Röpirat  a  nemzetnevelés  ügyében



1942 nyarán Márai Sándor a fenti címen jelentette meg ezt a ma is igen időszerű írását. Akkor még tartott a háború, sokan még remélték, hogy most az egyszer népünk a győztesek oldalán fog állni, de az írástudó már tisztán látta, hogy minden veszve van. Sőt már felveti a kérdést is: kik a felelősek mindazokért a szörnyű pusztításokért, amelyeket a háború okozott. Ezek között azt tekinti végzetesnek, amely az emberi lelkekben és a műveltség területén ment végbe.

Az ún. rendszerváltás ígéretes, ám annyi csalódást okozó másfél évtizede után, vagyis napjainkban, ugyanezt kell megállapítanunk. Itt élünk valahol Európában, belekerülvén abba a közegbe, ahová vágytunk, és ami már nem az, ahová vágytunk. Mert az európaiság Márai szerint is „kultúra, sőt lelkiállapot, mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit”. Minderről meg volt győződve, bár nem volt hitvalló katolikus, sőt olykor kifejezetten hitetetlennek nevezte magát, mégis a kereszténységre úgy tekintett, mint az európaiság szellemi és erkölcsi alapjára. Vallotta, hogy ez az eszmeiség a lelkiismeretességre, a mértéktartásra és a szolidaritásra nevel. Ezek az eszmények építhetik ma is újjá Európát. Ezek híján legfeljebb egy nagy közös piac lesz, - de ez sem működhet sokáig ezen erények nélkül. Hiszen még egy kávéfőző megjavításához sem elegendő a szakértelem, kell még hozzá például lelkiismeretesség. A működő piachoz sem csak számítás kell, szükségeltetik például mértéktartás.

Valljuk és hirdetjük, hogy ma is az erényekre kell nevelni az embereket. Neveljen az iskola, az egyház, minden pap, és valamennyi, hitét komolyan vevő hívő ember, az irodalom, a művészet és minden művész. Bátorodjunk neki és merjük kimondani, hogy aki nem erényekre nevel, az nem a nemzetet neveli. És aki nem neveli a nemzetet, az tudva vagy tudatlanul - rombolja azt.

Kipke Tamás Nemzetnevelés c. cikke alapján