Csak a Balaton, uszoda még nem
Egerszegi Krisztina hisz a csodában, a családi együttlétben, a szenteste hangulatában
Az Egérlyuk étterem faláról a nyolcvanas évek kedvenc Egérkéje, a kilencvenes évek úszókirálynője
néz ránk, majd a családias hangulatú terembe szerényen belép az élő legenda. A csinos, kétgyerekes
fiatalasszony mosolya csendesen árulkodik arról, hogy Vigassyné Egerszegi Krisztina fizikailag és
lelkileg egyaránt kitűnően van. Nem szól Bálintra, aki a fotózás iránt érdeklődik, s amikor
kollégám megengedi a hároméves kisfiúnak, hogy felvételt csináljon - némi segédlettel -
anyukájáról, élete első és valószínűleg legszebb képét készíti el. Gondolatban felvételeket
nézegetünk az ötszörös olimpiai bajnokkal, méghozzá a szűkebb, s a nagyobb családja fotóit.
Az első képen az Egerszegi család látható az ünnepi asztal körül, a szülők már túl vannak a
bor-, a gyerekek a vanílialevesen, majd jön a pulyka és a rántott hal. Klári és Krisztina
izgalma érthető, a Jézuskára várnak.
- A vacsora végén apu felállt, kiment a fürdőszobába, ahonnét át lehet menni abba a szobába,
ahol a karácsonyfa állt. Csengetett, majd visszafelé lehúzta a fürdőszobában a vécét.
Aztán bejött, mi pedig boldogan újságoltuk: "Megjött a Jézuska!" És ez a szertartás még akkor
is így történt, amikor már nagylányok lettünk. Nem is emlékszem arra, mikor tudtam meg, hogy
nem a Jézuska hozza az ajándékot. Számomra ugyanis a családi együttlét, a szenteste meleg
hangulata olyan csodát jelent, amiben hinni kell.
A biztos családi háttér is kellett ahhoz, hogy Krisztina tizennégy éves korában már olyan
szédítő magasságba jusson, amelyről ilyen korban a sportolók csak álmodozni szoktak: az
1988-as szöuli olimpián hatalmas meglepetésre arany- és ezüstérmes lett. Vajon ez a korai
csúcsteljesítmény a családban milyen előnnyel járt?
- Szüleim sohasem kivételeztek velem. Nekem éppen úgy kellett segítenem otthon, mint Klárinak.
Akkoriban úgy gondoltam, hogy anyuék rendkívül szigorúak. Például mindig meg kellett mondanom,
mikor jövök haza. S háromszoros olimpiai bajnokként sem nézték el, ha este tíz után érkeztem.
Amióta megszületett a két fiam, másképpen látom a neveltetésemet. A gyerek ugyanis nem csupán
gond és öröm, hanem felelősség is. Anyukámék tehát nem szigorúak voltak, csak féltettek. Óvtak
attól, hogy ne térjek le a helyes útról.
A következő emlékképen a Spartacus úszócsapata látható, a hol szigorú, hol lágy szívű Kiss Lászlót világklasszis tanítványai veszik körül. Egerszegi Krisztina tizenhét éven
át rengeteg időt töltött el az uszodában, a monoton edzéseken sok ezer kilómétert úszott
le, ám néhány olyan perc volt, amikor teljesítményéért elismerést és tapsot kapott.
- Szerencsére kitűnő közösségben sportoltam. Laci bácsi csak a közös sikerünk érdekében volt
kemény velem. A remek társaság ellenére már 1994-ben elegem lett az úszásból. Fizikailag ugyan
még jól elviseltem az edzéseket, de lelkileg nehezemre esett a mindennapos felkészülés. A római
világbajnokságon akartam abbahagyni, ott azonban kikaptam, legyőzötten pedig nem lehetett
befejezni. Plusz két évet még edzettem azért, hogy olimpiai bajnokként búcsúzhassak. Őszintén
bevallom, amióta befejeztem, nem úsztam medencében, csak nyaranta a Balatonban. Megfogadtam,
akkor úszom megint uszodában, ha kifejezetten arra vágyom.
