Álarc nélkül

HAMINGWAY MÉLYTENGEREI

Most olyan ismert és közkedvelt íróról kívánok szólni, akiről sokan azt vallják, hogy a múlt század Amerikájának megtestesítője volt, - hasonlóképpen, ahogy Voltaire Franciaországot testesítette meg az 1750-es, vagy Byron Angliát az 1820-as években.

Kezdetek

Ernest Hamingway 1899-ben született egy Chicagóhoz közeli barátságos kertvárosban. Atyja, Edmunds kiváló orvos volt, anyja, Grace rendkívül értelmes, hatalmas akaraterejű, sokoldalú nő volt. Festett, bútort tervezett, prózát,verset írt, szépen énekelt, számos hangszeren játszott, dalokat szerzett, amelyeket ki is adott. Mindketten megpróbálták kulturális örökségüket továbbfejlesztve átadni gyerekeiknek, akik közül Ernest volt a kedvenc, mint a legidősebb fiú. A protestáns erkölcsi szabályok betartását a legapróbb részletekig elvárták, - reggelenként közösen imádkoztak, zsoltárokat énekeltek, és mindennemű kihágást keményen megtoroltak. Büntetés után le kellett térdelniük, hogy bocsánatért imádkozzanak Istenhez.

Most olyan témához értünk, aminek mélyebb megismerése nélkül aligha tudnánk megmagyarázni mindazt a borzalmat, ami Hamingway életét oly szánalmasan sötétté tette. A pedagógia és a modern karakterológia jól ismeri azt a gyűlöletig fokozódó, már-már perverz reakciót, ahogy az életet élvezni akaró fiatalember reagál a szülők terrorjára. Már pedig jelen esetben erről van szó. Tudniillik a szülők oly drákói szigorral akarták gyermekeiket, elsősorban Ernestet, az erkölcsös életre nevelni, hogy magát az erkölcsöt utáltatták meg vele. Az apa borotvaszíjjal, az anya hajkefével verte el. Száját keserű szappannal mosták ki, ha hazugságon vagy káromkodáson kapták. Az anyja hagyományos protestáns példaképet akart belőle nevelni: ne dohányozzon, ne igyon, házasság előtt ne éljen nemi életet, feleségéhez legyen hű, és szüleivel, főleg anyjával mindig engedelmes és tisztelettudó. Dr. Hamingway a kereszténységet a férfibecsülettel és úriemberi magatartással azonosította. "Azt akarom, hogy képviselj mindent, ami az Emberben jó és nemes, bátor és lovagias. Féld Istent és becsüld a Nőt."

Mint látni fogjuk, Hamingway ördögi megszállottsággal a felsorolt összes elvárásnak épp az ellenkezőjét tette. Aligha szorul magyarázatra, hogy öngyilkossággal befejezett életének és rémtetteinek gyökerei gyermekkorához, fiatal éveihez nyúlnak vissza. Ernest ugyanis teljes egészében elutasította szülei hitét, és ezzel együtt minden késztetést, hogy megfeleljen a fiúkról alkotott ideájuknak. Tizenhét éves korában megismerkedett egy olyan családdal, mely tudatosan ateista volt. A lányok édesapja, Smithsz professzor, tudományos könyvvel kívánta bizonyítani, hogy Jézus Krisztus nem is élt.

Ezekben az években Hamingway már feladta hitét, felhagyott minden vallásos gyakorlattal, és eldöntötte, hogy mindig mindenben saját tehetségét és kedvét fogja érvényesíteni, saját maga szabja meg önmaga számára a férfibecsület mintaképét. Lényegét tekintve Hamingway erkölcsi normái nélkülöznek minden vallásos szinezetet. Magyarán: számára sem a Tízparancsolat, sem az emberi mivoltunkat legmélyebben meghatározó természeti törvények normái sem szentek, sem mérvadók nem voltak. (Ezzel elérkeztünk korunk erkölcsi lazaságának, sőt nihilizmusának témájához.)

Nemcsak nem hitt Istenben, de az intézményes vallást éppenséggel az emberi boldogság akadályának tartotta. Második felesége, Pauline kedvéért áttért a katolikus hitre, de amikor az asszony a születésszabályozással kapcsolatban próbálta betartatni vele a normákat, éktelenül feldühödött, mert számára kényelmetlen volt.

