FELDERÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS A DUX GENERALIS TÁBORÁRÓL
Sok meglepő dologról fogok beszámolni. Ennek fő oka az, hogy a Dux generalis stratégiája más, mint az ellentáboré. Nem olyan látványos, és nem is olyan hangos. Itt a háttérben metafizikai és természetfeletti erők húzódnak meg, melyeknek hatását nem azonos időben és nem egyenlőképpen fogják fel az emberek, aszerint, hogy ki milyen érzékeny az isteni hangok hullámhosszára.
Azt is előre szeretném bocsátani, hogy éppen azért, mert ez csupán tájékoztató kíván lenni, a leírtakat ne vegye az olvasó hivatalos álláspontnak, mindössze élni kívánok a legalapvetőbb emberi és evangéliumi jogaimmal, tehát a gondolat-, a szólás- és az írás szabadságával. Sajnos ettől elszoktunk, és a felsőbb körök többnyire rossz néven veszik, ha valaki másként lát, itél, és cselekszik. Egyben azonban biztos lehet az olvasó: csak olyat írok le, ami az egyházi gondolkodás és fegyelem keretén belül van. Mondhatnám azt is, amit Prohászka püspök írt naplójában az őt annyira megalázó indexre-tétel napjaiban, hogy t.i. ő a katolikus egyházban nyilatkozott és feltételezte, hogy mások is katolikus értelemben gondolják azt, amit tőle hallanak (in Ecclesia catholica loquebatur et ideo catholice intelligebatur 1911. június vége). Tehát ha meglepő gondolatokkal, észrevételekkel, tervekkel fognak találkozni, azok mindig a „sentire cum Ecclesia” jegyében íródnak.
Amikor először járt Magyaorszáhon II.János Pál pápa, sokakat meglepte az a kijelentése: ”Magyaroszág missziós területté vált”. Ez a megállapítás, már 1991-ben jogos volt, azóta még jobban beigazolódott, hogy jól mérte fel helyzetünket az egyházfő. E kijelentés és minősítés óta azonban a mi szemléletünk nem változott meg.
Lényegét tekintve ebben rejlik minden problémánk. A „missziós terület„ ugyanis olyan kategóriát jelent, melyet mi itt, magyar földön nem ismerünk. A missziókban résztvevők nem „csak„ kiszolgálják a plébániába, templomba betérő híveket, hanem egészen új módszerekkel élve felkeresik az élet legkülönbözőbb területein élő és dolgozó embereket. A szó szoros értelemben misszionáriusnak kell lennie mindenkinek, papnak, hívőnek egyaránt, és tudomásul kell venniük, hogy a régi, megszokott struktúra stílusa mára alkalmatlanná vált. Ennek a ténynek felismerése a jelek szerint nemcsak nem történt meg, de a hierarchia szemlélete sem változott. Ennek következtében a papképzésben sem történt változás. A szemináriumokban továbbra is a hagyományos papi szolgálatra készítik fel a teológusokat, vagyis arra, amit az utolsó ezer évben, de különösen Mohács után végeznek a papok. Ennek a struktúrának lényegét ismerjük.
Fentről kezdem. Az egyházmegye központjában, a püspökség palotájában lakik a Rómából kinevezett főpásztor, mellette hivatalának vezetői, az aulisták. Az egyházmegye életének minden szála ide vezet. A püspök nevezi ki a plébánosokat és a káplánokat a városokba, községekbe, ahol már évszázadok óta a hívek temploma és plébánia épülete ad otthont az oda helyezett papoknak, Ez a struktúra és életforma úgy belegyökerezett a papság és a hívek köztudatába, hogy e keret nélkül el sem tudják képzelni az egyház működését. Azt hiszik, hogy csak ez az egyetlen biztos és jól bevált módszer.
A hetvenes évektől kezdve feltűnő módon kezdett repedezni a struktúra. A papok létszáma egyre csökkent, a szemináriumok nem biztosították az utánpótlást. Az előrejelzések, a statisztikai adatok előre vetítették a drámai helyzetet, ami mára tragikus méreteket ölt. Az ország minden második plébániája pap nélkül maradt.
