Szent  alapra  szent  jövőt !   Istenünk,  kérünk,  segíts !

 


Dr. Papp Lajos beszéde a Hősök terén
(2006.11.05.)

Vannak boldogabb nemzetek, akiknek ünnepei a dicsőséges múlttal kapcsolódnak össze. Nekik az ünnep örömünnep. Dicső királyok, dicső hadvezérek, nemzetet megtartó történelmi események ünnepnapjai.

Nekünk, magyaroknak, a régmúlt homályába vesznek a dicső tettek: vagy elfelejtettük, vagy elfelejtették velünk a hősöket, akik országot foglaltak, területet hódítottak, dicsőséget szereztek nemzetünknek! Hannibál Alpokon való átkelése, elefánt és emberáldozata minden európai tankönyvben szerepel. Egy hadvezér, aki súlyos áldozatok árán Róma kapui előtt megállt. Ki emlékezik arra, hogy Bulcsú vezér ember és lóáldozat nélkül háromszor foglalta el Rómát, az Alpokon keresztül vonulván!? Ki emlékezik arra, hogy ezer évvel ezelőtt Európa egyik legszervezettebb és legerősebb állama, nemzete a magyar nemzet volt!? Melyik európai tankönyvben olvashatjuk azt, hogy a magyar nemzet állította meg a tatár hordákat, és azt, hogy a magyar nemzet véráldozata árán menekült meg Európa szerencsésebb része a török-oszmán támadásoktól!? A magyarok emlékezetéből szinte teljesen kitörölték az erős nemzetállam képét, és még szomorúbb az, hogy ma azok a nemzetek oktatnak bennünket demokráciára, azok a nyugat európai, tenger melletti népek, amelyek ötszáz évvel ezelőtt végigrabolták, és gyarmati sorba taszították a fél világot! Miközben Erdélyben, 1568-ban Dávid Ferenc, az Unitárius Egyház megalapítója, a világon először a lelkiismeret- és vallásszabadság törvényét hirdeti ki, a harminc éves háború alatt a keresztyének a reformáció és ellenreformáció vallásháborújában vívott küzdelem során több tízmillió embert ölnek meg „Isten nevében”! Ma az az állam oktatja nekünk a demokráciát, és határozza meg az emberi szabadságjogokat, amely ötszáz évvel ezelőtt, a fehér faj képviseletében elfoglalta Észak Amerika nagy részét, és az utolsó kétszáz évben módszeresen kiirtotta az indián őslakosságot, és fekete rabszolgákat szállított földrészére, az új hazába, hogy keserves munkájukon éljen, gazdagodjon! Ma ez az állam a föld számtalan pontján fegyverek erejével szabja meg a világrendet.

A szerencsétlen magyar nemzet majd félezer éve fájdalomban szenved, és ez a fájdalom tartja össze! Fájdalom az ország, a nemzet szabadságáért vívott küzdelmeknek áldozataiért, azokért a hősökért, akik életüket adták a hazáért, az igazságért, a szabadságért. Ötszáz éve temetőkbe járunk ünnepelni! Temetőkbe, ahol porló csontú őseink emlékébe kapaszkodunk azért, hogy túléljük a mát, és el tudjuk kezdeni a holnapot. Az eltemetett holtaknak még a csontjai is félelmet keltenek a hatalom bitorlóiban! Ezért kellett majd kétszáz évig Rákóczi nagyfejedelmünknek idegen földben nyugodnia, ezért kellett újratemetni Kossuth Lajost, Bartókot és Mindszentyt, és Nagy Imrét, és a 301-es parcella sokáig temetetlen halottait, és oly sokakat a nemzet kiválóságai közül, s talán egyszer Petőfi Sándort. A 301-es parcellában elhantoltak ebben a történelmi sorban is különleges helyet foglalnak el. Arccal lefelé, szöges dróttal hátul összekötött kezekkel, kátránypapír szemfödővel lökték sír- sárgödörbe a legújabb kori magyar történelem hőseit! Fiatal munkás-paraszt embereket, szellemi munkásokat, akik nem tűrték az orosz-szovjet rabigát, akik nem hajtottak fejet a szovjetek magyar janicsárjai előtt, akik nem fogadták el a hazugságot, akik mertek meghalni hazájukért. Ezen a téren, 17 évvel ezelőtt, újra kellett temetnünk '56 hőseit, mert 33 évig nem gyászolhattuk halottainkat, nem mondhattuk el hálaimáinkat a nemzet hőseinek fejfáinál, mert '56 mártírjai nem csak hősök voltak, nem csak példaképek, hanem újratemetésükkel reményt adó kapaszkodók, akikhez kijárhatunk a temetőbe, és elsírhatjuk a mai mindennapok fájdalmát! Szeretnénk olyanok lenni, mint Ti, amilyenek Ti voltatok, de nem merünk, de nem tudunk olyanok lenni, mint Ti, igazak és bátrak! Ma nem az életünket kellene áldozni a hazáért, a becsületért, az igazságért, csak legfeljebb állásunkról kellene lemondani, a talmi jólét kényelméből kellene valamit engedni. Fejetetejére állított világunkban, pusztuló nemzetünkben nem Isten áldása a gyermek, hanem teher, amitől próbálunk megszabadulni. Ezer év háborúiban nem pusztult el annyi magyar, mint amennyit mi orvosok elpusztítottunk 1956-tól napjainkig! Több mint öt és fél millió magzatot pusztítottunk el, ítéltünk halálra, és a halálra ítéltek számát még növelni akarjuk, 18 éves lányainkat megfosztva az anyaság lehetőségétől! Miféle szabadság az, ahol a természet rendjével szállunk szembe!? Mifajta sátáni erők mozgatják e népnek a sorsát, lehetetlenné tenni a szülést, megölni a megfogant magzatot, idő előtt elpusztítani, vagy kiüldözni az országból a tetterős férfiakat és nőket!? Megtagadni 5 millió testvérünket, akiket Trianon óta egyetlen remény éltetett, az, hogy egyszer még megfogjuk egymás kezét, és leülhetünk a közös asztalhoz mind a 15 millióan!? Milyen haza az, milyen édesanya az, aki 5 millió gyermekét taszítja el!? Egyáltalán használhatjuk-e 2004. december 5-e után ezt a szót, Magyar-ország!?