Hamingway vallástagadása a fiatal entellektüel jellemző vonása, annál inkább, mert ezzel párhuzamosan haladt a szülei által képviselt erkölcsi kultúra elutasítása is. Lázadásának célpontja az erős egyéniségű anyja volt. - Ő pedig erős egyéniségű férfivá érett. Nem fértek meg egy csárdában. Ezt eleinte próbálta leplezni, és amikor elköltözött hazulról, a következő megtévesztő sorokat írta: "Ne aggódj, ne sírj és ne idegeskedj amiatt, hogy jó keresztény vagyok-e. Az vagyok, mint régen, ugyanolyan mélyen hiszek, mint régen, és minden este imádkozom."

Ez a hazug félrevezetés csak rövid ideig tartott. Grace ugyanis hamar ráébredt a rettenetes valóságra: nemcsak elvesztette fiát, de tudomásul kellett vennie, hogy szemefénye, Ernest, ateista lett.

1920 júliusában írt fiának egy intő levelet. - Megtudta ugyanis, hogy Ernest a háború végén az olasz fronton egy mentőalakulatnál teljesített szolgálatot, és itthon afféle háborús hősként mutogatta magát. Nem dolgozott. Tétlenkedő magatartása annyira elkeserítette anyját, hogy keserűen kifakadt. "Amíg magadhoz nem térsz, Ernest, és nem hagysz fel az élvhajhászással, amíg abba nem hagyod, hogy szép arcodból húzz hasznot, és elhanyagolod kötelességeidet, amelyekkel Istennek és Megváltódnak, Jézus Krisztusnak tartozol, nincs előtted más kilátás, csak a csőd. A számlád negatívban áll."

Fia három napig ült a levél felett. Reakciója még nyolcvan év távlatában is rémisztő hatással van az emberre. Anyját ettől kezdve legnagyobb ellenségének tartotta. Baráti köre előtt ezt nem is titkolta. Egyikük így nyilatkozott: "egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki szívből így gyűlölte az anyját, és ez Hamingway volt". Lanham tábornok így emlékezik: "Ernest Hamingway, amióta ismertük egymást, mindig csak "annak a dögnek" nevezte az anyját. Legalább ezerszer elmondta nekem, hogy, miért és mennyire utálja". Még 1949-ben is gyűlölte a nyolcvanadik éve felé közeledő anyját, amit kiadójának is megírt kubai otthonából: " Nem fogom meglátogatni, és ő is nagyon jól tudja, hogy nem jöhet ide.".

- Ha egy pillanatot szánunk a karakterológiai összefüggésekre, nagyon érdekes eredményhez jutunk. Grace, az anya, és Ernest, a fia között az un. oedipus komplexum megfordítottját analizálhatjuk. Míg ugyanis az anya-fia közti sokszor elszakíthatatlan érzelmi kapcsolat gyakori tünet a pszichológia világában, addig a Hamingway féle szindróma, vagyis az anya-gyűlölet ilyen intenzitással igen ritkán fordul elő. -

Hamingway az anyagyűlöletet valóságos filozófiai rendszer szintjére emelte. Utálata meghaladta azt a tisztán pragmatikus ellenérzést, amelyet Marx tanúsított anyja iránt, és érzelmileg inkább azzal rokonítható, amit Marx magával a kapitalista rendszerrel szemben táplált. Hamingway abban a hitben élt, hogy hamis világot örökölt, amit szülei vallása és erkölcsi elvárásai szimbolizáltak, és ezt egy igaz világgal akarta helyettesíteni. (Lényegében Hamingwaynél is az erasmusi Filosophia Christi megtagadása, és helyébe egy újnak állítása szerepel. Épp ezért sorolom Nyugat álprófétái közé!)

De mit értett azon, hogy "igaz"? Azt most már biztosan állíthatjuk, hogy nem a szülői kereszténység örökölt és kinyilatkoztatott igazságát, sem más hit vagy ideológia igazságát értette ezen, hanem azt az igazságot, amit ő annak látott, hallott, érzett, szagolt és ízlelt. Irodalmi filozófiáját legegyszerűbben így lehetne összefoglalni:"Lelkiismeretes ragaszkodás saját tapasztalatom igazságához".