Természetes, hogy a főpásztorok ezen mindenképpen segíteni akartak. Két út állt előttük. Az első lett volna a leghatékonyabb, és külföldi példák mutatják, hogy ez lett volna az egyedül járható út: kiképezni egy második „hadtestet” a Dux generalis számára, melynek tagjai a teológiát és a modern pasztorációt elsajátítva, az üresen maradt plébániákon mint kisegítő világi lelkészek a Szentszék által engedélyezett módon vezetnék a pásztor nélkül maradt egyházi közösséget. Az egykori budapesti nuncius, Josef Reuber beszámolója szerint Dél-Amerika nekik köszönheti, hogy a hívek milliói nem szakadtak el az egyháztól.
Tudjuk, hogy nálunk még a diktatúra alatt Lékai László bíborosnak sikerült elérnie, hogy Nyíri Tamás vezetésével elkezdődjék a világiak teológiai kiképzése, és ma már több, mint hatezer diplomás teológusunk van. Rajtuk kívül szép számmal vannak hitoktatói képesítéssel rendelkező világiak is.
A másik út az un. oldallagos plénánia rendszer, amely egyszerűbb, de lényegét tekintve a hitélet elsorvadásával jár együtt. Tudjuk ennek a módszernek a mechanizmusát: a főpásztor rábízza a megüresedett plébániát és a hozzá tartozó filiákat a még működő szomszéd plébániára, a hívekkel, adminisztrációval együtt. Tudok olyan egyházmegyéről, ahol egy plébánosnak már hat ilyen oldallagos plusz plébániája van.
CSAPÓ ENDRE: NÁCIVADÁSZOK, HARCRA FEL!
"A szélsőjobbos politikai huliganizmus kitermelte a radikális ellentábort: magalakult a Magyar Nácivadász Szövetség. Arzenáljukból nem hiányoznak a drasztikus módszerek sem. A nyilasok közben újabb merényletekkel fenyegetnek. Harcra fel, számoljuk fel a bukott, romlott náci ideológiát Magyarországon."
Ezt a Népszabadság július 18-i számában olvastuk. Szóval itt vannak a nyilasok, vagy talán el sem mentek. Szekrényük titkos rekeszében konzerválták a náci ideológiát, és most kinyitották a rekesz ajtaját, amiből kiáradt és annyira elterjedt, hogy le kell vadászni, drasztikus módszerekkel. A nácivadászok feladatukká tették, hogy az "agresszív, veszélyes, gyújtogató, garázda náci bűnözők egytől egyig rács mögé kerüljenek"
A lap másnapi számában a szerkesztő "szélsőjobbos fóbiamagyarok"-ról ír, meg "kriptonácik"-ról, meg "újnyilasok"-ról. "Az ország elérkezett a tűrőképesség határához, ennek jele, hogy a világhálón feltűnt egy rejtélyes szervezet, a Magyar Nácivadász Szövetség. Az új felállásban az antifasiszták a hazafiak, a nácik a hazaárulók."
Az ideológiával van tehát baj. Amíg a tojásdobálókat rendőrileg lehet hatástalanítani, addig az ideológia, esetünkben a náci ideológia, bárhol felütheti a fejét. Jelképekben jelentkezik, árpádsáv, turul, korona, fekete mellény, trianonozás, ilyesmi.
A nácivadászok drasztikus módszerei aligha lesznek hatásosak ideológiák ellenében. Fel kell tehát vonultatni a történészeket, akik eligazítanak ideológia-ügyben, például meg tudják magyarázni, hogy melyik ideológia volt és maradt veszélyesebb, melyik kevésbé.
Rainer M. János történész, aki amúgy az "1956-os Intézet" főigazgatója, nyilatkozott a Magyar Narancs című folyóiratnak arról, hogy "a náci és a kommunista ideológia, valamint a nevükben létezett rendszerek között sok olyan különbség van, ami utólagos megítélésüket is elválasztja egymástól"
Idáig jutva az olvasásban, a magamfajta öreg kortárs tágra nyitott szemmel figyeli, hogy a hetven éven át szerzett egyéni mérlegelése mellett van-e érdemdús, tudományosan, akár utólagos megítéléssel megállapított egyéb mérlegelési lehetőség a két ideológia között? Legfőképpen pedig az érdekli: mérlegre teszi-e a két szóbahozott uralmi rendszert olyan értelemben, hogy melyik volt nagyobb mértékben ártalmunkra?