Mi történt velünk? Elfáradt nemzetünk az ezer éves küzdelemben? Költőink és íróink váteszi jóslata valóra válna? Magyarország, önként feledve történelmét, feledve hősöket, feledve a hőseinket, feledve a csontokat, a csontok üzenetét, önként, birka módjára saját sírja felé vándorol!? A halál előszele az, hogy a szavak elvesztették értelmüket? Az igen nem, és a nem igen? Bűntett és következmény nélkül nemzetünk vezetői hazudhatnak, becsaphatják a rájuk bízott magyar embereket!? Ki fog eljönni a mi sírjainkhoz? Lesz-e közülünk akár egy is, akiről úgy emlékeznek meg negyven-ötven év múltán, mint ahogy mi emlékezünk '56 hőseiről? Lesznek-e bátrak és igazak, akik nem tűrik Isten törvényeinek meggyalázását!? Lesz-e még olyan Magyarország, hol bűn a gyilkosság, lopás, hamis tanúság, atyáik, az ősök becsmérlése!? Lesz-e annyi szeretet bennünk, hogy egymásért, gyermekeinkért, unokáinkért, a jövőnkért érzett felelősségvállalás leoldja rólunk a félelem bilincseit!? Merünk-e ebben az országban igaz ember módjára élni!?

Azért jöttünk el ma ide a Hősök terére, hogy erőt merítsünk '56 sokáig névtelen mártírjainak példájából, hazaszeretetéből, szabadságvá­gyából, tisztaságából!

Kérünk Téged, Uram, adj nekünk erőt, hogy szeretetünk legyőzze félelmeinket! Kérünk Téged, Úristen, adj bátorságot nekünk, hogy merjünk élni, és igent mondani a megfogant életre, mert minden magyar élet, minden csepp magyar vér oly drága már nekünk, hogy tovább nem áldozhatunk néked Úristen és néked drága Hazánk hősi halottakat, nem adhatjuk vérünket, csak munkánkat, verítékünket, könyörgésünket és fohászunkat, és imáinkat! Kérünk Téged, Úristen, add, hogy minden gyermek megszülessék a Te akaratodból! Add meg nekünk, hogy tiszta tekintettel egymás szemébe nézhessünk! Add meg a mindennapi kenyerünket!

Szent helyen vagyunk. A szent helyek, a hősök tisztelete kötelez. Ha farizeusok jönnek szenthelyeinkre, hőseink, halottaink nyugalmát ne zavarja fütty, hangoskodás! Álljunk némán a temetőkben, hőseink emlékhelyein, a megemlékezés terein, hátul, összekulcsolt kézzel fordítsunk hátat azoknak, akik hosszú éveken keresztül kegyeleti helyeinket meggyalázták, és lovak patáinak csattogásával vették el azt a kevés nyugalmat, amit a föld adhatott a benne nyugvóknak! Nekünk embernek kell maradnunk, aki a bűnös emberben is tiszteli a Teremtőt, és vele szemben is betartja a Teremtő törvényeit! Áldd meg Urunk szent akaratunkat! Nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk történelmünket, porló csontú hőseinket, a Kárpát-hazát összetartó Szent Korona eszméjét! Nem engedjük, hogy a hamisság, a hazugság, az ön- és magzatháború a magyar nemzet pusztulását okozzák! Jelen imánkkal egy időben a Székelyek Tanácsa is gyűlésezik. Székely testvérünk, Orbán Balázs, 1868-ban a következőket írta és mondta: „Van bizonyosan az egyént felmagasztaló érzet az alkotmányos kormányzatban, midőn az ember érzi becsét, midőn tudja, hogy befolyással bír a törvényhozásban és a kormányzatban, s látja, hogy nem puszta játékszer és gép a kormányzói kezében, nem juhnyáj, melyet pásztor és kutyák térítgetnek a legelőn, hanem jogokkal felruházott fensőbb lény, erkölcsi értékekkel bíró ember, kit Isten e föld urává és nem rabszolgájává teremtett.” Kérek minden magyart e szent helyen, a Kárpát-hazában és a diaszpórában, hogy végre halljuk meg, és teljesítsük be Krisztus Urunk evangéliumi szavait: „Új parancsot adok néktek, az az Én parancsom, hogy szeressétek egymást, mint Én szerettelek benneteket!”