loquebatur et ideo catholice intelligebatur 1911. június vége). Tehát ha meglepő gondolatokkal, észrevételekkel, tervekkel fognak találkozni, azok mindig a „sentire cum Ecclesia” jegyében íródnak.

Amikor először járt Magyaorszáhon II.János Pál pápa, sokakat meglepte az a kijelentése: ”Magyaroszág missziós területté vált”. Ez a megállapítás, már 1991-ben jogos volt, azóta még jobban beigazolódott, hogy jól mérte fel helyzetünket az egyházfő. E kijelentés és minősítés óta azonban a mi szemléletünk nem változott meg.

Lényegét tekintve ebben rejlik minden problémánk. A „missziós terület„ ugyanis olyan kategóriát jelent, melyet mi itt, magyar földön nem ismerünk. A missziókban résztvevők nem „csak„ kiszolgálják a plébániába, templomba betérő híveket, hanem egészen új módszerekkel élve felkeresik az élet legkülönbözőbb területein élő és dolgozó embereket. A szó szoros értelemben misszionáriusnak kell lennie mindenkinek, papnak, hívőnek egyaránt, és tudomásul kell venniük, hogy a régi, megszokott struktúra stílusa mára alkalmatlanná vált. Ennek a ténynek felismerése a jelek szerint nemcsak nem történt meg, de a hierarchia szemlélete sem változott. Ennek következtében a papképzésben sem történt változás. A szemináriumokban továbbra is a hagyományos papi szolgálatra készítik fel a teológusokat, vagyis arra, amit az utolsó ezer évben, de különösen Mohács után végeznek a papok. Ennek a struktúrának lényegét ismerjük.

Fentről kezdem. Az egyházmegye központjában, a püspökség palotájában lakik a Rómából kinevezett főpásztor, mellette hivatalának vezetői, az aulisták. Az egyházmegye életének minden szála ide vezet. A püspök nevezi ki a plébánosokat és a káplánokat a városokba, községekbe, ahol már évszázadok óta a hívek temploma és plébánia épülete ad otthont az oda helyezett papoknak, Ez a struktúra és életforma úgy belegyökerezett a papság és a hívek köztudatába, hogy e keret nélkül el sem tudják képzelni az egyház működését. Azt hiszik, hogy csak ez az egyetlen biztos és jól bevált módszer.

A hetvenes évektől kezdve feltűnő módon kezdett repedezni a struktúra. A papok létszáma egyre csökkent, a szemináriumok nem biztosították az utánpótlást. Az előrejelzések, a statisztikai adatok előre vetítették a drámai helyzetet, ami mára tragikus méreteket ölt. Az ország minden második plébániája pap nélkül maradt.
Természetes, hogy a főpásztorok ezen mindenképpen segíteni akartak. Két út állt előttük. Az első lett volna a leghatékonyabb, és külföldi példák mutatják, hogy ez lett volna az egyedül járható út: kiképezni egy második „hadtestet” a Dux generalis számára, melynek tagjai a teológiát és a modern pasztorációt elsajátítva, az üresen maradt plébániákon mint kisegítő világi lelkészek a Szentszék által engedélyezett módon vezetnék a pásztor nélkül maradt egyházi közösséget. Az egykori budapesti nuncius, Josef Reuber beszámolója szerint Dél-Amerika nekik köszönheti, hogy a hívek milliói nem szakadtak el az egyháztól.

Tudjuk, hogy nálunk még a diktatúra alatt Lékai László bíborosnak sikerült elérnie, hogy Nyíri Tamás vezetésével elkezdődjék a világiak teológiai kiképzése, és ma már több, mint hatezer diplomás teológusunk van. Rajtuk kívül szép számmal vannak hitoktatói képesítéssel rendelkező világiak is.