Ez a pillanat az elmúlt hat évben még nem jött el, pedig 2000-ben elkészült a családi ház
pincéjében a tanmedence is. Anya és lánya az elmúlt időszakban, úgy, mint régen, hajnalban
"edzésre" megy. Amíg Egerszeginé úszkál a medencében, addig a volt úszó három kilóméteres futás
után tornázik és erősít.
- Amatőrként sem könnyű a rendszeres sportolás. Előfordult, hogy nagyon álmosan ébredtem, s úgy
gondoltam, feladom. De aztán sikerült legyőznöm a lustaságomat. Persze sokat segít, hogy anyukámra
is számíthatok. Mert mégsem hagyhatom, hogy egyedül úszkáljon...
Az Egerszegi lányok férjhez mentek, a család azonban együtt maradt: az apa és Klári férje vezeti
az Egérlyuk éttermet. A családi ház tanmedencéjében pedig Klári gyerekeknek tart úszótanfolyamot.
Az utóbbi miatt is elkerülhetetlen lesz, hogy Bálint és a tíz hónapos Barnabás megtanuljon úszni.
- A sport nevelő hatása jelentős. Ezért fontos, hogy a gyerekeim sportoljanak. Arra nem beszélem rá
őket, hogy úszók legyenek, de ha valamelyik tehetséges, és versenyezni akar, akkor nem fogom benne
megakadályozni. Azt a sok segítséget, amit a szüleimtől kaptam, nekem is meg kell adnom Bálintéknak.
Az emlékképek után visszatérünk a jelenbe, a családi fotó kedvéért a férj, Vigassy Ádám a szomszédos
házból megérkezik Barnabással. Együtt a család, az úszókirálynőből lett családanya gazdagsága pénzben,
értékben nem mérhető.
- Amikor abbahagytam, két út között választhattam. Ismert sportolóként az egyéni karrieremet építem,
vagy a családanya szerepét választom. Hála Istennek, találkoztam Vigassy Ádámmal, aki nem csupán a
férjem, hanem a párom lett. Gyerekkoromban úgy terveztem, hogy 14 éves koromig úszom, 22 évesen
pedig férjez megyek. Ugyan a tervem négy évet csúszott, de megérte várni.
Az Egerszegi családban női többség volt, de aztán fordult a kocka, hiszen az apa két lányától
eddig négy fiú unokát kapott. A Vigassy családban is férfiuralom van. Vagy mégsem?
- A párom és én is makacsok vagyunk, de valamelyikünk mindig enged. Bálint az Oroszlán jegyében
született, nagyon akaratos. Azt mondják, én voltam ilyen. Barnabás egészen más. Amikor a szívem
alatt hordtam, sokszor beszéltem hozzá, úgy látszik, ez hatott.
A fotózásra váró Bálint egyre elevenebb, Krisztina azonban nem ugrik fel az asztal mellől, de
tekintete a fiát követi. Így illik befejezni a beszélgetést, amelynek végén az ötszörös olimpiai
bajnoknőt a jövőről kérdezem.
- Szüleinktől olyan erkölcsi örökséget kaptunk, amelyet kötelességünk továbbadni a gyerekeinknek.
Mint például a hazaszeretet. Úszóként ez az érzés a világversenyeken pluszerőt jelentett nekem.
Sohasem jutott az eszembe, hogy több pénz reményében más ország színeiben versenyezzek, pedig
bárhol szívesen befogadtak volna. Fontos, hogy a fiúk megtanulják az anyanyelvüket, ismerjék
hazánk történelmét, kultúráját. Mindez olyan gyökeret jelenthet számukra, amely később védelmet
nyújt. Persze, nem vagyok naív, tudom, hogy majd az óvodában, az iskolában más hatások is
befolyással lesznek rájuk, ez így természetes. De, a saját életemből tudom, hogy a szülői példa,
a család ereje mennyire meghatározó.
A múlt emlékképei után elkészül a családi fotó. Az izgő-mozgó pillanat megmerevedik, az úszólegenda
viszont víz nélkül is boldogan él.
Salánki Miklós
|