Történészünk a nácizmusról annyit mondott csak, hogy 1934 és 1945 között szinte semmit nem változott, története 1945-ben lezárult, miután a demokráciával szemben vereséget szenvedett.A különbség máris 11 év 71 évvel szemben, ha az államhatalmi időt számítjuk.
Ha pedig az ideológia színrelépését tesszük meg kezdő időpontnak, a nemzeti szocializmus esetében 1924-et, a kommunizmus esetében vitathatóan a francia forradalmat, de mindenképpen a XIX. század első felét jelölhetjük meg. Területileg hasonló az arány, a nemzeti szocializmus Közép-Európára, főként Németországra korlátozódott, a kommunizmus az egész világon szabadon terjedt.
Egyetérthetünk abban, hogy "a kommunista rendszernek komplikált belső átalakulástörténete van", de talán megegyezhetünk abban, hogy annak egyetlen esztendeje sem fogadható el demokratának, humanistának, haladónak.
A történész szerint "a náci totalitárius rezsim története 1945-ben lezárult, miután a demokráciával szemben vereséget szenvedett".
Van olyan, hogy ideológiák küzdelme, versengése, de a háború kitörése pillanatától a fegyvereké a szó, Németországot katonailag győzték le, azt követően ideológiai átnevelés céljából kettéválasztották, két merőben ellentétes ideológia alkalmazásával. Feltehetően az újságíró hanyagul jegyzetelt, elképesztő lenne történésztől olyan fogalmazás, amiben "rezsim" (kormányzat) áll szemben "demokráciával" (ideológiával). Alább ez megismétlődik.
Helyesen állapítja meg, hogy: "A sztálini rezsim a nyugati demokráciákkal közösen végezte ki a nácizmust - ugyan a rendszer természete a szövetségesek előtt is ismert volt, de politikai okokból ekkor szalonképesnek számított."
El lehet játszani a gondolattal: ha a demokrata hatalmak a két diktatúra egyikével szövetkeztek, miért választották a térben, méretben és időben nagyobbat és ennél fogva veszélyesebbet? Meg is mondta: "politikai okokból a sztálini rezsim ekkor szalonképesnek számított. Az ideológiát nyugaton is sokan magukénak vallották, és szabad diskurzus keretében keresték, hogyan humanizálhatnák.
A két rendszer megítélése közti különbségről a 60-as évek óta tart a vita. Az egyik létező narratíva szerint a kommunista rendszer sajátos, jóllehet óriási áldozatokkal járó modernizáció volt."
A nyugati hatalmak háborús szövetsége a Szovjetunióval nem valami történelmi rövidzárlat volt. Nagypénzű úri gengszterek évtizedekkel megelőzően népszerűsítették a világon mindenütt a bolsevizmus "humanizálását", és ennek a "modernizációnak" a hatalomra juttatását, támogattak kommunista forradalmi hatalomra jutási kísérleteket a huszas években (Németországban, Olaszországban), majd a harmincas években (Spanyolországban).
A fentebb említett szalonképesség a magyar fővárosban, félévszázad múltával úgy realizálódik, hogy a város szívében, a Szabadság téren szovjet emlékmű hirdeti a magyar nép háláját a felszabadításukért, a XII. kerületben pedig elrendelik a turulmadaras szobor lebontását.
Itt ütközik ki megnemértettségünk oka a nyugati hatalmaknál. Odaát háborús szövetséges, modernizációs kísérlet az, ami majd félévszázadon át a magyar nemzetnek csak átok és sorvadás volt. Ez a két mértékrendszer fejeződik ki a strasbourgi bíróság ítéletében, amely nem látja akadályát annak, hogy ma Magyarországon viselhető legyen az ötágú vörös csillag. A fővárosi bíróság ítélkezett egy dacos bolsevista felett a 15 éve érvényben lévő törvény alapján, amely szabályozza az egyes önkényuralmi szimbólumok használatát. Ennyire tellett a rendszerváltoztatás során a lehetőségekből, amivel megbélyegezhető volt a kommunista rendszer: a vörös csillag a horogkereszt és a nyilaskereszt mellé került, mint önkényuralmi szimbólum. Azóta az ország szuverenitásának névértéke az EU-csatlakozással alacsonyabb lett. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most úgy ítélkezett, hogy a vörös csillag viselői nem fenyegetik a demokratikus hatalmat, Magyarországon egyik párt sem akarja visszaállítani a kommunista diktatúrát, márpedig a szabad véleménynyilvánítás joga csak akkor korlátozható, ha ahhoz világos, sürgető és konkrét társadalmi szükséglet fűződik.
