|
Cinkos, aki néma! | ||
|
CHARTA 2007 2007. február 17-én, szombaton, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának 21. oldalán Csoóri Sándorral egy interjú jelent meg, mely a cseh értelmiség harminc évvel ezelőtt elindított „Charta '77” néven ismert mozgalom magyar visszhangjáról szólt. Ezt itthon 34-en írták alá, – a népi ellenzék képviselői közül csak Csoóri Sándor. A rendkívül érdekes beszélgetés végén elhangzott egy aktuális kérdés: „Nem jutott eszébe, hogy egy Charta 2007-es emlékiratot most is aláírna?” Bizonyára senki nem csodálkozik azon, hogy miért épp most, 2007-ben hangzott el ez a kérdés. Az azonban elgondolkoztató, amit Csoóri Sándor válaszolt: „De igen. Szívesen... Olyanokkal, akik nagyjából úgy látják a szakadékba zuhanásunk esélyeit, mint én...” A szomorú az egészben az, hogy a régi barátok most aligha írnának alá ilyen nyilatkozatot. Az interjúban csak két nevet említ a 34 közül: Konrád Györgyöt és Kis Jánost. Csoóri, mint mindig, most is fején találja a szöget, amikor meg is magyarázza okfejtését: „Ha az az érzékenység bujkálna bennük, mint akkor. A közép-európai sors évtizedekig volt a tolluk hegyén, a homlokuk mögött, de ma már ebből semmi sem érdekli őket.” Természetes, hogy az újságíró újabb kérdéssel ostromolja, és az iránt érdeklődik, hogy ma, 2007 tavaszán kikkel tudna társulni? Nagyon elgondolkoztató a névsor. Találunk benne akadémikust, érseket, közgazdászt. (Akit név szerint érdekel, kattintson a Magazin cikkére, az Innen-Onnan rovatunkban.) Tulajdonképpen igazi mondani valóm ezután következik. A gondolatot Csoóri cikke eleve sugallja: Emelkedjen fel hivatása magaslatára a magyar értelmiségnek legalább az a rétege, mely felelősséget érez a Szent Istvántól elindított, a Széchenyi Istvántól újból átgondolt magyarság sorsáért. A most élő értelmiség lépjen elődeink nyomába, akik – ha kellett – életük árán is a gúzsba kötött, megfélemlített, megalázottságában megnémult magyar nép hangja, szócsöve, egeket ostromló élő lelkiismeretévé váltak. Ez a lelkiismeret akkor válik félelmetes erővé, ha nem külön-külön szólal meg, hanem egységes kiáltássá, villámmá és fülsiketítő mennydörgéssé válva elszántan képes lesz megállj-t parancsolni a most hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó, minimális többséggel rendelkező népirtóknak. A lelkiismeret-, a gondolat-, a szólás-, az írás- és a cselekvés szabadságának írott és íratlan joga alapján minden törvényes eszközzel meg akarjuk magyarázni tudat- és erkölcshasadásban élő népünk millióinak, hogy ma hazánkban népirtás folyik. Többféle népirtás létezik. Külső és belső. Most nem a tatár, a török, a német, az orosz csapatok igázzák le népünket, és nem a Habsburg császár, illetve az ország apostoli királya robbantatja fel középkori várainkat, és irtja népünket, hanem belülről morzsolja szét a hazáját, őseink hitét kigúnyoló liberális-szabadkőműves-ateista-posztkommunista ideológia. Nincs olyan hét, hogy ne robbanna fel egy lopakodó akna az egészség, az oktatás, a megadóztatás, a rendészet, a külügy vonalán. Károlyi Mihály, Samuelly Tibor, Rákosi Mátyás és Kádár János óta nem volt példa, hogy magyar miniszterelnök külföldi újságokban népünk becsületét gyalázza... És közben megjelennek a képernyőn iskolájukat, korházukat, öregotthonaikat sirató gyerek- és férfiarcok, és mikrofonba mondják ötven éves vesebetegek: „hát akkor meghalunk”. És van család-támogatást megtagadó népirtás, mely a nemzethalált tömeges ázsiai bevándorlók honosításával akarja palástolni... Íme a 2007 magyar Chartájának létjogosultsága. A nemzet erkölcsi és fizikai agóniáját látva, kérek minden, Istent és Hazát szerető értelmiségit, hogy felelősségének tudatára ébredve legyen őrzője népünknek. Bizonyára hamarosan eljön az idő, amikor Csoóri Sándoron kívül más vezető értelmiségiek is úgy érzik, hogy a huszonnegyedik óra utolsó perceiben nem lehet kétséges, lépnünk kell. Hazaszeretetükben és istenhitükben töretlen értelmiségiekre van szükségünk, akik értik, mit rejtenek magukban Váci Mihály szavai: „Nem elég a célt látni... Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell” Julien Benda egyszer már megfogalmazta, mit tartalmaz az „ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA”, és Babits Mihály is szemünkbe merte mondani, hogy „CINKOS, AKI NÉMA”. Ezért írtam e sorokat: Szólaljunk meg! Szólalj, szólalj virrasztó! Kelt Szent István városában, Székesfehérvárt 2007. márciusában Barlay Ö. Szabolcs
|