A másik út az un. oldallagos plénánia rendszer, amely egyszerűbb, de lényegét tekintve a hitélet elsorvadásával jár együtt. Tudjuk ennek a módszernek a mechanizmusát: a főpásztor rábízza a megüresedett plébániát és a hozzá tartozó filiákat a még működő szomszéd plébániára, a hívekkel, adminisztrációval együtt. Tudok olyan egyházmegyéről, ahol egy plébánosnak már hat ilyen oldallagos plusz plébániája van.

CSAPÓ ENDRE: NÁCIVADÁSZOK, HARCRA FEL!

"A szélsőjobbos politikai huliganizmus kitermelte a radikális ellentábort: magalakult a Magyar Nácivadász Szövetség. Arzenáljukból nem hiányoznak a drasztikus módszerek sem. A nyilasok közben újabb merényletekkel fenyegetnek. Harcra fel, számoljuk fel a bukott, romlott náci ideológiát Magyarországon."

Ezt a Népszabadság július 18-i számában olvastuk. Szóval itt vannak a nyilasok, vagy talán el sem mentek. Szekrényük titkos rekeszében konzerválták a náci ideológiát, és most kinyitották a rekesz ajtaját, amiből kiáradt és annyira elterjedt, hogy le kell vadászni, drasztikus módszerekkel. A nácivadászok feladatukká tették, hogy az "agresszív, veszélyes, gyújtogató, garázda náci bűnözők egytől egyig rács mögé kerüljenek"
A lap másnapi számában a szerkesztő "szélsőjobbos fóbiamagyarok"-ról ír, meg "kriptonácik"-ról, meg "újnyilasok"-ról. "Az ország elérkezett a tűrőképesség határához, ennek jele, hogy a világhálón feltűnt egy rejtélyes szervezet, a Magyar Nácivadász Szövetség. Az új felállásban az antifasiszták a hazafiak, a nácik a hazaárulók."

Az ideológiával van tehát baj. Amíg a tojásdobálókat rendőrileg lehet hatástalanítani, addig az ideológia, esetünkben a náci ideológia, bárhol felütheti a fejét. Jelképekben jelentkezik, árpádsáv, turul, korona, fekete mellény, trianonozás, ilyesmi.
A nácivadászok drasztikus módszerei aligha lesznek hatásosak ideológiák ellenében. Fel kell tehát vonultatni a történészeket, akik eligazítanak ideológia-ügyben, például meg tudják magyarázni, hogy melyik ideológia volt és maradt veszélyesebb, melyik kevésbé.

Rainer M. János történész, aki amúgy az "1956-os Intézet" főigazgatója, nyilatkozott a Magyar Narancs című folyóiratnak arról, hogy "a náci és a kommunista ideológia, valamint a nevükben létezett rendszerek között sok olyan különbség van, ami utólagos megítélésüket is elválasztja egymástól"
Idáig jutva az olvasásban, a magamfajta öreg kortárs tágra nyitott szemmel figyeli, hogy a hetven éven át szerzett egyéni mérlegelése mellett van-e érdemdús, tudományosan, akár utólagos megítéléssel megállapított egyéb mérlegelési lehetőség a két ideológia között? Legfőképpen pedig az érdekli: mérlegre teszi-e a két szóbahozott uralmi rendszert olyan értelemben, hogy melyik volt nagyobb mértékben ártalmunkra?
Történészünk a nácizmusról annyit mondott csak, hogy 1934 és 1945 között szinte semmit nem változott, története 1945-ben lezárult, miután a demokráciával szemben vereséget szenvedett.A különbség máris 11 év 71 évvel szemben, ha az államhatalmi időt számítjuk.
Ha pedig az ideológia színrelépését tesszük meg kezdő időpontnak, a nemzeti szocializmus esetében 1924-et, a kommunizmus esetében vitathatóan a francia forradalmat, de mindenképpen a XIX. század első felét jelölhetjük meg. Területileg hasonló az arány, a nemzeti szocializmus Közép-Európára, főként Németországra korlátozódott, a kommunizmus az egész világon szabadon terjedt.
Egyetérthetünk abban, hogy "a kommunista rendszernek komplikált belső átalakulástörténete van", de talán megegyezhetünk abban, hogy annak egyetlen esztendeje sem fogadható el demokratának, humanistának, haladónak. A történész szerint "a náci totalitárius rezsim története 1945-ben lezárult, miután a demokráciával szemben vereséget szenvedett".
Van olyan, hogy ideológiák küzdelme, versengése, de a háború kitörése pillanatától a fegyvereké a szó, Németországot katonailag győzték le, azt követően ideológiai átnevelés céljából kettéválasztották, két merőben ellentétes ideológia alkalmazásával. Feltehetően az újságíró hanyagul jegyzetelt, elképesztő lenne történésztől olyan fogalmazás, amiben "rezsim" (kormányzat) áll szemben "demokráciával" (ideológiával). Alább ez megismétlődik.
Helyesen állapítja meg, hogy: "A sztálini rezsim a nyugati demokráciákkal közösen végezte ki a nácizmust - ugyan a rendszer természete a szövetségesek előtt is ismert volt, de politikai okokból ekkor szalonképesnek számított."
El lehet játszani a gondolattal: ha a demokrata hatalmak a két diktatúra egyikével szövetkeztek, miért választották a térben, méretben és időben nagyobbat és ennél fogva veszélyesebbet? Meg is mondta: "politikai okokból a sztálini rezsim ekkor szalonképesnek számított. Az ideológiát nyugaton is sokan magukénak vallották, és szabad diskurzus keretében keresték, hogyan humanizálhatnák.

