Gondolatszikrák - 19

    "Találkozni" csak ember képes, tulajdonképpen a találkozás az emberiség csodája.
    Az állat az őt környékező világ hatása alatt áll. Az ember azonban kérdez és hall, s felel reá: minden hangra, mely lelkivilágának egy részét érinti, egy szál virágra, egy fára, egy csillagra, egy ember csendes mosolyára választ adhat szívével, szellemével, egész lényével. Ez a válasz nem bizonytalan kísérlet-e? Mert milyen távoli az út szívemtől egy szál virágig, falevélig, fűszálig, csillagig, és még a hozzám legközelebb álló lénytől is mély szakadék választhat el. Minden szívből jövő áramlat és mozdulat, mely külső hívásra választ jelent, boldog, lelkesítő igazolása annak, hogy az elképzelhetetlen mégis valóság lett; csoda történt, a kísérlet sikerült. Ember és ember, ember és világ között sikerült hidat verni: találkoztak.
    Ami itt végbe ment, titok volt és titok marad.     Valamiféle megfoghatatlan, idegenszerű, ésszel felfogott, és mégis túl minden érthetőn, megérinti az érzékeny ember lelkét. Átsuhan rajta a névtelen üzenet, és ő készségesen hagyja; egész mélyen a lelkében érzi a fuvallatot, mely megremegteti a fűszálat, kinyitja a virág kelyhét. Rápillant a messziről felé tekintő őzszempárból, forró nyári délelőttök izzó hangulatából, vagy egy tovasiető ember fényes tekintetéből. És az így "megérintett" kilép őnmagából, a megfoghatatlan elé indul valamivel, ami kevesebb és ugyanakkor több mint egy szó.
    Talán megáll mentében, csodálkozik, leborul a földre, kitárja karjait vagy félrefordítja fejét, hogy elrejtse belső remegését, - mindegy - egy másodpercig érzi a tiszta, lüktető Élet erejét végigszáguldani egész testében. A Lélek feltörte a test börtönét, és a szakadék "itt és ott között", közöttem és egy darab világ között megszűnt, a találkozás aktusába zárult.

    Jóval az előtt, mielőtt az ember és ember közötti, az ember és a világ közötti találkozást, mint ábrázolásra méltó témát a képzőművészet felvette, a festészet és a szobrászat kizárólag az Isten képével és minden nép hitének alaptémájával, az embernek Istennel való találkozásával foglalkozott. Minden régebbi művészet ünnepélyes komolysággal viseli ezt a témát, lehetőleg megtisztítva a földitől és az emberitől. Későbbi korok nem szégyellik jelentéktelen egyszerűségű élményként beállítani a szüreke hétköznapok emberi eseményeit.