Hamingway, a démon

Tudatosan készült arra, hogy egyre nagyobb tömeget tartson befolyása alatt. Ennek vetett alá mindent. Előbb meg kellett tanulnia tökéletesen írni, hogy annál erősebb hatással legyen olvasóira. Hamingway különös figyelmet fordított a kifejezések pontosságára. Hitt a "mot juste"-ben, vagyis abban, hogy az igazi írónak mindig egyetlen pontos és megfelelő szót (igét, jelzőt) szabad csak használnia. "A próza építészet -írta - nem lakberendezés, a barokk kora pedig véget ért."

Érdemes elolvasni, mint vélekedik Tolsztojról: ".... csodálatos, megragadó leírásai vannak, ... többet teremtett, mélyebb megértéssel, mint bárki más. De messianisztikus gondolkodása nem ér többet bármely hitbuzgó történelemprofesszorénál". Hamingway valóban sohasem prédikál az olvasónak, de még csak nem is bökdösi oldalba, hogy figyelmét a szereplők magatartására irányítsa. Írásainak középpontjában a cselekvés áll. Regényei cselekvési regények, ugyanakkor ideologikus regények, mert szemében nem létezett morálisan semleges cselekedet. Még egy étkezés leírása is erkölcsi erejű, mert fogyasztani lehet jót is, rosszat is, és az evésnek, ivásnak is van helyes és helytelen módja. Szinte minden cselekedetet végbe lehet vinni helyesen és helytelenül, - pontosabban nemesen és nemtelenül. Még a házasságtörést is.... Hamingway ui mindig arról akar írni: hogyan állnak a dolgok valójában, nem pedig arról, hogy milyennek kellene lenniök. (Jó példa erre egyik legismertebb regénye: Akiért a harang szól.)

Érthető, hogy édesanyja, Grace, kétségbeesve figyelte fia moralitásának egyre mélyebbre süllyedését, amit a keresztény elvekhez viszonyítva a teljes nihilizmusnak nevezett, hiszen amire tanította, és amit megértett a kereszténységből, azt megvetette, kigúnyolta. A Miatyánk szentségtörő paródiáját írta meg a Tiszta, világos kávéház című novellájában, - a keresztre feszítésből a Halál délutánjá-ban űzött gúnyt. Az Ötödik hadoszlop című drámájában pedig megáldanak egy köpőcsészét.

Közben megteremtette saját közönségét, és olvasóit megfertőzte saját ízlésével (v. ö. Paul Johnson i. m. 247. ). Sorra jelentek meg művei: A mi időnkben, Fiesta, Búcsú a fegyverektől, Férfiak nők nélkül.... Ezeket százezres példányszámban világszerte olvasták. Hamingway hatására lehetetlen volt nem felfigyelni. Már 1927-ben ezt írta róla a recenzor a New York október 28-i számában: "Írásai veszélyt jelentenek,mert az egyszerű dolgok, amiket művel, olyan könnyűeknek látszanak. De nézzék csak meg azokat az ifjakat, akik megpróbálkoznak vele"

Hogy sikerének mi a titka? Egyik megnyilatkozásával lehetne legtömörebben megfogalmazni: "Találd meg az érzelem forrását, azt az eseményt, amely izgalomba hozott. Írd le olyan tisztán, hogy az olvasó is érzékelhesse... és mindezt tömören, minden felesleges szót, jelzőt elhagyva... Legyen méltóságunk a körülmények szorításában: grace under pressure" És közben a szerző nem mutat rá erkölcsi tanulságra, hisz a cselekedetek magukért beszélnek, melyek egy ki nem mondott, ki nem fejtett morális keretbe vannak foglalva. A tragédia abban rejlik - és ezért is érezték már kortársai is veszélyesnek -, mert kiderül, hogy az író által bemutatott értékrend is csak illuzió, vagy téves ítélet eredménye. Így válhat egy házasságtörés, rablás, gyilkolás is szimpatikussá az olvasó szemében, hisz a "hős" csupán külső rosszindulatnak, vagy a tények makacsságának esik áldozatul. (Ez a szemlélet, illetve szemléltetés vezet ahhoz a jelenséghez, amikor a közönség egy rablógyilkosnak, és nem a nyomozóknak szurkol!!). Itt már démoni kategóriákban mozgunk....