A két rendszer megítélése közti különbségről a 60-as évek óta tart a vita. Az egyik létező narratíva szerint a kommunista rendszer sajátos, jóllehet óriási áldozatokkal járó modernizáció volt."
A nyugati hatalmak háborús szövetsége a Szovjetunióval nem valami történelmi rövidzárlat volt. Nagypénzű úri gengszterek évtizedekkel megelőzően népszerűsítették a világon mindenütt a bolsevizmus "humanizálását", és ennek a "modernizációnak" a hatalomra juttatását, támogattak kommunista forradalmi hatalomra jutási kísérleteket a huszas években (Németországban, Olaszországban), majd a harmincas években (Spanyolországban).

A fentebb említett szalonképesség a magyar fővárosban, félévszázad múltával úgy realizálódik, hogy a város szívében, a Szabadság téren szovjet emlékmű hirdeti a magyar nép háláját a felszabadításukért, a XII. kerületben pedig elrendelik a turulmadaras szobor lebontását.
Itt ütközik ki megnemértettségünk oka a nyugati hatalmaknál. Odaát háborús szövetséges, modernizációs kísérlet az, ami majd félévszázadon át a magyar nemzetnek csak átok és sorvadás volt. Ez a két mértékrendszer fejeződik ki a strasbourgi bíróság ítéletében, amely nem látja akadályát annak, hogy ma Magyarországon viselhető legyen az ötágú vörös csillag. A fővárosi bíróság ítélkezett egy dacos bolsevista felett a 15 éve érvényben lévő törvény alapján, amely szabályozza az egyes önkényuralmi szimbólumok használatát. Ennyire tellett a rendszerváltoztatás során a lehetőségekből, amivel megbélyegezhető volt a kommunista rendszer: a vörös csillag a horogkereszt és a nyilaskereszt mellé került, mint önkényuralmi szimbólum. Azóta az ország szuverenitásának névértéke az EU-csatlakozással alacsonyabb lett. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most úgy ítélkezett, hogy a vörös csillag viselői nem fenyegetik a demokratikus hatalmat, Magyarországon egyik párt sem akarja visszaállítani a kommunista diktatúrát, márpedig a szabad véleménynyilvánítás joga csak akkor korlátozható, ha ahhoz világos, sürgető és konkrét társadalmi szükséglet fűződik.
Most jön az érdekes része: az Európai Bíróságnál elismerték, hogy a jelképet lejáratták a totalitárius rendszerek, ezért sokak érzékenységét sértheti, de megjegyezték, hogy a vörös csillag az igazságosabb társadalomért folytatott küzdelmet is szimbolizálja, tehát jelentése többrétegű. Valóban nincs esélye egy kommunista pártnak vagy mozgalomnak, ilyen minőségében, hatalmi helyzetbe kerülni. Ettől függetlenül mind a régi, mind az új kommunisták, köszönik, jól érzik magukat demokrataként is, de azért a nemzeti szimbólumok használatát szívesen eltiltanák. Egyik ilyen szimbólum a turul madár. Évek óta folyik a vita egy emlékmű körül, aminek hátterében ugyancsak a kommunizmus, illetve a Szovjetunió megítélése áll: 1945-ben elesett Budapest, vagy felszabadult? A turul csak ürügy, az elmúlt években a fővárosi közgyűlés szinte az összes nemzeti indíttatású emlékmű-kezdeményezés elé akadályt gördített. A szobormű a Budapest védelmében hősi halált halt magyar katonák emlékét hivatott őrizni, a legnagyobb csaták hzínhelyén, a Böszörményi út, Istenhegyi út sarkán.