Most jön az érdekes része: az Európai Bíróságnál elismerték, hogy a jelképet lejáratták a totalitárius rendszerek, ezért sokak érzékenységét sértheti, de megjegyezték, hogy a vörös csillag az igazságosabb társadalomért folytatott küzdelmet is szimbolizálja, tehát jelentése többrétegű. Valóban nincs esélye egy kommunista pártnak vagy mozgalomnak,
ilyen minőségében, hatalmi helyzetbe kerülni. Ettől függetlenül mind a régi, mind az új kommunisták, köszönik, jól érzik magukat demokrataként is, de azért a nemzeti szimbólumok használatát szívesen eltiltanák. Egyik ilyen szimbólum a turul madár. Évek óta folyik a vita egy emlékmű körül, aminek hátterében ugyancsak a kommunizmus, illetve a Szovjetunió megítélése áll: 1945-ben elesett Budapest, vagy felszabadult? A turul csak ürügy, az elmúlt években a fővárosi közgyűlés szinte az összes nemzeti indíttatású emlékmű-kezdeményezés elé akadályt gördített. A szobormű a Budapest védelmében hősi halált halt magyar katonák emlékét hivatott őrizni, a legnagyobb csaták hzínhelyén, a Böszörményi út, Istenhegyi út sarkán.
A vitát Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere gerjesztette, az SZDSZ támogatásával. A főváros balliberális többsége nem adta hozzájárulását, perrel támadta meg a XII. kerület által engedélyezett és felállított szobor fennállását, a Fővárosi Közgyűlésen határozat született elbontására. Fellebbezéssel halasztást nyert a kerület, majd újabb határozat született elbontására. Ilyen alkalmakkor ezres tömeg gyűlik össze azzal az elhatározással, hogy testükkel védik a turult. Nincs olyan magyar törvény, ami tiltja a turulszimbólum alkalmazását emlékműveken. Csak a politikai hatalommal visszaélő liberális helyhatóság akarja érvényesíteni magyarellenes érzéseit. Egyesek antiszemita érzéseket akarnak felkelteni politikai célból a turul történelmi szerepének meghamisításával. "Az emlékmű sérti a magyar zsidóságot, mivel a dögkeselyű a nyilaskeresztes és irredenta mozgalmak jelképe" - mondta Félix Péter, aki - mert nem talált társat hozzá - egymagában tüntetett úgy, hogy fölmászott a szoborra, és szürke plasztiktakaróval elfedte a turult. Félix azok egyike, akik minden magyar jelképet eltiltanának.
"A turul a magyar történelemben egy mitikus, honfoglaláskori totem, szimbólum - nyilatkozta Pandula Attila, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság főtitkára. - A millennium idején kiemelt szerepet kapott, turul emlékműveket avattak a történelmi Magyarország területén. A Horthy-korszak állami szimbólumaiban periferikus szerepet kapott, a nyilasok jelképábrázolásában is marginális. A Nemzetbiztonsági Hivatal címerében ma is ott van a Szent István kardját tartó turul."
Van ellenpélda is. "Zsidó származásúként, megalapozott magyarságtudattal, teljes hittel állok ki a XII. kerületi turulszobor fennmaradása mellett; s ebben kerületi zsidó polgárok is támogatnak. Ha kell, engedetlenségi mozgalmat indítok. A szobor védelmének érdekében kész vagyok hozzáláncolni magam."
Ezt Reiner Péter, a Budai Turul Védegylet alapítója mondta.
A Szent Korona is sorra kerül. Közlemény tudatta, hogy idén nem a Szent Korona, illetve másolata előtt avatják tisztté a végzett katonai főiskolásokat. Az avatásnak ezt a módját 1998-ban vezették be, hogy az ezeréves magyar államiságot szimbolizáló Szent Korona eszmei tartalmat adjon a honvédelemre képesített katonák részére. A kétes politikai múltú honvédelmi miniszter, betársulva a nemzetet megalázó liberálbolsevista támadásba, letiltotta a Szent Korona ilyen szerepét. Szerinte " A korona nemzeti ereklye, egy lezárt múlt emléke, közjogi funkcióval nem bír.