Miután kidolgozta stílusát és saját etikáját, szükségszerűen azon kapta rajta magát, hogy mind a kettőt kezdi megvalósítani saját életében. Annyira beleélte magát hőseinek sorsába, hogy áldozata, foglya és rabszolgája lett saját képzeletének, és így rákényszerült, hogy azt a valóságban kiélje. Aki ebbe az örvénylő spirálba belehajtja önmagát, szabadulni belőle aligha képes. Így lett Hamingwayből, a legtehetségesebb, zseniális íróból sztár, önmagát mutogató kalandor, sőt élete alkonyán sokakban undort keltő, szánalamra méltó figura, amit már ő maga sem tudott elviselni.

Életének erről a tragikus szakaszáról (egyre erősödő depressziójáról, maximális méretet öltő alkoholizmusáról, "háreméről", stb) nem kívánok bővebb beszámolót nyújtani, - erről Paul Johnson kimerítő képet ad. (v. ö.: Értelmiségiek 254-282.). Itt mindössze a leglényegesebb epizódokra, és azok összefüggéseire mutatok rá a teljesség igénye nélkül.

A Hamingway-szindróma az Evangélium mérlegén.

A Világnézeti Figyelő célul tűzte ki, hogy az egyetemes társadalmat, vagyis az egész világot befolyásolni képes személyiségek működését (nemcsak alkotásaikat, hanem személyiségüket is) megbízható dokumentumok alapján analizálja, majd ennek leglényegesebb elemeit az evangélium mérlegére téve, elkészítse a szintézist.

Ehhez elöljáróban még annyit kell hozzáfűznöm, hogy a transcendens, isteni, evangéliumi igazságok érvényességét nemcsak úgy lehet bizonyítani, hogy az alapigazságokat (törvények, erények-bűnök, szentségek) megismerjük, tanuljuk, gyakoroljuk, hanem úgy, hogy az ellenkező pólusról elindulva, épp azt mutatjuk be, hogy hová vezet azoknak az élete, magatartása, életstílusuk követése, akik irástudói (clerc = klerikus) hivatásukat megtagadva, fellázadnak a Teremtő Isten által kijelölt törvények ellen. Ezt nevezem "fordított bizonyítási eljárásnak".... Ezt igyekszem bemutatni Hamingway esetében is.

Az okság elve sok évtizedes ostrom után újból bevonult nemcsak a természettudományok, de a filozófia, sőt a pszichológia világába is. A gén-struktúrák, örökölt hajlamok érvényességéről ma már könyvtárnyi ismeretünk van.

Visszatérve jelen témánkra, meggyőződésem, hogy Hamingway sorsáért a szülők (dr. Edmunds és felesége, Grace) legalább úgy felelnek Isten és az emberiség "ítélőszéke" előtt, mint az ellenük, és az általuk torzítva bemutatott evangélium ellen fellázadt fiúk, Ernest Hamingway.

Köszönet az irodalomtörténészeknek. Lankadatlan kutatásuk nyilvánvalóvá tette, hogy Hamingway alkoholizmusának gyökere épp Grace abszurd nevelési szisztémájához nyúlik vissza. Szülei drákói szigorát a szomszédtól kapott igen erős almabor rendszeres fogyasztásával igyekezett ellensúlyozni. A többi adat felsorolása ezek után számomra feleslegessé vált. Mégis álljon itt egy-két adat.

Egyszer MacLeishnek ezt mondta: "Az a baj, hogy egész életemben, ha igazán rosszul mentek a dolgok, ittam egyet, és rögtön minden rendbe jött." Az 1920-as években, pl. Párizsban egy étkezéshez öt-hat üveg vörösbort is megivott.

"Have a drink", - a szájhagyomány tőle eredezteti a húszas évek kedvelt kifejezését: "Igyál egyet". Testvére arról számol be, hogy az 1930-as évek végén napi tizenkét whisky-szódát is megivott. 1948-ban a havannai kereskedők róla nevezték el az egyik legerősebb koktélt,a "Papa Double-t" (rum, grapefuit és maraschino keverék). Egy interjú alatt hetet "dobott be", - ahogy ő szokta ezt a "műveletet" hívni. Az 1930-as években, Key Westben a szokásos napi adag sem volt elég, lefekvéskor egy üveg pezsgőt vitt magával. - Különösen nők társaságában szeretett inni,mert úgy érezte, hogy ez anyja beleegyezését helyettesítette. Nem egy esetről tudunk, amikor ő tette iszákossá szeretőit (v. ö. Johnson i. m. 277.).