A vitát Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere gerjesztette, az SZDSZ támogatásával. A főváros balliberális többsége nem adta hozzájárulását, perrel támadta meg a XII. kerület által engedélyezett és felállított szobor fennállását, a Fővárosi Közgyűlésen határozat született elbontására. Fellebbezéssel halasztást nyert a kerület, majd újabb határozat született elbontására. Ilyen alkalmakkor ezres tömeg gyűlik össze azzal az elhatározással, hogy testükkel védik a turult. Nincs olyan magyar törvény, ami tiltja a turulszimbólum alkalmazását emlékműveken. Csak a politikai hatalommal visszaélő liberális helyhatóság akarja érvényesíteni magyarellenes érzéseit. Egyesek antiszemita érzéseket akarnak felkelteni politikai célból a turul történelmi szerepének meghamisításával. "Az emlékmű sérti a magyar zsidóságot, mivel a dögkeselyű a nyilaskeresztes és irredenta mozgalmak jelképe" - mondta Félix Péter, aki - mert nem talált társat hozzá - egymagában tüntetett úgy, hogy fölmászott a szoborra, és szürke plasztiktakaróval elfedte a turult. Félix azok egyike, akik minden magyar jelképet eltiltanának.

"A turul a magyar történelemben egy mitikus, honfoglaláskori totem, szimbólum - nyilatkozta Pandula Attila, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság főtitkára. - A millennium idején kiemelt szerepet kapott, turul emlékműveket avattak a történelmi Magyarország területén. A Horthy-korszak állami szimbólumaiban periferikus szerepet kapott, a nyilasok jelképábrázolásában is marginális. A Nemzetbiztonsági Hivatal címerében ma is ott van a Szent István kardját tartó turul."

Van ellenpélda is. "Zsidó származásúként, megalapozott magyarságtudattal, teljes hittel állok ki a XII. kerületi turulszobor fennmaradása mellett; s ebben kerületi zsidó polgárok is támogatnak. Ha kell, engedetlenségi mozgalmat indítok. A szobor védelmének érdekében kész vagyok hozzáláncolni magam."
Ezt Reiner Péter, a Budai Turul Védegylet alapítója mondta.

A Szent Korona is sorra kerül. Közlemény tudatta, hogy idén nem a Szent Korona, illetve másolata előtt avatják tisztté a végzett katonai főiskolásokat. Az avatásnak ezt a módját 1998-ban vezették be, hogy az ezeréves magyar államiságot szimbolizáló Szent Korona eszmei tartalmat adjon a honvédelemre képesített katonák részére. A kétes politikai múltú honvédelmi miniszter, betársulva a nemzetet megalázó liberálbolsevista támadásba, letiltotta a Szent Korona ilyen szerepét. Szerinte " A korona nemzeti ereklye, egy lezárt múlt emléke, közjogi funkcióval nem bír. A mának annyit jelent, hogy örökségül vállaljuk, amit jelképez. Helye valójában a Nemzeti Múzeumban volna, hiszen az őrzi a lezárult múlt emlékeit."