A mának annyit jelent, hogy örökségül vállaljuk, amit jelképez. Helye valójában a Nemzeti Múzeumban volna, hiszen az őrzi a lezárult múlt emlékeit."
Szekeres Imre hű maradt a bolsevista eszmékhez, miszerint az ezeréves elnyomás után megjelent felszabadulással - ahogy Rákosi Mátyás is megfogalmazta - a múlt lezárult. A mai magyar köztársaság Moszkvában megfogalmazott alkotmánya megfelel az eskü tárgyául, a nemzeti ereklyével vissza a múzeumba. Ennek a népnek ne legyen múltja. Jelene is csak korlátok között.
Mi lehet az oka ennek a mindenre elszánt támadásnak, minden ellen, ami a magyarság nemzeti öntudatát erősítheti? Bajban van a baloldal, a közvélemény-kutatók biztosra veszik a jobboldal győzelmét 2010-ben, vagy még előbb, ha elszakad a cérna. Az elégedetlenséget már nem tudják elcsendesíteni. A jobboldali mumussal már nem lehet a népet ijesztgetni - a Magyar Gárda is egyre népszerűbb. Egy dolog talán még bejön: a fölgerjesztett szélsőjobb, antiszemita randalírozás, provokáló osztagok bevetése. Ilyen provokációs akciónak volt önkéntes elszenvedője Horn
Gábor, az SZDSZ ügyvivője, aki mellesleg időnként jókat mond.
Most például azt mondta a televízió műsorában, hogy: "A magyar politikai élet nem arról szól, hogy ennek az országnak mi lenne jó, mi lenne az érdeke, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc és az ő kormánya hogyan tud hatalmon maradni."
Ez a mondás azért érdekes, mert igaz, de nemcsak Gyurcsányra és kormányára, hanem az egész baloldalra nézve. Már csak külföld segíthet, ha még segíthet, ha megfelelően "bizonyítható", hogy a Fidesz összepaktál a szélsőjobbal, nácikkal, nyilasokkal, antiszemitákkal stb. Mert ezen dolgoznak már évek óta. Ezt célozta a melegbuli is, amit követően Gyurcsány kijelentette: "A demokratikus jobboldal megfertőződött a radikalizmussal. A láncolat a Jobbiktól a Magyar Gárdán keresztül a Fideszig ér."
Krausz Tamás történész, a Magyar Antifasiszta Liga alapítója a MAL közleményében írja: "Olyan kép láttatja magát, mintha a bírói kar a fasisztoid-fasiszta jelenségekkel szimpatizálna. Mind szélesebb körben és mind gyakrabban lehet hallani az elégedetlenség kifejeződését, egyenesen fiskális diktatúra emlegetését. Az Alkotmánybíróság határozata olaj volt erre a tűzre; egyértelműen a neonáci orientáltságú szélsőjobb erők támogatottság érzésének erősítésére alkalmas. Döntése a véleménynyilvánítás és a szabad gyülekezés jogát korlátlanná és parttalanná akarja tenni… Ha a magyar alkotmány eredetét és szellemiségét tekintve antifasiszta, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az akotmánybíróság nem olyan törvényeket támogat, amelyek a fasiszta jelenségeket hivatottak megfékezni?"
Krausz szerint útját kell állni "a rasszizmusnak, a szélsőjobboldalnak, a fasizmusnak, a fegyveres gárdáknak", és az a kérdés, jogilag hogy lehet megoldani, hogy ne Magyarország legyen a legjobboldalibb Európában.
Más szóval, hogyan lehetne elkerülni a Fidesz kormányra kerülését.
Talán, ha ország-világ meggyőzhető, hogy a magyar fasizmus világveszélyt jelent, be lehetne vezetni a liberálbolsevista diktatúrát. Már régen gyakorolták a népek átnevelését.
Megjelent a Magyar Örökség-díjas ausztráliai Magyar Élet 2008. július 31.-i számában.