Csaba  testvér  üzenete


Böjte Csaba: „Van gyermek, aki az ember hitéből születik.”

( Részlet a HITVALLÁS-ból, a Győri Egyházmegye lapjából )

Ferences szerzetes. Déván az árva, elhagyott gyermekeknek általa létesített otthonban ma közel négyszázan élnek. Csaba testvér Kolozs­váron született 1959-ben. Szülei csíki székelyek. Iskoláit Csíkszeredában végezte. Egyetlen húga van.

Édesapját a kommunisták a rendszer elleni izgatás miatt hét év börtönre ítélték. Ebből négy és fél évet ült le Szamosújváron. Később amnesztiát kapott, de szabadulása után másfél hónappal iszonyú kínok között meghalt.

– Szétverték a veséjét, a hasnyálmirigye megrepedt. A rabtársai mesélték, sokáig nem mondták meg neki, hogy fia született. Mígnem egyszer édesanyám elküldte neki fél pár kiscipőmet. A rabtársaival nézegették, mennyire van kitaposva, így próbálták kitalálni, mennyi idős lehetek. Mivel kék volt, gondolták, fiú vagyok.

– Sokáig bosszúvágy élt a szívemben. Arra hamar rájöttem, hogy nem azokon kell bosszút állni, akik megverték. Később már azt is tudtam, nem a rendszert kell gyűlölni, hanem a bűnt, a rosszat, a sötétséget. Fényt kell gyújtani. Minél nagyobb a fény, annál kevésbé fordulhat elő, hogy más is így veszítse el az édesapját. Minden egyes gyermek egy gyertyaláng. Vannak, akik ragyognak, mások csak pislogó lángocskák. De mindegyik világít.

– Csíkszeredában tanultam, majd érettségi után öt évet dolgoztam. Az utolsó egy évre a Hargitára mentem egy kaolinbányába. Nagyon szép év volt, szinte remeteként éltem, s ott döntöttem el: pap leszek. Hogy miért pont ferencesnek jelentkeztem? Kisebb testvéreknek is nevezik őket, én pedig az egyszerű emberek kisebb testvére szeretnék lenni. Azonkívül szeretek vicceket mondani, jókat nevetni. Meg aztán például a jezsuiták olyan okosak, tudományosak, míg egy ferences lehet egy kicsit boldogtalan...

1989-ben szentelték pappá. Jelmondatává a II. Vatikáni Zsinat egyik gondolatát választotta: "Isten azt akarja, hogy az emberiség nagy családot alkosson, s mindannyian egymásnak testvérei legyünk." Először a Kolozsvár melletti Székre helyezték, ahonnét bejárt Désre, a feren­cesekhez. A karácsony előtti napokban ott érte a forradalom.

– Ceaucescu Bukarestben volt, de már lőttek. Elindítottam a harangokat, s elmentem sétálni. A tömeg ott állt a város központjában. A kommunista polgármester, aki addig szóba sem állt velem, arra kért, nyugtassam meg az embereket. Én mondtam nekik: a Jóisten mindenkit szeret, mondjuk el együtt a Miatyánkot. S az emberek letérdeltek a sárba és imádkoztak magyarul, ro­mánul, sírva.

A novíciátust az anyaországban, Esztergomban végezte Barsi Balázs atyánál. Aztán hazament Erdélybe, ahol kinevezték a Gyulafehérvári Egyházmegye ifjúsági lelkészének. Számtalan tábort, lelkigyakorlatot szervezett, mígnem 1992 novemberében új állomáshely következett: Déva.

A dévai kolostor 1718-ban épült. Fénykorában szerzetesek és diákok lakták. A 20-as években mintegy 800 gyermek tanult itt. A háború után államosították, '70-ben árvíz pusztította, majd lakatlanul állt. Aztán '92 őszén két ferences megálljt parancsolt az enyészetnek, amikor leverték az elhagyott épületről a lakatot. Böjte Csaba és Böjte Mihály - csak névrokonság van köztük - szobánként rakta rendbe a kolostort. Sok fiatal járt hozzájuk lelkigyakorlatra, akik szívesen besegítettek a lapátolásba, a romeltakarításba és az építkezésbe is.

– Több szegény sorsú gyermek is részt vett a munkában. Először nekik csináltunk nyári tábort, akkor jöttem rá: lehet nevelni őket. Ezután egy éves tábort szerveztünk, s most már tizedik éve táborozunk...

– Déva egy mentőcsónakhoz hasonlít, a bajbajutott gyermekeket Isten nevében befogadjuk. S ők hagyják magukat nevelni. Csodálom, hogy Isten milyen jó anyagból teremtette őket. Annyi jóság van bennük, csak bátorítani kell: merjen jó lenni! Az egyik kislányt kidobták az iskolából, mert rossz volt. Amikor idejött hozzánk, tudta, hogy itt jónak kell lenni. Megpróbálta, s úgy maradt. Sikerült neki, azóta országos magyar versenyeket nyer. Azon csodálkozom a legjobban, hogy a gyermekek nem harapják el egymás torkát, hanem szeretetben élnek. A szolidaritás olyan mély jeleit lehet felfedezni bennük, hogy csak ámulok, a felnőttekben nincs annyi jóság.

– 1999 őszén millecentenáriumi emlékművön gondolkodtunk, majd úgy döntöttünk, mi nem fát ültetünk, nem szobrot állítunk, hanem azt csináljuk, amihez a legjobban értünk. Így jött létre 2000-ben a Szent Erzsébet Gyermekotthon Szászvárosban. Nyolcvanhét gyermekünk él ott, háromtól tizenkét éves korig, tizenhat tanárral és nevelővel. Déván pedig kétszáznyolcvanhét gyermekünk és hetven munkatársunk van. Havonta mintegy 300 millió lej, azaz körülbelül 2,2 millió forint kell a megélhetésünkhöz. Azt is mondhatnám, hogy egy gyermek napi ellátása körülbelül 1 euróba kerül. Állami támogatásokból, pályázatokból és adományokból szedjük össze a pénzt. Én hiszem, hogy a Jóisten a jó pásztor, s én a pulikutyája. Ha megkért, hogy fogadjam be az elhagyottakat, az árvákat, akkor a nevelőt sem küldi el, s nem hagyja, hogy éhen vesszünk. Nagyon sok jótevőnk van, én itt is szeretném megköszönni mindenkinek, amit tettek értünk. S nem csupán az anyagiakat, hanem a fogadtatást, a szeretetet, az együvétartozás gyönyörű érzését.

– Van, amelyik gyermek az ember testéből születik, s van, amelyik a hitéből. A legkisebb gyermek, egy nyolc hónapos kislány úgy került hozzám, hogy az anyja a kezembe adta és elment. Ott álltam habitusban a templom előtt, mint Szent Antal a kis Jézussal. Most mit csináljak? Egy darabig járkáltam kezemben a gyermekkel, aztán bementem az egyik tanítónéni szobájába, aki éppen aludt. A kicsit beraktam a takaró alá, s már éppen jöttem volna ki, amikor a tanítónéni felriadt. Odasúgtam neki: itt járt a gólya, de ne mondd senkinek! Azóta a kollégáim zárt ajtóknál alszanak...

Lejegyezte: J. Kovács Andrea