Szekeres Imre hű maradt a bolsevista eszmékhez, miszerint az ezeréves elnyomás után megjelent felszabadulással - ahogy Rákosi Mátyás is megfogalmazta - a múlt lezárult. A mai magyar köztársaság Moszkvában megfogalmazott alkotmánya megfelel az eskü tárgyául, a nemzeti ereklyével vissza a múzeumba. Ennek a népnek ne legyen múltja. Jelene is csak korlátok között.

Mi lehet az oka ennek a mindenre elszánt támadásnak, minden ellen, ami a magyarság nemzeti öntudatát erősítheti? Bajban van a baloldal, a közvélemény-kutatók biztosra veszik a jobboldal győzelmét 2010-ben, vagy még előbb, ha elszakad a cérna. Az elégedetlenséget már nem tudják elcsendesíteni. A jobboldali mumussal már nem lehet a népet ijesztgetni - a Magyar Gárda is egyre népszerűbb. Egy dolog talán még bejön: a fölgerjesztett szélsőjobb, antiszemita randalírozás, provokáló osztagok bevetése. Ilyen provokációs akciónak volt önkéntes elszenvedője Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, aki mellesleg időnként jókat mond. Most például azt mondta a televízió műsorában, hogy: "A magyar politikai élet nem arról szól, hogy ennek az országnak mi lenne jó, mi lenne az érdeke, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc és az ő kormánya hogyan tud hatalmon maradni."
Ez a mondás azért érdekes, mert igaz, de nemcsak Gyurcsányra és kormányára, hanem az egész baloldalra nézve. Már csak külföld segíthet, ha még segíthet, ha megfelelően "bizonyítható", hogy a Fidesz összepaktál a szélsőjobbal, nácikkal, nyilasokkal, antiszemitákkal stb. Mert ezen dolgoznak már évek óta. Ezt célozta a melegbuli is, amit követően Gyurcsány kijelentette: "A demokratikus jobboldal megfertőződött a radikalizmussal. A láncolat a Jobbiktól a Magyar Gárdán keresztül a Fideszig ér."

Krausz Tamás történész, a Magyar Antifasiszta Liga alapítója a MAL közleményében írja: "Olyan kép láttatja magát, mintha a bírói kar a fasisztoid-fasiszta jelenségekkel szimpatizálna. Mind szélesebb körben és mind gyakrabban lehet hallani az elégedetlenség kifejeződését, egyenesen fiskális diktatúra emlegetését. Az Alkotmánybíróság határozata olaj volt erre a tűzre; egyértelműen a neonáci orientáltságú szélsőjobb erők támogatottság érzésének erősítésére alkalmas. Döntése a véleménynyilvánítás és a szabad gyülekezés jogát korlátlanná és parttalanná akarja tenni… Ha a magyar alkotmány eredetét és szellemiségét tekintve antifasiszta, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az akotmánybíróság nem olyan törvényeket támogat, amelyek a fasiszta jelenségeket hivatottak megfékezni?"
Krausz szerint útját kell állni "a rasszizmusnak, a szélsőjobboldalnak, a fasizmusnak, a fegyveres gárdáknak", és az a kérdés, jogilag hogy lehet megoldani, hogy ne Magyarország legyen a legjobboldalibb Európában.
Más szóval, hogyan lehetne elkerülni a Fidesz kormányra kerülését. Talán, ha ország-világ meggyőzhető, hogy a magyar fasizmus világveszélyt jelent, be lehetne vezetni a liberálbolsevista diktatúrát. Már régen gyakorolták a népek átnevelését.


Megjelent a Magyar Örökség-díjas ausztráliai Magyar Élet 2008. július 31.-i számában.