Nem kedvtelésből, és különösen nem megszégyenítésből ragadtam ki ezt a néhány megdöbbentő epizódot, hanem egy sokkal nagyobb tragédia előzetes magyarázatának szándékával. Ugyanis a kamaszkorában kialakult depresszióját ezzel a fékevesztett alkoholizálással akarván elviselhetőbbé tenni, fokozatosan tönkretette személyiségét oly mértékben, hogy lassan hitelét vesztette mindenki előtt. Johnson oldalakon át sorolja fel hazugságait. Végül senki nem tudta, hogy mikor mond igazat. Kétszinűségének egyik legkirívóbb epizódja a spanyol polgárháborúban viselt dolgai (Akiért a harang szól).

Miközben harcos baloldali forradalmárnak tetteti magát, nyíltan bevallja: "Mindig a kizsákmányolt dolgozó nép oldalán állok a földbirtokosokkal szemben, még akkor is, ha kocsmázni vagy galambra lőni a földbirtokosokkal járok". Nem szólva arról, hogy e véres háborúban született regényének óriási bevételével alapozta meg egész dorbézoló jövőjét, és ebből a vagyonból élhetett legfőbb szenvedélyének, a mélytengeri horgászásnak (Az öreg halász és a tenger).

Ami ennél is tragikusabb, tömény alkohol-szenvedélyével aláásta nemcsak egészségét, hanem ragyogó írói talentumát is. 1950 után már írni is csak akkor volt képes, ha előbb leitta magát. És amilyen mértékben szembesült ezzel a szörnyű valósággal, és minél több kéziratát adták vissza a kiadók, annál katasztrofálisabb méreteket öltött a züllése. Ő, aki valamikor kalandhős volt, és rajongói közt Marlene Dietrich neve is szerepelt, néhány év leforgása alatt úgy megváltozott, hogy külseje undort váltott ki. Arcán, testén egyre több seb éktelenkedett (mámoros fejjel számtalanszor karambolozott). Egyik felesége a sok közül, Martha, azt mondta róla:"Nem láttam még embert, aki ilyen hihetetlenül piszkos volt, és aki ilyen keveset adott volna magára".

Természetesen Hamingwaynél sem maradhatott el a póz. Ahogy Tolsztoj levetette magáról főúri allűrjeit, és a csizmás parasztok kosztümjében járt, úgy Hamingway is hagyományos helyi ruhában járt, narancssárgás-rózsaszínre festett viseletet öltött, mint a maszájok, leborotvált fejjel járt, mint a bennszülöttek. Macskái rámásztak asztalára, ágyára.... és mindent ellepett a bűz...

Első feleségétől, Paulinetől származó fia így ír "erről" a Hamingwayről: "Jó egy domináns személyiség hatása alatt állni, amíg egészséges, de amikor lélekben elrothad, hogyan mondod meg neki, milyen undorító"...Rettenetes ilyen ítéletet hallani egy apáról, a fia szájából.

Az utolsó, szánalmat keltő fénykép, amelyen idahói háza környékén sétál, magáért beszél. De még így megállt a lábán, még élt - és ez a gondolat kezdett számára elviselhetetlenné válni. Annak idején apja a halálos betegségtől való félelmében lett öngyilkos. Hamingway viszont attól félt, hogy betegségei nem halálosak 1961. július 2-án, miután depressziója és paranoiája miatt sikertelen kezelésen esett át, felkapta legjobb duplacsövű puskáját, beledugott két töltényt, és szétlőtte a koponyáját.

Miért kívánta Hamingway a halált? Talán így lehetne némi magyarázatot adni a kérdésre. Bár megteremtette saját kódexét: a becsület, az igazság és a hűség kódexét, mindhárom tekintetében gyengének bizonyult, és kódexe is cserbenhagyta őt. Egyre jobban úgy érezte, hogy nem ér fel a saját maga által felállított szinthez. Élete végén egyre nagyobb mennyiségben termelte a kiadhatatlan anyagot, - érezte, tudta, hogy színvonal alattiak.

Művészete ölte meg! És élete álljon mementóként minden clerc, azaz írástudó előtt: a művészet az Abszolútumtól, a Szépségtől, a Teremtő Istentől kapott ajándék. Fellázadni e legnagyobb igazság ellen büntetlenül nem lehet!

A másik elgondolkodtató igazság: az élet első szakaszában a szülők felelőssége felmérhetetlen. Ki tudja, mi lett volna Hamingwayből, ha szülei a krisztusi szeretet légkörével vették volna körül?!